BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új feladatok az Amcham előtt

Az eddiginél aktívabb szerepvállalás várható az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországi Tagozata (Amcham) részéről Magyarország uniós csatlakozása kapcsán, s erősödhez az együttműködés a kamara és más üzleti érdekképviseletek között is - derült ki az Amcham új elnöke, Hegedűs A. Péter lapunknak adott interjújából. A kamara erőteljesebben lép majd fel az etikus vállalati viselkedés, illetve a munkavállalók előítélet-mentes foglalkoztatása érdekében.
2002.10.14., hétfő 00:00

"Van néhány nagyon fontos program, amelyben az Amcham által kiépített alapokra, eddigi sikeres munkájára kívánok építeni" - indokolta Hegedűs A. Péter, a kamara új elnöke, hogy számos társadalmi és üzleti elfoglaltsága mellett is elvállalta a nagy felelősséggel járó posztot. Elnöke ugyanis a Magyar EU-bővítési Üzleti Tanácsnak (HEBC), alelnöke a svéd és a svájci kamarának, a hazai Joint Venture Szövetségnek, s persze mostanáig alelnöke volt az Amchamnek is.

Mindezen kapcsolati tőke együttes hasznosulását reméli az amerikai-magyar kamaránál indítandó, illetve felerősítendő projekteknél, amelyek előterjesztése alapján a szervezet elnökévé választották. Főbb tervei között szerepel egy kamarán belüli bizottság létrehozása Magyarország uniós csatlakozásának segítésére. Az eddiginél nagyobb lendületet adna az új elnök a Fair Business Practices "mozgalomhoz" kapcsolódó munkának is. Ez a világ nagy cégei által az ENSZ-ben aláírt s a tisztességes üzleti viselkedésről szóló megállapodáshoz kötődik. Szeretné továbbá, ha az Amcham Magyarországon az élen járna a vállalati etika fejlesztése, a korrupció visszaszorítása terén. Szükség van az Amchamen belül egy humánerőforrás-bizottságra is. Ez azon dolgozna, hogy a magyarországi munkahelyeken előítélet-mentesen válasszák ki és foglalkoztassák alkalmazottaikat.

"A kiemelteken túl számtalan programterv van még - hiszen például az országban az Amcham az egyik legnagyobb jótékonysági szervezet -, ám közös mindegyikben, hogy hozzájárulnak az ország fejlődéséhez ugyanúgy, mint a munkában részt vevő cégek előremeneteléhez" - mondta. Minderre amellett szorít majd időt, hogy ellátja a nemzetközi Asea Brown Boveri (ABB) csoport magyarországi cégének elnök-vezérigazgatói teendőit is. Az anyacégnél mégsem aggódtak az újabb "külsőzés" miatt, sőt támogatták is. Hegedűs A. Péter újabb társadalmi elfoglaltsága ugyanis egybeesik az ABB által is követett "good corporate citizen" magatartással. "Ez azt jelenti, hogy ahol a világban egy cég megjelenik, ott olyan felelőssége is van, hogy ne csak elvegyen abból, amit a közösség létrehoz, hanem hozzá is tegyen. Méghozzá legalább annyit, de inkább többet, mint amennyit kap tőle" - magyarázza.

Az új elnök nem látja okát, hogy változtasson az Amcham működési, vezetési stílusán, de fontosnak tartja, hogy a kamara továbbra is politikailag semleges képet mutasson. Teljesen logikusnak tartja, hogy az Amcham együttműködjön más kamarákkal, érdekképviseletekkel olyan feladatok végrehajtásában, amelyekben közösek az érdekeik. Ezt már felvetette az Amcham igazgatóságának is. A különböző szervezetektől várható érdekképviselet "súlya" kapcsán mind-azonáltal kiemelte, hogy az Amchamnek az amerikai cégek mellett sok magyar tagja is van, ezen belül pedig számos közép- és kisvállalat. Közel hatszáz tagja van, s a napokban olyan újabb, nagy magyar befektetők is érdeklődtek nála, akikkel személyes kapcsolatban áll. A szervezetek együttműködését segítik a személyes kapcsolatok is, ezt a következő példával szemléltette: "A Joint Venture elnöke, Mosonyi György egyben igazgatósági tag az Amchamben. Én viszont az Amcham elnöke vagyok, és a Joint Venture-ben vagyok igazgatósági tag. Vagyis megvan a kapcsolat a legfelsőbb szinten, tehát ahol úgy látjuk, hogy a két szervezet együttes fellépése nagyobb hatékonyságot ígér, mindenképpen ki fogjuk használni ezt az értékes kapcsolatot."

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.