Nem számolhatott be ugyanilyen kedvező folyamatokról a Központi Statisztikai Hivatal az ipari termeléssel kapcsolatban. A néhány éve még húzószektornak számító gazdasági ág látványosan lefékezett, és immár majdnem egy éve stagnál. A novemberi teljesítmény egy kicsivel még alul is múlta az egy évvel korábbit, és a megrendelések alakulásából arra lehet következtetni, hogy egy ideig nem is várható újabb fellendülés. A hosszú ideje pangó belső kereslet mellett az exportértékesítés dinamikája is kifulladóban van, megérezve a nemzetközi dekonjunktúrát.
Nem segít a kivitel újbóli felfutásának az sem, hogy immár hivatalosan is recesszióban van a német gazdaság, amely Magyarország legnagyobb exportpiaca. Az utolsó három hónapban az előző negyedévhez képest 0,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság, de valószínűleg az egy évvel korábbi időszakhoz képest sem volt növekedés. (Pontos adatokkal csak az első negyedév vége felé szolgál a német statisztika.) 2001-ben összességében mindössze 0,6 százalékos GDP-bővülést tudott felmutatni Németország. Ilyen gyenge teljesítményt 1993 óta nem produkált Európa legnagyobb gazdasága, ráadásul ez minden bizonnyal az egyik legrosszabb eredmény az eurózónában. Egyelőre nem tudni, mikor törik meg a kedvezőtlen trend, hiszen a legoptimistábbak már az év végén látni véltek biztató jeleket, mások szerint viszont a német gazdaság legkorábban az esztendő második felében számíthat fellendülésére.
A magyar gazdasági hírekhez tartozik még, hogy - az utóbbi hónapokhoz hasonlóan - decemberben is nagyon jól alakult a háztartások nettó finanszírozási képessége. A mutató még úgy is kedvező képet mutat, ha az euró bevezetésével kapcsolatos "devizaszámla-roham" hatásait nem számítjuk. A megtakarítási hajlandóság növekedésében minden bizonnyal erősen közrejátszik a költségvetési szférában megfigyelhető erőteljes bérkiáramlás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.