BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánikban a britek, percek alatt ér Londonba az új orosz rakéta – ez az új szupergyors, amelynek már a lelőhetetlen apukájától is rettegtek

Újabb, a nemzetközi biztonságpolitikát érintő állítás látott napvilágot az orosz hiperszonikus fegyverfejlesztésekről. A brit sajtóban megjelent értesülések szerint egy olyan új rakétarendszer készülhet, amely akár nyolc perc alatt elérheti Londont, és technológiai szempontból felülmúlhatja az eddig ismert konstrukciókat.

Az orosz rakétafejlesztéseket övező kommunikáció az elmúlt években rendre erőteljes állításokkal párosult, most pedig egy újabb, minden eddiginél erősebb fegyver fejlesztéséről számoltak be — közölte a Komszomolszkaja Pravda.

Russian,Oreshnik,Missiles,O rakéta n,A,Tractor-trailer.,What,The,Oreshnik,Missile oresnyik
Az oroszok újabb hiperszonikus rakétarendszeren dolgozhatnak / Fotó: VideoFromEveryWhere / Shutterstock

Egy brit sajtóértesülés szerint Moszkva egy új, megállíthatatlannak mondott hiperszonikus rakétarendszeren dolgozik, amely a beszámolók szerint felülmúlja az Oresnyik rendszert, és akár nyolc perc alatt elérhetné Londont. A hír egyelőre kizárólag a médiára és a megszólaló katonai kommentátorokra támaszkodik, hivatalosan nem erősítették meg.

A brit bulvárlap, a Daily Star Viktor Baranyecre, a Komszomolszkaja Pravda katonai megfigyelőjére hivatkozva számolt be az új fejlesztésről. Baranyec a még névtelen fegyvert az Oresnyik fiának titulálta, arra utalva, hogy az új rendszer az eddig ismert konstrukció továbbfejlesztett változata lehet. Fontos azonban kiemelni: független, hivatalos információ nincsen arról, hogy valóban folyamatban lenne egy ilyen típusú rakéta fejlesztése.

Szuperrakéta a britek félelmének oka

A sajtóbeszámolók szerint az új eszköz nyolc kinetikus robbanófejet hordozhatna. A kinetikus fegyverek robbanótöltet nélkül, pusztán a nagy sebességükkel okoznak pusztítást. A hírforrások azt állítják, hogy a rendszer akár 30 méter mélységben lévő célpontokat is képes lenne megsemmisíteni, ami elsősorban megerősített bunkerek vagy föld alatti létesítmények ellen jelenthetne előnyt. A közölt adatok azonban nem ellenőrizhetők, és a technikai paraméterekről sem részletes, sem hitelesített tájékoztatás nem érhető el.

A hangsebesség ötszörösét meghaladó, azaz Mach 5 feletti sebességgel haladó hiperszonikus fegyverek stratégiai szempontból kiemelt jelentőségűek az orosz–ukrán háborúban. 

Oroszország az elmúlt években több ilyen rendszer fejlesztéséről számolt be, köztük az Avangard és a Kinzsal rakétákról. Ezekkel kapcsolatban is rendszeresen merültek fel viták a tényleges képességekről, a bevethetőségről és a sorozatgyártás mértékéről. Az új rendszer megállíthatatlansága azonban a modern légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek folyamatos fejlesztése miatt nem bizonyítható egyelőre sem Egyesült Államokban, sem Európában.

Terjed a hír, lángokban áll Putyin egyik legfontosabb gyára: az ukránok szétlőtték, az oroszok keresztet vethetnek a csúcsrakétájukra

A Kalasnyikov konszernnél nincs leállás

A hírrel párhuzamosan korábban arról is beszámoltak, hogy a Kalasnyikov konszern kifejlesztette Oroszország első, 100 kilométernél nagyobb hatótávolságú taktikai, irányított lőszerét, a KUB-10ME-t. A gyártó állítása szerint a rendszer ellenáll az elektronikus hadviselés megzavarásának és a légvédelmi rendszereknek. 

Az új hiperszonikus rakéta híre beleillik abba a kommunikációs stratégiába, amely Oroszország részéről a hiperszonikus fegyverekkel kapcsolatos technológiai fölény hangsúlyozására törekszik. A nemzetközi biztonságpolitikai környezet azonban fokozott figyelmet irányít minden új haditechnikai fejlesztésre még akkor is, ha azok egyelőre csak nyilatkozati szinten léteznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.