Gazda Albert: Az utolsó kormányülés

Orbán Viktor kétségkívül újszerű, az ellen- és rokonszenvek tobzódását eredményező kormányzási stílust honosított meg. A dinamikus és céltudatos miniszterelnök az 1998-as választások megnyerését követően haladéktalanul világossá tette, hogy nem a kompromisszumok halmozására, hanem elképzelései feltétlen megvalósítására készül. Négy év történéseit végiggondolva látjuk: az Orbán-kormány ugyanazon filozófia mentén és módszerek alkalmazásával kezdte, folytatta és fejezte be munkáját. Az első hetek és hónapok gyors és kérlelhetetlen döntéseire az utolsó napokban meghozott hasonló, elsődlegesen a jobboldal saját terveit szem előtt tartó, a következő kabinet számára kényszerhelyzeteket teremtő határozatok rímeltek.

Az orbáni kísérlet a - közhelyszerűen - "kancellárinak" nevezett irányítási elvek és struktúra érvényesítésére kifejezetten látványosnak bizonyult. (Többek között azért, mert egyúttal az ellenzék, sőt a nem preferált rétegek érdekeinek sérelmét is feltételezte.) Éppen ez volt az, ami a pozitív tartalmú intézkedéseket olykor elhomályosította, más, cinikus, erőszakos, vagy a hátország (más néven: klientúra) megteremtését és megerősítését szolgáló döntések jelentőségét ellenben gyakran felnagyította.

Nem tudjuk, a leköszönő miniszterelnök a fentiekre nézve milyen következtetéseket von le választási vereségéből. Azzal sem lehetünk tisztában tehát, hogy a stratégiát és a gyakorlatot utóbb, a "történelmi távlatok" felől mint egyszer volt próbálkozást, vagy folytatható hagyományt elemezhetjük-e majd.

Egyvalami azonban biztos: Orbán Viktor - mint tapasztaljuk - afféle "örökös miniszterelnökként" készül a magyar belpolitika főáramában maradni. Azaz máris azon munkálkodik, hogy a tegnapi legfeljebb az első, de semmiképpen sem az utolsó Orbán-kormány utolsó érdemi tanácskozása legyen.