BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ryan Reynoldsék nem lassítanak: a Wrexham után az Alpine F1-es csapatát is felfuttathatják

A Deadpool-filmeken elhíresült kanadai színész társával, Rob McElhenney-vel és befektetési alapokkal együtt vett 24 százalékos részesedést a Renault csapatában.

A focisikereken felbuzdulva a Forma–1-be is beszáll Ryan Reynolds és Rob McElhenney, akik bevásárolták magukat az Alpine-csapatba.

F1 Grand Prix of Monaco
A Wrexham után az Alpine-nal is elkezdhet foglalkozni Ryan Reynolds és Rob McElhenney.
Fotó: Alessio Morgese / NurPhoto via AFP

Hollywood két színészcsillaga az RR McReynolds Company LLC nevű cégükön keresztül a walesi labdarúgóklub, a Wrexham AFC tuljdonosai, amely az angol ötödosztályban szerepelt, amikor 2020-ban megvették, de az egyesület, a közösség és a tulajdonosok egymásra találásáról, valamint a csapat szerepléséről készült dokumentumsorozat, a Welcome to Wrexham világhírűvé tette.

Találkozó a Manchester Uniteddel

Noha az első közös idényben elmaradt a feljutás a negyedosztályba, a másodikban már sikerült – ez a presztízsen túl a bevételnövekedés miatt fontos.

Közben újjáépítik és bővítik a stadiont, főszponzornak először megnyerték a TikTokot, amelyet az idén nyártól a United légitársaság követ, a csapat pedig már legalább edzőmeccspartnere lehet a legnagyobbaknak is, július 26-án például a Manchester Uniteddel találkozik San Diegóban.

A színészek tehát értenek a szervezetek felfejlesztéséhez, és a Forma–1-es Alpine-nál sokkal jobb alapokról indulnak. 

Kikből áll a befektetési csoport?

Ez az F1-es istálló eleve a francia Renault gyárhoz tartozik, tavaly a konstruktőröknél világbajnok Red Bull, valamint a Mercedes és Ferrari mögött a negyedik helyen zárt, az idén nyolc futam után az ötödik. A történelme is jelentős, hiszen a jogelőd Benettonnal szerezte első vb-címeit a legendás Michael Schumacher, később Fernando Alonso pedig már a Renault csapatnév alatt. 

Azóta persze sok minden megváltozott, de az Alpine jó befektetés lehet, Reynoldsék legalábbis így gondolták: 

Maximum Effort Investments nevű cégükön keresztül 200 millió euróért (73,9 milliárd forintért) 24 százalékos részesedést vásároltak többek között az Otro Capital és a RedBird Capital Partners befektetési alappal összeállva.

AC Milan v FC Internazionale - Serie A
Gerry Cardinale (középen) június elején kirúgta a Milan klublegendáját, Paolo Maldinit (jobbra)
Fotó: AFP

A RedBird is megér egy-két gondolatot, hiszen az amerikai alap nem először invesztál a sportba. 

Egyrészt van részesedése a Fenway Sports Groupban, amely 

  • az angol Liverpool foci-, 
  • az amerikai Boston Red Sox baseball- és 
  • a Pittsburgh Penguins hokicsapatának is a tulajdonosa.

Továbbá saját maga birtokolja az olasz Milan focicsapatát is, amelyet 1,2 milliárd euróért (443,5 milliárd forintért) vett meg tavaly augusztusban, és az alapítója, Gerry Cardinale az elnöke.

Mi a nagy cél?

Reynolds, McElhenney és a többi befektető közül az Orto társalapítója, Alex Scheiner ül majd be a Alpine igazgatótanácsába, a befektetés ugyanakkor a Renault motorgyártó részlegét, az Alpine Racing SAS-t nem érinti.

Az Otro, a RedBird és a Maximum Effort erős nemzetközi szereplőként bizonyított már a sportban, mostantól pedig a szakértelmével hozzájárul, hogy javuljon a média- és marketingstratégiánk, ami elengedhetetlen a hosszú távú és színvonalas sportteljesítményünkhöz

– nyilatkozta az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi. Hozzátette: az új résztulajdonosok pénzét visszaforgatják a csapatba, és létesítményfejlesztésre, valamint eszközökre költik, remélve, hogy ezáltal közelebb juthatnak az F1 élcsapataihoz.

A nagy cél, hogy 2022-vel kezdve 100 futamon belül a világbajnoki címre esélyes legyen az Alpine – ebből 30 verseny ment le eddig. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.