A terror mindig borzasztó. A hét végi indonéziai robbantás jelentősége azonban jóval túlmutat a megdöbbentő képeken. A világ ugyanis immár egyértelműen olyan úton halad, amely háborút, véres merényleteket és nem utolsósorban súlyos gazdasági recessziót hozhat magával.
A Bali szigetén végrehajtott mészárlás legközvetlenebb hatása az idegenforgalom és a légi közlekedés újabb viszszaesése lehet. Önmagában már ez sem kevés, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ágazat képes belátható időn belül kilábalni a hasonló sokkhelyzetekből. A rendszeressé váló terrorakciók viszont akár tartósan is megváltoztathatják a fogyasztói szokásokat.
Az ennél jóval súlyosabb probléma mégis az, hogy miközben a terrorizmus elleni harc az átmeneti sikerek után szemmel láthatóan mind több kudarcot vall, aközben az Egyesült Államok egyre makacsabbul készül az Irak elleni háborúra, akár szövetségesek nélkül is. S míg az afganisztáni tálibok ellen sikerült a világ közvéleményét maga mellé állítani, a most küszöbönálló katonai akció komoly ellenállásba ütközik több oldalról is. Félő, hogy a Bagdad elleni csapás egységbe tömörítheti Washington ellenfeleit, és felszíthatja az iszlám fundamentalizmus már most is izzó parazsát. Irakot le lehet győzni, a terroristákat azonban már jóval nehezebb, ha lehetséges egyáltalán.
Rosszkor jönnek a katonai feszültségek az amúgy is gyengélkedő világgazdaságnak. Szakértők szerint a helyzet ma sokkal rosszabb, mint az 1991-es Öböl-háború idején. Bár akkor az Egyesült Államok némileg rosszabb gazdasági állapotban vágott bele a katonai akcióba, mint most van, akkor a német és a japán gazdaság robusztusan növekedett. Most a világgazdaság lényegesen rosszabb helyzetből várja a fejleményeket, ráadásul az alacsony kamatszintek miatt a jegybankoknak koránt sincs akkora mozgástere az enyhítésre, mint akkor volt. Igaz, hogy az amerikai győzelem esetén az iraki olajtermelés felfutása jótékonyan hathatna az olajárakra, ez azonban csak késleltetve jelentkezne. Az összkép tehát rendkívül borús.
Bár első látásra Bali és Irak messzire van tőlünk, az ottani események a magyar gazdaság számára is komoly gondot jelenthetnek: így ugyanis jövőre a mi bűvös 4,5 százalékunk (növekedés, deficit, infláció) is könnyen "füstbe mehet".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.