Miután Elon Musk, a világ leggazdagabb embere megvásárolt a Twittert, az X-re keresztelése után leépítette a vállalat dolgozóinak a jelentős részét, kiiktatta a cenzúrát, és a közösségimédia-platformot a szólásszabadság melegágyává tette, rengetegen – a hírességektől a nagyvállalatokon át a baloldali véleményvezérekig – próbáltak meg új otthont találni: a „nagy migráció” célpontja pedig a Bluesky volt. A platform azonban hiába fogadott be tízezreket, ez sem a népszerűségében, sem pedig a pénzügyeiben nem hozott számottevő fellendülést.
A közösségimédia-platform a Twitter társalapítójának, Jack Dorsey-nak az agyszüleménye, aki a Blueskyt 2019-ben a Twitteren belüli mellékprojektként indította el. A Bluesky azonban ma már nem kötődik Dorsey-hoz, az amerikai választásokat követően pedig a platformra tömegével érkezek az új felhasználók, akiknek többsége az X-ről akart elmenekülni.
A cég adatai szerint mostanra több mint 28 millió felhasználóval rendelkeznek, és olyan nagy nevekkel fémjelezhetik platformjukat, mint Mark Cuban milliárdos, Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata képviselő és Stephen King író is a Bluesky tagja lett.
Trump választási győzelme után közvetlenül vad növekedési számokat láthattunk, mivel a régi Twitter megszűnése óriási vákuumot hagyott, és sokan itt landoltak. Azóta azonban ez jócskán lelassult
– magyarázta Meghana Dhar stratégiai tanácsadó, az Instagram és a Snapchat korábbi partnerségi vezetője a CNBC-nek.
Az óriási „X-exodus” ellenére Musk platformja jelenleg több mint 368 millió aktív felhasználóval rendelkezik, ami szinte behozhatatlan előny a Blueskyjal szemben. A tavaly év végi médiajelentések ellenére az X-ről elmenekülő tömegek jelentős része csak kipróbálni jött az alternatív platformot, és szinte azonnal vissza is fordultak.
Az oldalt nem véletlenül csúfolják Twitter-klónnak: kinézete, működése és a légkör is szinte tökéletes másolata az eredeti platformnak Musk hatalomátvétele előtt. Azonban sok felhasználó elfelejtette, hogy ez mit is jelent valójában.
Donald Trump választási győzelme után sok baloldali véleményvezér úgy döntött, hogy szedi a sátorfáját, a Blueskyban pedig a tökéletes új otthonra számítottak – néhány poszt után azonban sokan azzal szembesültek, hogy letiltották őket, mert a moderátorok számára túlságosan jobboldali dolgokról posztoltak. A platformon brutális a cenzúra, a felhasználóknak pedig tojáshéjakon kell lépkedniük, bármit is akarnak megosztani.
A Bluesky pénzügyei szintén problémásak, tekintettel arra, hogy az oldal alacsony felhasználói száma miatt nem tudna elegendő reklámbevételt generálni – ha ez egyáltalán létezne, ám egyelőre csak és kizárólag előfizetésekből csinálnak pénzt, amiből szintén keveset tudnak összeszedni. Hosszú távon pedig ez katasztrofális lesz, ha a platformnak befektetőket kell találnia a növekedéshez.
Keveslik a cenzúrát, újra menekülnének a hirdetők a Twitterről
Megismétlődhet a reklámexodus, amely a médiaplatform megvásárlása után robbant ki. A marketingesek ugyanis ismét azzal fenyegetőznek, hogy otthagyják a Twittert, ha Elon Musk nem ellenőrzi jobban a tartalmakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.