Az elmúlt tíz évben igen nagy számban alakultak olyan cégek Magyarországon, amelyek különböző típusú tréningeket kínálnak. A becslések szerint már legalább ezer kisebb-nagyobb vállalkozás működik a magyar piacon, bár ezek között több százra tehető a szabadúszó trénerek száma. Pozvai Zsolt, a Door Training Central Europe Kft. ügyvezető igazgatója azonban úgy látja, még van növekedési lehetőség azon cégek számára, amelyek speciális, minőségi szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Egyrészt a vidéken működő vállalatok jelenleg még sokkal kevesebb tréninget vesznek, mint a fővárosiak, másrészt várható, hogy az EU-csatlakozás is komoly hatással lesz az ügyfélkörre. A megrendelők között egyre többen ismerik fel: a tréning nem pusztán formalitás, nem azért van, hogy kipipálják az üzleti tervben. Kimutatható pénzben mérhető gyakorlati haszna, hozzájárul a profit növeléséhez.
A hazai cégek leggyakrabban csapatépítő tréningeket, illetve vezetői vagy értékesítői képzéseket igényelnek. Ma már azonban nem lehet megélni a piacon néhány típustermékből, mint a 90-es években. Pozvai Zsolt szerint valószínű, hogy azok a kisebb tréningcégek kerülnek majd nehéz helyzetbe, amelyek nem tudnak forrásokat fordítani a fejlesztésekre. Egy szakmailag színvonalasnak tekinthető portfóliónak legalább 40-50 különböző tréninget kell tartalmaznia, és ez nem csak azt jelenti, hogy időnként átcsomagolják a tízéves anyagokat. Ezen túl az ügyfelek speciális igényeinek is eleget kell tenni. Fontos szakmai források a nemzetközi fejlesztések, ám ezek hazai alkalmazása szintén jelentős pénzbe kerül, amit csak a nagyobbak tudnak kigazdálkodni. Ma a legnagyobb tréningcégek a piac 20-30 százalékát fedik le, de valószínű, hogy ez az arány tíz éven belül eléri az 50 százalékot.
A Menedzserek Országos Szövetsége harmadszor írta ki Az év fiatal menedzsere pályázatot. Pozvai Zsolt szerint a november végén odaítélt elismerést azzal vívta ki, hogy az elmúlt három évben vezetése alatt a Door jelentősen fejlődött: forgalma évi 150 millióról közel 500 millió forintra nőtt, és a korábbi 12 munkavállalót alkalmazó cégnél ma már csaknem ötvenen dolgoznak. Mindez jól mutatja, hogy az a tréningcég tud fejlődni, ahol a vezető nem elsősorban trénerként dolgozik, hanem a cég építését, vezetését tartja szem előtt. Figyelmet fordít a működésre, a szakmai fejlesztésre, a belső folyamatok megszervezésére, a minőségbiztosításra, a teljesítményértékelésre, a karriertervezésre - tehát mindarra, amit épp a tréningcégek tanácsolnak ügyfeleiknek.
A Door piaci sikereinek okai közé sorolja az ügyvezető igazgató a következetesen képviselt cégfilozófiát. A "második generációs tréningcég" koncepció azt jelenti, hogy a trénerek korábban valamennyien vállalatvezetőként, menedzserként, értékesítőként vívtak ki elismerést szakmájukban, tehát az általuk nyújtott képzés nem pusztán elméleti tudásanyag továbbadása. A cég a világ egyik legnagyobb képzési hálózatának, a Door Training Internationalnek a közép-európai központja, amelynek saját tulajdonú vállalkozásai vannak Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában és Romániában. Pozvai Zsolt a leányvállalatok fejlesztését a jövő év kiemelt feladatai közé sorolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.