BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy munkában a forint, ledolgozza hátrányát az euró és a dollár ellenében – rakétaként emelkedik a Mol, drágul az olaj

A borongós nemzetközi hangulattal dacolva erősödött a pesti tőzsde csütörtök délig, a Mol ralija segíti a menetelést. A forint kezd magára találni, az olaj ára továbbra is tör felfelé.

A reggeli gyengülést követően kezd magára találni a forint, amely csütörtök délig jelentősen lefaragott hátrányából a meghatározó devizákkal szemben. A kereskedés ugyanakkor továbbra is volatilis, a közel-keleti háború mellett az olaj- és gázpiacról érkező hírekre is érzékenyen reagál a hazai fizetőeszköz.

forint, euró, dollár
Ledolgozza hátrányát a forint az euróval és a dollárral szemben / Fotó: Vémi Zoltán

Az euró jegyzése a kora reggeli 390-hez közeli szintről 387,5 fontig jött vissza a nap feléig, ezzel pedig már a magyar pénz számára jelez kisebb, 0,05 százalékos előnyt.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A dollár/forint keresztárfolyam a 337,7-es szintről kezdte az ereszkedést, pár perccel dél előtt 335,4 forintot kértek a zöldhasúért, ami 0,1 százalékos gyengülést jelent magyar oldalról.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A régiós devizákkal szemben már egyértelmű forintelőny látható. A cseh koronát 0,1 százalékkal alacsonyabb árfolyamon, 15,9 forinton váltják, a lengyel zloty pedig 0,25 százalékkal került lejjebb, 91 forintig.

Az olajárak továbbra is felfelé tartanak, noha a reggeli, 100 dollár feletti szintről valamelyest korrigált a kurzus. A Brent típusú, északi-tengeri olajfajta hordónkénti ára 4,6 százalékkal 96 dollárra drágult, míg az amerikai WTI jegyzése 4,2 százalékkal 90,5 dollárra erősödött. A fő hajtóerő továbbra is a Hormuzi-szoros leállása, melynek újraindulása egyelőre bizonytalan. A Goldman Sachs elemzői már a történelmi, 147 dolláros árfolyamszint áttörésétől tartanak.

A európai tőzsdéken enyhe mínuszok jellemzik a kereskedést, a pesti tőzsdén ugyanakkor jó a hangulat. A BUX 0,9 százalékkal emelkedett délig a –0,2 százalékos kezdést követően. A fő index 123 ezer pont felett kereskedik. A vezető magyar részvények közül egyedül az OTP gyengélkedik, a bankpapír 0,5 százalékkal került lejjebb. 

MOL részvény
MOL részvény2026.04.30.
Utolsó ár: 4 136 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A Mol egészen kiemelkedő teljesítményt nyújt, 4,3 százalékkal ralizik az olajárak emelkedésétől is fűtve. 

A Richter kurzusa 1,1 százalékot szedett magára, a Magyar Telekom pedig 0,2 százalékkal erősödött.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.