Koalíció a csapáshoz

Mert ellencsapás valóban nem volt abban az értelemben, ahogyan első reakcióiban Bush elnök háborúról beszélt. De mostanra már nagyjából összekovácsolódott a terror elleni koalíciók többrétegű szerkezete: felvonult a brit és az amerikai flotta az Indiai-óceánon és a Perzsa-öbölben; amerikai katonák érkeztek Üzbegisztánba; a térség összes volt szovjet köztársasága rendelkezésre bocsátotta felségterületét az afganisztáni tálibok elleni feltételezett hadműveletre. Világszerte befagyasztották a terroristák bankszámláit. A brit kormányfőtől úgy tudjuk, készen van a támadási terv. Akár e héten számíthatunk egy látványos odapörkölésre.
Elmaradásánál fontosabbnak bizonyulhat azonban a világkaleidoszkóp új konfigurációja: a NATO úgy hagyta jóvá az amerikai igénylistát, hogy közben nyilvánosan lemondott szervezeti szerepéről (Ralston főparancsnok mély átalakulásokat, új doktrínát is szükségesnek mondott). Moszkva pótolhatatlan szövetségesként jelent meg Washington oldalán. Franciaország és Izrael ugyanakkor veszít ottani névértékéből. Előbbi, mert -- ragaszkodva a régi sémához -- makacsul részt követel magának a döntési folyamatban, utóbbi pedig képtelen megérteni, hogy Bushnak most nagyon fontos az iszlám szolidaritás biztosítása; Saron izraeli kormányfő Münchent emleget. Mindkét ország vezetői rossz stratégának bizonyultak, amikor belpolitikai kényszereknek és rutinreflexeknek engedve elmulasztották a türelem erényének gyakorlását. Az átrendeződés egyik jeleként értékelhető a macedóniai donorkonferencia lemondása. Az üzenet: elég a civakodásból. Az első hónap mérlegét két testületben is megvitatják a héten: mától az Európai Unió, holnaptól az Iszlám Konferencia külügyminiszterei.
A lengyel politikusok sem bizonyultak távlatosabbaknak francia vagy izraeli társaiknál. Nem hallgattak az üzleti körök sugallmazására, és a választásokon győztes baloldali SLD meg a parasztpárt megújította 1993--97 között használhatatlannak bizonyult koalícióját.