Váratlanul felriadt az alvó magyar kispapír, amely magyar nagypapírból húz hasznot
Meglepte a piacot a bő 9 százalékot pattanó Nutex. Az üres tőzsdei társaság szerdán délután közel 15 milliós forgalommal vezette a BÉT-nyertesek toplistáját. Bár előfordul néha, hogy felriad az alvó kispapír, de ez általában három-négy havonta esedékes. Most két hét múltán jött az újabb lázroham. Ráadásul hírt sem illeszthetünk az árfolyammozgáshoz.

Alulértékelt a kispapír
Két hullámban emelkedett a kurzus 14,5 forintról 15,7 forintig. Az első hullám rögtön nyitáskor 15,2-ig hatott, ahonnan délig 14,7-ig korrigált vissza a jegyzés. Majd a
délután derekán jött az újabb vételi hullám.
Február közepén láthattunk már egy árfolyamkilengést, amikor 13,1 forintról 16,3 forintig szúrt fel a jegyzés, élénk forgalommal, hírháttér nélkül. Ez az egynapos kilengés az elmúlt három hónap sávhatárait is kijelölte.
Az egy részvényre jutó saját tőke, a BÉT adatai alapján, 31 forint feletti. Vagyis
a jelenlegi árszinteken jelentősen alulértékelt a papír.
OTP-pakettből profitálnak
Tavaly szeptember végén tette közzé a társaság a féléves jelentését. Ebből kitűnik, hogy a tavalyi első fél évben a társaság árbevétele a negyedmillió forintot közelítette, ám
a pénzügyi eredménysoron bő negyedmilliárd forintos pluszt ért el.
A pozitív érték oka legnagyobb részben a társaság tulajdonában lévő likvid tőzsdei részvények (döntően OTP-részvények) fordulónapi átértékeléséből származó nem realizált árfolyamnyereség volt.
Ennek köszönhető, hogy a társaság a tavalyi első fél évben 115 millió forintos eredményt ért el, szemben a bázisidőszak 152 milliójával. De már a tavalyelőtti eredményt is az OTP-részvények átértékelése tolta a tavalyival megegyező árbevétel mellett.
A Nutex (ex-Humet), mely gyógyászati kutató-fejlesztő cégből vált vagyonkezelővé, ma afféle
üres tőzsdei társaságnak számít, SPAC-technikával lehetne megtölteni tartalommal,
melynek révén valamelyik tőzsdére készülő cég a bevezetés nehézségeit átugorva léphetne tőzsdére.


