BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
_VEZ4356

Újabb rekord született a pesti tőzsdén

A nap legnagyobb sztárjának a OTP számított, de a többi vezető részvény is jól teljesített. A börze már a héten megközelítette a 67 ezres határt, de a mai napon először sikerült meghaladnia.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 927,62 pontos, 1,4 százalékos emelkedéssel, 67 271,28 ponton zárt szerdán, amivel újabb történelmi rekord született. A részvénypiac forgalma közel 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel jól teljesítettek. 

_VEZ4356
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A nap legnagyobb sztárjának a OTP számított, a bankpapír 3,88 százalékkal, 17 550 forintra nőtt 13 milliárd forintot meghaladó forgalomban. A Richter árfolyama 0,32 százalékkal, 9430 forintra erősödött, a forgalma elérte az 1,86 milliárd forintot. A Magyar Telekom kurzusa 1,64 százalékkal, 931 forintra emelkedett mintegy 1,6 milliárd forintos érdeklődés mellett.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Ellenben a Mol 1,11 százalékkal, 3020 forintra csökkent, a részvénnyel 1,3 milliárd forint értékben kereskedtek. A Duna House 0,2 százalékkal, 986 forintra gyengült kevesebb mint 93 millió forintos forgalom mellett.

Az elmúlt hetekben bombaformát mutatott a magyar tőzsde, tavaly decemberben a BUX első alkalommal zárt hatvanezer pont felett, december végén átlépte a 61 ezres szintet, azóta pedig áttörte a 66 ezres szintet is. A héten már megközelítette a 67 ezres határt, de a mai napon először sikerült meghaladnia.

Az állampapírnál is jobb befektetést talált a lakosság, százmilliárdokkal többet hozott a konyhára

Egy év alatt harmadával gyarapodott a háztartások hazai értékpapírokban fialtatott összvagyona, ami 2023 végére jócskán átlépte a 23 ezermilliárd forintot is. A megtakarítások fele továbbra is állampapírban ketyeg, de a befektetési alapokkal tavaly gyorsabban lehetett előbbre lépni. A pesti tőzsde mellett kitartók is nagyot kaszálhattak a BUX 38 százalékos ralijával.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.