Ijesztőre nőtt a medve a tőzsdén
Egy külső szemlélő számára ez most egy igen izgalmas időszak, a tőzsdei megfigyelők életében is talán csak néhányszor adatik meg, hogy végigkövessék az idegek elszakadásának, a pánik kialakulásának folyamatát. Nem véletlen, hogy a tengerentúlon immár a pszichológusok is a tőzsdei szakértők közé furakodnak, számukra is ritkán adatik meg, hogy az emberi tulajdonságok tanulmányozására ilyen szép lehetőséget kínáljon a börze.
Az ugyanis kezd egyértelművé válni, hogy ma már egyre kevésbé a fundamentumokról szólnak a dolgok a Wall Streeten, ez már maga a tömegpszichózis. Egy olyan országban, ahol a dolgok legtermészetesebb folyásává vált, hogy a megtakarítások kb. fele részvénybefektetés, s ahol több mint tíz évig - kis túlzással - szinte többet keresett egy átlagember a papírjaival a fizetésénél, ott ma már személyes tragédiák sokaságához vezethet a tőzsde omlása.
Ma ott tart a Wall Street, hogy szinte mindennap tovább dőlnek, négy-öt éves mélypontokra hullanak az indexek. Most például a legfrissebb rémkép az, hogy jó esély van az 1973-74-es nagy besszpiac túlszárnyalására: akkor az S&P 500 index 48 százalékot zuhant, ma már 46 százaléknál tart. Még két százalék, és a jelenlegi medve lesz a leghatalmasabb, mely a második világháború óta betette a lábát a Wall Streetre.
A háztartások a tavaly szeptemberi terrortámadás óta először vontak ki pénzt júniusban a részvényalapokból, júliusban pedig már alig több mint két hét alatt több pénzt szedtek ki belőlük, mint a megelőző hónap során. Az alapkezelők kezeiket széttárva nyilatkoznak arról, hogy ők szívük szerint vennének, de a pénzkivonás miatt kénytelenek eladni, akár bármi áron.
Ma már egyre több elemző gondolja úgy, hogy fundamentálisan nem drágák a részvények, s kitűnő vételi alkalom a mostani. De kit érdekel ez, amikor életveszélyes a piacon maradni: már a legstabilabb papírok is egy pillanat alatt tudnak 10-20 százalékot zuhanni. Amikor a kisbefektetők tömege elkezd menekülni, s ömlik a pénz az alig egy százalékot hozó pénzpiaci alapokba és betétekbe.
Ma már inkább az a kérdés a Wall Streeten, hogy a kapituláció szépen, rendben zajlik-e le, vagy földcsuszamlásszerűen. Előbbire a mostanihoz hasonló folyamatos, részvényesi szemszögből egyre idegesítőbb esés a jellemző, utóbbinál viszont néhány nap alatt elérkezik a piac oda, hogy mindenki, aki el akart adni, ezt már megtette.
Az ugyanis elég egyértelmű, hogy a fordulópont akkor lesz, ha az öszszes pánikeladó megszabadult papírjától. A vevők ugyanis ma visszahúzódnak. Azt mondják, inkább vesznek felfelé szálló ágban, 10 százalékkal a mélypont felett, mint hogy beleszaladjanak egy igazi omlásba. Ha viszont mindenki eladott, aki akart, csak egy út marad, a felfelé. Ma természetesen arról szól a vita az úgynevezett szakértők között, hogy már a héten elérkezik-e a mélypont. A technikai indikátorok ugyanis egyre inkább erre utalnak. Nem árt ugyanakkor arra is emlékezni, hogy egy hete, két hete, valamint négy hete is erre utaltak, csak kisebb mértékben. A túladott piac nagyon túladott lett, de emlékezhetünk nagyon-nagyon túladott piacokra is például 1987-ből, vagy 1929-ből. Tény, hogy a korábban legrosszabbul szereplő szektorok és papírok magukra találtak, közülük több 50-60 százalékkal feljebb áll a mélypontnál, de az, hogy helyettük bedőltek a korábbi menekülő papírok és iparágak is, szintén nem egyértelmű jel. Sajnos, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisbefektetői gondolkodás nem egyik hétről a másikra fordul meg, ők a következő hetekben is adni fognak. Ha esik, akkor pánikból, ha meg kicsit feljebb megy, akkor azért.
Az amerikai részvénypiac egyre súlyosabb válsága ismét felveti a kérdést: visszahúzhatja-e a Fal utca a Fő utcát, azaz a tőzsde a gazdaságot. A már jól ismert képlet alapján - csökkenő lakossági vagyon, szűkülő fogyasztás, visszaeső beruházások, kisebb termelés, nagyobb munkanélküliség, kisebb cégeredmények, tovább csökkenő vagyon - természetesen jó esély van rá, a recesszióba való visszaesés (double dip recession) szófordulat szinte mindennap kísért a Wall Streeten. Ez pedig már Európára átgyűrűzve kedvezőtlenül érinthetné nemcsak a hazai tőzsdét, de a magyar gazdaságot is. Szerencsére ez még nagyon távoli rémkép. A még mindig kedvezőnek tűnő makroadatok és az összességében a vártnál kevésbé rossz negyedéves cégeredmények alapján bizakodhatunk, hogy a mostani amerikai medve csak eltakarítja a porondról a nem oda való cégeket, cégvezetőket és befektetőket, s rendet tesz az irracionális amerikai megtakarítási szokásokban anélkül, hogy mindennek tartós kedvezőtlen hatása lenne a világgazdaságra.
