Kötelező kiigazítások

A politikai színtéren a választások utáni szokásos pengeváltások zajlanak a gazdaság állapotát illetően, a statisztikák azonban mostanában nem sok érvet adnak a volt kormánypártok kezébe. A költségvetési folyamatok ma már gyakorlatilag köszönő viszonyban sincsenek a törvényben foglaltakkal, a hiány pedig akkor is jóval magasabb lenne a tervezettnél, ha az új kormány nem csatlakozna a "csukjuk be a szemünket és költsünk" akcióhoz. Az inflációcsökkenésnek már látszanak a korlátai, nem csupán a jövő évi, hanem az idei cél is veszélybe került.

A gazdaság 1997 óta a legalacsonyabb fordulatszámon pörög, és a vállalati szektor beruházási passzivitása sem kecsegtet gyors fellendüléssel. Mindeközben a folyó fizetési mérleg hiánya az első négy hónapban megközelítette az egymilliárd eurót. Összehasonlításul: 1997-ben az éves hiány is kisebb volt ennél.

Természetesen a fenti folyamatok nem teljes egészében az exkormány gazdaságpolitikájának következményei, de kétségtelen, ilyen erősen még soha nem érvényesült a választási ciklus a döntéshozásban. (Talán ez is az oka annak, hogy jobboldali gazdaságpolitikust nemigen lehet szóra bírni a legújabb adatok kapcsán.)

A magyar gazdaság erejét éppen az mutatja, hogy a reálgazdasági lehetőségekkel csak rövid távon számoló politikai garnitúrák intézkedéseit elviseli. Ehhez persze az is kell, hogy a választások után megjelenő kellemetlen hatásokra a mindenkori új kormány fegyelmezetten reagáljon. Nem véletlen, hogy a választási ciklusok első évei mindig a csendes (vagy éppenséggel hangos) kiigazítás jegyében zajlanak.

Valószínűleg nem lesz ez máshogy most sem, a 2001-2002-es évből következnek bizonyos nem különösebben fájdalmas, de kötelező lépések. "Van, ami idejét múlta. Milyen találó kifejezés arra, hogy később van vége, mint amikor befejeződik."

Madár István