BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Roham és válság előtt

2002.10.14., hétfő 00:00

A bővítési folyamat izgalmas végjátékát nyitotta meg a múlt héten közzétett bizottsági stratégiai papír, illetve a jelöltekről készített országjelentés-füzér. Az ezer oldalnál is jóval vastagabb iratcsomó vitája során az Európai Parlamentben gyakorlatilag mindenki kiállt az új tagok 2004-es felvétele mellett (még az euroszkeptikusok parlamenti vezéreként ismert Jens-Peter Bonde dán eurohonatya is), amely biztató lehet a végső tárgyalási roham előtt.

Magyarország számára ennek a rohamnak a mindkét oldalról támogatott forgatókönyv szerint a versenyfejezet kipipálásával kellene kezdődnie, ám erre egyre kisebb az esély a csütörtökön sorra kerülő tárgyalási fordulón. A multik adókedvezményeinek átalakításáról folyó vitában a látszat ellenére egyik fél számára sem sürgető a megegyezés. A tét annyira nagy (óriásbefektetők esetleges kivonulása itt, a Magyarországon működő versenytársak pozíciójának romlása ott), hogy mindkét félnek megéri felvállalni azt a csekély többletkockázatot, amivel a probléma megoldásának novemberre, vagy akár decemberre halasztása jár. Akkor viszont már nem lehet kétség afelől, hogy az alku megszületik: annyit egyik félnek sem ér az ügy, hogy miatta hazánk kikerüljön a 2004-es bővítésből.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne várható akár komoly válság is a csatlakozási tárgyalásokon a következő hetek során az adókedvezmények miatt. Ez a válság azonban alighanem eltörpül majd amellett, amekkorát az október 24-25-i brüsszeli csúcs során (vagy után) véglegesítendő uniós álláspont okoz majd az egyes jelölteknek szóló konkrét pénzügyi ajánlatról. Nem várható el ugyanis a jelöltektől, hogy a hivatalos nyilatkozatokban vártnál minden bizonnyal rosszabb javaslatot szó nélkül tudomásul vegyék. Hiszen, mint Madáchtól tudjuk, maga Lucifer sem tudta elnémítani a nép jajgatását a fáraó kérése dacára sem? (UGy)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.