„Csak márciusban 15-18 százalékkal drágulhat a sertéshús, áprilisban további növekedés jöhet” – közölte Eva Forraivá, a Szlovák Húsfeldolgozói Szövetség igazgatója, aki szerint az utóbbi tíz év legmagasabb árait produkálja az ágazat. Ennek több oka van, a magasabb energiaárak mellett az állomány erőteljes csökkenése is közrejátszik. 

20210423 MátyásdombIllusztrációA helyi sertéstelep bővítése ellen indult lakossági aláírásgyűjtés a településen. A fejlesztésekről Varga József, a Kabóka Kft. tulajdonosa tájékoztatottFotó: Nagy Norbert NNFMH
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap (illusztráció)

A TA3 szlovák hírtelevízió információja szerint Szlovákiában egyetlen év alatt az alacsony felvásárlási árak miatt 500 ezerről 400 ezerre zuhant a sertésállomány. Míg korábban az ország a sertéshúsból 40-45 százalék erejéig önellátó volt, addig mára ez a mutató 25 százalék alá süllyedt. 

Ezért Szlovákia erőteljes behozatalra szorul, ami azért probléma, mert olyan fontos sertéstartó államokban, mint Németország, Dánia és Spanyolország, az elmúlt két évben 5-10 százalékkal csökkent az állomány.

Ez meglátszik a tőzsdei árfolyamokon is: a német tőzsdén az év negyedik hetében még csak 2 eurót adtak egy kiló sertéshúsért, addig a kilencedik héten az idevágó mutató már 2,28 euróra kúszott fel.

Csökkenő kereslet mellett is nőtt a sertésár

Történelmi csúcson a magyar piacot is meghatározó német sertésár, ami további húsáremelést jelezne előre, csakhogy ez ellen hat a visszaeső fogyasztás.