Az MNB árfolyam-politikájáról
Az az árfolyam-politika, amely ellen a munkaadói szervezetek szót emeltek, 2001. május 4-én vette kezdetét, amikor az MNB kiszélesítette a forint árfolyam-ingadozási sávját az euróval szemben az addigi plusz-mínusz 2,25 százalékról plusz-mínusz 15 százalékra. Az intézkedésnek az MNB akkori indoklása szerint kettős célja volt: egyrészt az infláció csökkentése és a jegybank mozgásterének növelése, másrészt közeledés a monetáris unió felé, mivel az EU-csatlakozással Magyarország belép az ERM-II. európai árfolyam-mechanizmusba, ahol a valuták szintén 15 százalékos sávban lebegnek.
Az intézkedés kapcsán mindenki számított a forint valamelyes erősödésére. Annak érdekében, hogy a felértékelődés - főként az arra számító spekulatív tőke hatására - ne érje sokkszerűen a gazdaságot, az MNB élhetett volna egy nem publikus, belső használatra szánt sávval, az ún. "piszkos lebegtetés" módszerével. Erre egyébként - 8 százalékos sávhatárral - a gazdaság képviselői informálisan ígéretet is kaptak.
A sávszélesítést követően a forint gyors ütemben erősödni kezdett, alig fél év alatt a felértékelődés mértéke elérte a 10 százalékot, egy év alatt meghaladta a 14 százalékot. Az MNB mindeddig nem avatkozott a folyamatba.
Az elmúlt másfél év tapasztalatai mára egyértelművé tették, hogy ez az árfolyam-politika a magyar gazdaság szempontjából elhibázott, az EU-elvárásokat illetően pedig elsietett és nem is szükségszerű lépés volt.
>> 1. Az árfolyamsáv szélesítésének és az ebből következő forintfelértékelődésnek az infláció mérséklésére gyakorolt hatása sokkal kisebb volt a vártnál. Az infláció üteme egy év alatt 10,5 százalékról 5 százalék alá csökkent ugyan, ezt azonban bizonyítottan főként az élelmiszerek és az üzemanyagok árának csökkenése, illetve a lakossági gázárak, a tömegközlekedési tarifák befagyasztása eredményezte. Számítások szerint az inflációt a forint felértékelődése csak mintegy 1,2 százalékponttal mérsékelte. Ráadásul ez a hatás is csak átmeneti, a felértékelődés szükségszerű lassulásával az inflációra gyakorolt hatása is csökken, és az infláció az eredeti trendet követi. Az utóbbi hónapok inflációs adatai már ezt látszanak igazolni.
>> 2. A forint felértékelődése a magyarországi vállalkozások széles csoportjait hozta nehéz helyzetbe, rontva versenyképességüket, csökkentve jövedelmezőségüket. Elsősorban a magyar exportőröket sújtotta, és azokat, akik exporthoz végeznek beszállítást. De nehéz helyzetbe hozta azokat is, akik a belföldi piacra importtal helyettesíthető termékeket állítanak elő. Nem véletlen, hogy 2001-ben, miközben gyorsan nőtt a lakossági fogyasztás, a fogyasztási cikkeket előállító iparágak belföldi értékesítési mutatói romlottak. Egyre válságosabb helyzetbe hozta a felértékelődés a kiemelten fejlesztendő ágazatnak szánt idegenforgalmat is.
Ma már az az előzetes feltételezés sem állja meg a helyét, hogy a multinacionális vállalatok számára a forint felértékelődése nem okoz veszteséget, mivel könnyebben tudják kezelni az árfolyamkockázatokat, illetve transzferáraik módosításával ellensúlyozni tudják a felértékelődés kedvezőtlen hatásait. A multinacionális vállalatokat a bérköltségek emelkedése miatt szintén veszteség éri, amire magyarországi aktivitásuk csökkentésével, esetenként az ország elhagyásával reagálnak.
>> 3. Késleltetett, de egyre erősödő kedvezőtlen hatással jár a felértékelődés a külkereskedelmi egyensúlyra és a folyó fizetési mérlegre. Nem kis szerepe van az export lelassult növekedésében és abban, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya egy év alatt több mint háromszorosára nőtt. (2001. jan.-szeptemberben 724 millió eurót, 2002 ugyanezen időszakában 2471 millió eurót tett ki.) Nem bizonyult helytállónak az a várakozás, hogy a forint felértékelődésének nem lesz jelentős hatása az exportra, mivel annak több mint 80 százalékát a külföldi tulajdonú cégek adják. A felértékelődés terhei egyrészt ebben a szektorban is érezhetők. A multinacionális cégek tevékenységük szűkítésével, esetleges kivonulásukkal érzékeny veszteséget okoznak a gazdaság exportteljesítményében. Másrészt a közvetlen exporttevékenységet folytató, illetve az idegenforgalomban működő magyar tulajdonú cégek - amelyek számára a forintfelértékelődés egyértelműen hátrányos - adták a magyar devizabevételek 20-30 százalékát.
>> 4. A magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége szempontjából meghatározó az egységnyi ipari termelésre jutó bérköltség alakulása. Az utóbbi másfél évben a bérek növekedése - amiben meghatározó szerepet játszott a kormány által közel duplájára emelt minimálbér - meghaladta a termelékenységét, ami önmagában is a versenyképesség romlásához vezető tényező. Ezt a hatást jelentősen felfokozta a forint ezzel egyidejű felértékelődéséhez vezető árfolyam-politika: a versenyszférában a bérek forintban 14, míg euróban számolva 25 százalékkal nőttek, az egységnyi termék létrehozásához szükséges bérköltség euróban kifejezve egy év alatt közel 20 százalékkal nőtt.
>> 5. Az árfolyamsáv szélesítésének egyik fontos indoka volt, hogy közeledjünk a monetáris unióhoz. Ezt a lépést azonban nem volt kötelező megtenni, illetve közeledést jelentett volna a 15 százaléknál kisebb sávszélesség kijelölése is. Meggondolandó szempont lett volna, hogy miközben számítani kellett a felértékelődés kedvezőtlen hatásaira, tudni lehetett, hogy ezeket a hátrányokat a GMU-tagságig terjedő időszakban nem ellensúlyozzák a tagságból fakadó előnyök, így a konverziós költségek, az árfolyamkockázat megszűnése. Ezért állítható, hogy ezzel a lépéssel várni lehetett és várni is kellett volna.
>> 6. A forint felértékelődéséhez vezető árfolyam-politika fenntartása már rövid távon is komoly veszélyekkel jár: kedvezőtlen hatásai - a megszűnő vállalkozások, a csökkenő számú munkahelyek tovagyűrűző hatásai miatt is - egyre erőteljesebben érvényesülnek, miközben inflációmérséklő hatása elenyésző. Ezt felismerve, a felértékelődési folyamat lassítása érdekében mind több gazdasági és pénzügyi szakember tartja elengedhetetlennek a jegybanki kamat jelentősebb csökkentését, de az MNB mindeddig erre sem szánta el magát. A környező országokhoz képest is kiugróan magas, 9 százalékos jegybanki alapkamat további veszélyforrásként erőteljesen vonzza a spekulatív tőkét. Számos nemzetközi példa mutatja, hogy ennek a "forró tőkének" a kivonulása hogyan sodor egy országot súlyos pénzügyi-gazdasági válságba.
Az árfolyamsáv szélesítése elvileg ugyan megnövelte az MNB mozgásterét, de ezt a lehetőséget a jegybank sem indokolt sávon belüli intervenciókra, sem indokolt kamatváltoztatásokra nem használta fel.
>> 7. A forint felértékelődéséhez vezető antiinflációs monetáris politika szükségszerű káros mellékhatásai felfokozottan jelentkeztek, mivel egy olyan időszakban érték a gazdaságot, amikor annak a rossz világgazdasági konjunktúra hatásait is el kellett szenvednie. A ragaszkodás ehhez az árfolyam-politikához még valamelyest indokolható lett volna, ha bekövetkezik a 2001 második felére jósolt világgazdasági fellendülés. Ennek azonban mindmáig nincsenek határozott jelei. Ez pedig elodázhatatlanná teszi az árfolyam-politika megváltoztatását.
>> 8. További veszélyeket tartogat a jelenlegi árfolyam-politika folytatása EU-csatlakozásunk utánra is. Az EU a forint euróhoz viszonyított középárfolyamát a forint akkori tényleges ingadozási sávja alapján fogja meghatározni. Az MNB szerint az infláció leszorításához ennek kívánatos értéke 238-242 forint/euró lenne. E cél követése azt jelenthetné, hogy a középárfolyamot az EU 240 forint/euróban határozhatná meg, ami a 15 százalékos ingadozási sávot feltételezve a nemzeti fizetőeszköz további jelentős felértékelődéséhez vezethetne, akár 204 forint/euró szintig.
Ez viszont versenyképességünk alakulása szempontjából azt jelentené, hogy akár egy évtizedig is eltartana, amíg kompenzálni tudná a magyar gazdaság azt a versenyképesség-romlást, ami a fajlagos bérköltségek 2001-2002. évi növekedése miatt bekövetkezett. De ehhez - a forint felértékelődési ütemével megegyezően - évente az EU átlagánál legalább 3 százalékkal magasabb termelékenységnövekedésre van szükség. Ehhez pedig biztosítani kell tudni mindazokat a feltételeket - elsősorban a vállalati beruházási tevékenység élénkülését és további működőtőke-beáramlást -, amelyekkel ilyen ütemű termelékenységnövekedés elérhető.
Mind az infláció csökkentését célul kitűző árfolyam-politikának, mind a költségvetési hiány 2003-ra tervezett radikális csökkentésének a deklarált célja, hogy minél hamarabb megfeleljünk az euróövezeti tagsághoz szükséges követelményeknek. Látva a deflációs monetáris politikának a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatottságra gyakorolt káros hatásait, illetve a hiány csökkentésének alárendelt költségvetési politika várható kedvezőtlen gazdasági és társadalmi következményeit, egyre többen teszik fel azt a kérdést, hogy megéri-e erőszakosan siettetni a csatlakozást az euróövezethez. (Riasztó példa lehet Lengyelország, ahol radikális antiinflációs monetáris politikával sikerült ugyan két év alatt 2 százalék alá csökkenteni az inflációt, eközben azonban a gazdasági növekedés a korábbi 4 százalék körüli szintről 1 százalékra csökkent, és a munkanélküliségi ráta 17 százalékra nőtt.)
Egyértelmű választ a "megéri-e?" kérdésre csak az euró magyarországi bevezetése minden előnyének és az oda vezető átmenet során elszenvedett hátrányoknak a pontos ismeretében és ezek mérlegelésével lehetne adni. Erre ma aligha vagyunk képesek. Annyi azonban állítható, hogy inkább lehet vállalni az euróövezeti tagság néhány évi eltolódását, mint azt, hogy a gazdasági, illetve pénzügyi feszültségek kiéleződése sokkterápia alkalmazására kényszerítse a kormányzatot.
