Sokba kerülhet a csodavárás

"Hölgyeim és uraim, már csak húsz hónap! Húsz hónap múlva mi is ,EU' vagyunk! Belegondoltak már ebbe?!" A kissé drámai kérdés a napokban egy EU-újságírással foglalkozó tanácskozáson hangzott el. És a többség utóbb megvallotta, hogy nem, így még "nem gondolt bele". Egyúttal sokan megjegyezték, hogy valószínűleg a közvélemény nagy része sem tette még ezt meg.

Az EU-csatlakozással kétszer is meg lehet bukni - mutatnak rá szakértők. Először a belépésre áldást ad(and)ó hazai népszavazáson. Másodszor a frigyet követő gyors kijózanodáskor? Egyik sem kellemes. Igazából: mindkettő elkerülendő!

Magyarország esetében a negatív referendumeredmény egyelőre csak kevéssé valószínű, lévén, hogy a támogatottság konokul 60 százalék körüli. De sokak szerint ez nem kis részt a relatív alulinformáltságnak is "köszönhető". Mindenesetre volt már példa elutasító voksolásra (a norvégok kétszer is megtették), és egyáltalán nem lehet kizárni, hogy mire befejezné a csatlakozási tárgyalásokat, egy esetleges újabb máltai kormány is ismét kivonul inkább az egészből.

Itt tehát az alapvető dilemma, hogy vajon melyik a jobb taktika: megtartani a "boldog tudatlanságban" a leendő szavazót, vagy előre feltárni minden kártyát? Az előbbi kellemes oldala a majdnem biztosra vehető rövid távú siker. Kellemetlen hozadéka, hogy valószínűleg beprogramozza viszont a taggá válás utáni közhangulat általános negatívba fordulását. Az utóbbival az a gond, hogy az óvatos előrelátással megvallott kezdeti hátrányokra azonnal "rárepülnek" majd főként populista áramlatok. Azaz akkor már kezdettől fogva teljes (és hiteles!) magyarázattal is kell tudni szolgálni! Ami nem is olyan egyszerű.

Látszólag még mindig kisebb veszélyt jelent az első - utólagos kiábrándulást előrevetítő - forgatókönyv. Mert akkor már "legalább benn" leszünk. Valójában az ígéretektől - vagy éppen, hogy az elhallgatásoktól - különböző tényleges EU-valóság megtapasztalása szükségtelenül tehet EU-szkeptikussá alkalmasint tömegeket és ágyazhat meg akár tartósan is addig háttérbe szorított politikai szélsőségeknek.

Ironikus módon amúgy a legnagyobb veszély nem is abban van, hogy holmi borzasztó dolgok történnek majd a csatlakozás másnapján. Hanem abban: kezdetben éppen hogy semmi nem történik majd! Az általános "csodavárás" egy majdani EU-tagság kapcsán már-már közhelyszerű. De annál aggasztóbb is! A belépéssel ugyanis ebből egészen egyszerűen semmi nem lesz még látható, tapasztalható. A brüsszeli "pénzeső" például eleinte biztosan nem következik be, legalábbis nem a kifizetések szintjén. A tényleges pénzmozgások tekintetében - összevetve az első éves magyar befizetést és az első projektekre kapható közösségi támogatások megérkezését - még az sem kizárt, hogy Magyarország átmenetileg "nettó hozzájárulói" pozícióba kerülhet. Az persze nem feltétlen szükséges, hogy a széles közvélemény azonnal tudomást szerezzen erről - végül is az csak igen kevéssé valószínű, hogy ezen átmeneti negatív EU-magyar szaldó terheiből még át is kelljen hárítani valamit az adófizetőkre -, de hát igazi demokráciákban az ilyesmit elhallgatni sem illik.

Ám tegyük fel, hogy ennek híre kezdetben még nem jut el az "utca emberéhez". (Nehéz elképzelni, hiszen ennél "hálásabb" és könnyebben meglovagolható témát a netán ellendrukker politikai áramlatok fabrikálni sem tudnának...) Mindenesetre az "utca szintjén" enélkül is marad majd kiábrándulni való tény. A magyar-osztrák határon például a Schengen-határ még jó ideig fennmarad, lévén, hogy teljes jogú Schengen-tagok leghamarabb csak 2006-tól lehetünk. A mosonmagyar-

óvári fuvaros is hiába feni a fogát arra, hogy 2004 januárjától szolgáltatását áthelyezi Burgenlandba: jó eséllyel még a csatlakozás után 4-5 évig nem folytathat majd Ausztrián belüli fuvarozói tevékenységet. Miként a (külföldön) munkát kereső magyar is az első években nem árt, ha előbb alaposan tájékozódik, ugyanis éppen a (német-osztrák) szomszédságban szinte bizonyosan még minimum két évig csak az eddigi kétoldalú megállapodásban rögzített "kvóták" keretei között számíthatnak tárt karokra, amúgy a keleti munkavállaló ugyanúgy nemkívánatos elemnek számít majd, mint a csatlakozás előtt. És persze pénzt váltani is ugyanúgy kell majd a belépést követően is: az eurótagság a legelbizakodottabb becslések szerint is leghamarabb két évre a belépés után következhet csak, miközben sokak szerint ez már-már súrolja a lehetetlenség határát. Valószínűbb a távolabbi határidő.

Csupa olyan dolog ez, aminek van logikus magyarázata! El lehetne mondani, le lehetne vezetni a miértjeit, meg lehetne értetni, hogy mitől és meddig szólóan kell erre számítani. Nem egyszerű, mert mindezt nem lehet 30 másodperces animált tévéreklámba sűríteni. De sejthetően még mindig kifizetődőbb most valahogy szembesülni és megbirkózni vele, mint hagyni, hogy a minderről mit sem sejtő, rózsaszín álmokat szövögető polgár maga ütközzön bele a tagság után is fennmaradó korlátokba, hogy azután hirtelen indulatosan firtatni kezdje, de hát akkor személy szerint neki hol itt az a híres EU-tagság?! És egyúttal sürgősen keresni kezdjen egy a sérelmeit keblére ölelő, "megértő" politikai szélsőséget.

A nagy kérdés az: ki végezze el a tájékoztatás azon részét, amelyik minderre felkészíthet? A sajtó azzal, hogy a politikai rendszerváltással "felszabadult", immár szeretné csak a piacot elismerni kizárólagos vezérlő tényezőnek. Márpedig a "piacnak" a dolgok mai állása szerint nem igazán kell "EU-hír". Főként nem, ha az még kedvező is? Tudjuk: "a jó hír nem hír". Ami mindjárt el is veti a magvait egy sajátos ördögi körnek: a piacra utalt sajtó(vezetés?) azért nem szívesen közöl EU-anyagokat, mert azok "nem piacképesek". Az anyag azért nem piacképes, mert a fogyasztók többségét valóban általában nem érdekli. Azért nem érdekli, mert többnyire nem ért hozzá, tehát a leírtak sem jelentenek számára értelmezhető hírt. Érteni pedig egyebek között már csak azért sem ért hozzá, mert nem informált. S hogy miért nem informált? Mert az ő leendő EU-s informálása nem piacképes... És itt a kígyó szépen a farkába is harap.

Mindez persze tűnhet fölösleges riogatásnak is. Végül is a közvélemény felkészítésén már dolgoznak az illetékes minisztériumokban. A probléma ismert, a változtatás szándéka adott. Csak éppen az óra is ketyeg. Azaz közelít az idő, amikor a szándék önmagában már kevés. Miként az előadó úr a hét végén figyelmeztetett: már csak húsz hónap?

fóris györgy