Banki egyenleg: profit és kockázat

Rekordmértékű nyereséget produkált tavaly a magyar bankszektor. Annak ellenére, hogy a nemzetközi porondon a pénzintézetek sorra jelentették be: profitjuk elmarad a várttól. A külpiaci bankok régebben legfeljebb csak átszervezésekkel és létszámleépítésekkel próbáltak valahogy javítani jövedelmezőségükön. Ezek a lépések persze nálunk sem voltak ismeretlenek. A magyar bankszektorban tavaly legalább ezerfős létszámleépítést hajtottak végre, és az adatok tanúsága szerint a kiadásokkal is igencsak takarékosan bántak.

Ilyen külgazdasági körülmények között azonban a tavalyi 35 százalékos profitbővülésre még a legteljesebb puritanizmus (ami azért, valljuk be, aligha jellemezheti a bankokat) sem adhat magyarázatot. Mi állhat tehát a hazai pénzintézetek igazán remek 2001-es teljesítményének hátterében? Nyilvánvalóan nem egyetlen tényező.

A nyereség növekedését az üzleti aktivitás jelentős fokozása kísérte. A korrigált (a kockázati hatásoktól megtisztított) mérlegfőösszeg 2001-ben roppant dinamikusan, reálértéken majdnem 12 százalékkal emelkedett. Az átlag mögött persze igen eltérő banki teljesítmények húzódnak meg. A különböző hitelintézetek értelemszerűen nem egyformán részesedtek a 2001-es növekvő tortából. Az állam érzékelhető erőfeszítései ellenére sem igazán remekelt a (2001-et egyébként több mint kétmilliárdos veszteséggel záró) Postabank, a tőkemozgatási képesség szempontjából kicsinek éppen nem nevezhető Magyar Fejlesztési Bankról pedig semmilyen információnk nincs.

Visszatérve azonban az átláthatóbb, piaci szférához, nem csak az egyes bankokat, az előző év különböző időszakait vizsgálva is kiderül: a részek nem tükröznek olyan rózsás képet, mint az egész. A negyedik negyedév néhány jelensége pedig kifejezetten lehangoló.

Elgondolkodtató például, hogy a vállalatok hitelállományának bővülése az utolsó negyedben az előző negyedévi majdnem harmadára esett vissza. A betétállomány emelkedése pedig ugyanakkor számításaink szerint szokatlanul magas, 14 százalékot meghaladó mértéket ért el (az első negyedévben még majdnem 5 százaléknyi visszaesés, majd 4 százalékot alig meghaladó növekedés után). A vállalati betétállomány megugrását, a hitelállománynál magasabb dinamikáját kivétel nélkül mindenki dekonjunkturális jelzőnek tartja. A szakértők azonban úgy vélik, hogy ezek a kedvezőtlen tendenciák a növekedési kilátások javulása esetén gyorsan megváltoznak.

A számok egyelőre csak részben látszanak alátámasztani ezt az optimizmust. A jegybank adatai alapján a vállalati hitelállománynál a decemberi visszaesést januárban csak igen enyhe emelkedés követte. A betéteknél is biztató irányú elmozdulás következett ugyan be, de az állomány január végén így is 2,4 százalékkal meghaladta a novemberit.

Az ünneprontás vádját is vállalva érdemes felhívni a figyelmet, hogy nem csak a külpiaci recessziós jelenségek begyűrűzésétől lehet tartani. Arra sem vállalhat senki garanciát, hogy a magyar gazdasági növekedés is mindig ilyen ütemes lesz. Már csak azért sem, mert az újabb adatok már kisebb fékeződést mutatnak.

A pénzintézetek pedig eltérő magatartást tanúsítanak akkor, ha a gazdaság motorja élénken pörög, és akkor, amikor az csak brummog, időnként esetleg még ki is hagy. A változás leggyorsabban talán a céltartalékképzés terén figyelhető meg.

Az előzetes eredmények tavaly a bankszektorban a portfóliók minőségének javulására utalnak. Az országkockázati céltartalékok (ez az MKB szerint csak a bankok szűk körénél volt számottevő nagyságú) és a hitelezési veszteségekre képzett céltartalékok 2001-ben átlagosan 30-40 százalékkal maradtak el az előző évitől. Így lett az előre jelzett adó előtti eredmény 49 százalékkal magasabb a 2000. évinél.

A portfólió minőségi összetétele viszont az első negyedévben még romlott. A problémamentes állomány aránya ekkor 91,6-ről 91,1 százalékra mérséklődött. A pénzügyi felügyelet szeptember végéről kiadott jelentése szerint a bankok a vállalkozói hitelek 15 százalékát külön figyelendőnek, azaz az átlagosnál kockázatosabbnak ítélték, szemben a fél év végével, amikor ez az arány még 9 százalékot tett ki. A lakossági hitelállománynál a problémamentes kölcsönöknél - legalábbis a harmadik negyedév végére - gyorsabb ütemben nőtt a kockázatot hordozó kihelyezés.

Az előbbiek alapján talán nem túl meglepő, ha kissé kételkedve fogadjuk, hogy a céltartalékképzésben a negyedik negyedév hozhatott igen jelentős javulást. Valószínűbbnek tűnik, hogy a bankokat az általános gazdasági helyzet és ebből következően az ügyfelek pozícióinak jobb megítélése vezethette arra, hogy portfóliójukat a korábbinál optimistábban ítéljék meg. Ez azonban - például akkor, ha a nemzetközi gazdasági növekedés várt beindulása késlekedik, illetve ha az országban is kissé a kifulladás jelei mutatkoznak majd - gyorsan és jelentősen megváltozhat.

A helyzet egyelőre az, hogy mindenki úgy véli: a bankok pénzügyi közvetítői szerepe mindenképpen mélyül majd, vagyis nő a pénzintézetek forgalmának nemzeti össztermékhez viszonyított aránya. Megjegyezzük, ezt már évekkel ezelőtt is sokan hangoztatták, mégis volt olyan év, hogy a GDP-hez viszonyított arányszám kifejezetten romlott. Az mindenesetre nem jó, ha egy elméleti elképzelés jegyében egy egész szektor a növekedés bűvöletébe kerül. Gyanítható pedig, hogy az előző év eredményeiben valamelyest ez is közrejátszott. A rejtett kockázatok felmérésénél véleményünk szerint elsősorban az ingatlanhitelezéssel kapcsolatos (többek között a fedezetigényre és céltartalékolásra vonatkozó) magatartás utóbbi években minden bizonnyal bekövetkezett változása érdemelne külön figyelmet.

A veszélyforrások között pedig alighanem más is akad. Kérdés ugyanis, meddig ömlenek még a lakossági források a bankokhoz. Tavaly év közben ugyanis mind a felügyelet, mind maguk a bankok aggodalmukat fejezték ki: a dinamikus hitelkihelyezés a megtakarítók kedvetlensége miatt a forrásellátottsági mutatók romlásához vezethet. Őszre azután alapvetően megváltozott ez a helyzet. Szakértői számítások szerint azonban - a sorozatos jegybanki kamatcsökkentéseknek köszönhetően is - az utóbbi időben már erőteljesen a nulla felé tart a reálkamatok szintje. Ez pedig hosz-szabb távon egészen biztosan okot adhat az aggodalomra.

B. Varga Judit