BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intenzív privatizációs szakasz következik

Nem teljesül az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. 26 milliárdosra csökkentett 2002. évi üzleti terve - mondta a lapunknak adott interjúban Kamarás Miklós vezérigazgató, jövőre viszont teljesíthetőnek tartja a 195 milliárdos bevételi tervet. A feladatokhoz igazodó szervezeti változások lassan lezárulnak. A vezérigazgató cáfolta, hogy a kárpótlási jegyek felszívására szolgáló Forrás Rt. első apportját túlértékelték.
2002.12.18., szerda 00:00

>> A Magyar Posta ÁPV Rt.-hez kerülésével már szinte minden állami vagyon egy helyre került. Nem tervezik a MÁV Rt. "átigazolását" is?

- Ennek eldöntése kormányzati kompetencia. A kormány nem zárta ki, hogy a MÁV az ÁPV Rt.-hez kerüljön, de a téma jelenleg nincs napirenden. Mint ismeretes, a kormány programja szerint egységes vagyonkezelést képzel el. Ez funkcionálisan a Pénzügyminisztériumban való összpontosítást jelent, ami meg is történt. Az ÁPV Rt.-hez került a vállalkozói vagyon, a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz pedig a kincstári vagyon. Kivételek azonban mindig vannak. A három kivétel egyike a MÁV Rt., a másik az aranyrészvényekkel kapcsolatos jogosítványok, amelyek a szaktárcákhoz kerültek. Ugyancsak a szakminisztériumokhoz tartoznak a kht.-k.

>> A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-nél még jelentős üzleti vagyon található. Mikor és mennyi kerül át az ÁPV Rt.-hez, és hogyan bonyolódik le az adásvétel?

- Az MFB-nél közel 30 cég kisebbségi, illetve többségi részesedése található. Vagyonértékelésükre rövidesen közösen írunk ki pályázatot a pénzintézettel. Reményeink szerint az értékelés a jövő év elején befejezhető. Mivel a társaságok öt-hat csoportot képeznek, az elképzelések szerint öt-hat értékelői pályázatot hirdetünk meg. Az átadás-átvételi eljárás halasztott fizetéssel történik majd 2003-ban, illetve 2004-ben, fedezetét az éves költségvetések tartalmazzák.

>> Összesen mekkora vagyonról van szó, és milyen társaságokat vesznek át?

- Nem szeretném a közeljövőben tervezett vagyonértékelést befolyásolni. Annyit azonban elárulok, hogy reményeink szerint a könyv szerinti érték alatt bonyolódhat le az ügylet. Az átkerülő cégek között van a két mezőgazdasági üzletrész-hasznosító társaság, amelyek átadásáról a kormány döntött. A listán szerepel továbbá a Hungexpo Rt., a Zsolnay-cégcsoport is.

>> Közeleg az év vége, a számvetések időszaka. Hogyan zárja az ÁPV Rt. a 2002. évet? Sikerül teljesítenie a kormányváltást követően csökkentett üzleti tervét?

- Az általunk év közben 26 milliárdosra csökkentett üzleti terv sem alakul jól. Összességében mintegy 8 milliárd forinttal befolyásolja a bevételi tervet három olyan nagy tétel, amelyekkel számoltunk az idén. Ebből kettő már biztosan nem valósul meg. Jövő évre halasztottuk az MVM Rt. osztalékfizetési kötelezettségének teljesítését, mivel a társaság az idén ezt nem képes teljesíteni. Terveztük másrészt a Váltó 4 privatizációját is. Ezt azonban értékcsökkentő körülmények (például az ingatlanok függő jogi státusa) miatt nem akartuk megvalósítani. A CW Bank bécsi székházának értékesítésével is számoltunk, bár ennek lehetősége még most is fennáll. A pályáztatás eredménytelenül zárult, mivel az egyetlen ajánlattevő alacsony árajánlatot tett. Második pályázatról lévén szó, a potenciális érdeklődőkkel tárgyalásba kezdhettünk. Az ajánlatokat a héten mutatjuk be az igazgatóságnak. Amenynyiben a testület a legjobbat elfogadja, még az idén fizet a vevő, mivel az adásvételi szerződés teljesen elő van készítve.

>> Optimális esetben mekkora be-vétellel számolnak az idén?

- Az ÁPV Rt. összességében elérheti a 19-20 milliárd forintos bevételt.

>> A 2003. év keménynek ígérke-zik, hiszen a költségvetés tervezete szerint a büdzsé ennek tízszeresét, 195 milliárd forintot vár az ÁPV Rt.-től. Nem tartja ezt soknak?

- Nincs jövőre költségvetési kényszer az ÁPV Rt.-n. Először fordult elő a privatizáció történetében, hogy a költségvetés tervezetéhez a privatizációs szervezet készítette el a rá vonatkozó befizetési kötelezettség tervet. E szerint számol az ÁPV Rt. a 195 milliárd forintnyi összbevétellel.

>> Ezek szerint, ellentétben az előző évek gyakorlatával, nem készítenek többváltozós üzleti tervet? Mikorra készítik el a 2003. évi tervet?

- Már elkészült, és az igazgatóság első olvasatban tárgyalta is. Ez nem többváltozós, de a program szisztematikus munkát követel. Több céget készítünk elő, hogy legyen miből meríteni. Ha valamelyik tervezett tranzakció nem zárható le ésszerűen, vagy más okból hiúsul meg, akkor újabb lép a helyébe.

>> Melyek a legfőbb tételei a 2003. évi üzleti tervnek?

- Egyik pillére a tervek szerint az első fél évben lezáródó kárpótlási jegyes tranzakció. Becslések szerint 18 milliárdnyi jegy van a piacon. Piaci elemzők szerint persze az összmennyiség nehezen mozdítható meg.

>> A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvé-delmi Szövetsége, illetve a Kárpótlásijegy-tulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete számításai szerint a vagyonkezelő 3,5-szeresen túlárazta a Forrás Rt. első apportjába tett három cukorgyár részvénycsomagját. Egyetért velük?

- Nem. Az ÁPV Rt. jól likvidálható vagyonelemeket, hozamokat fizető ingatlanokat, részvényeket apportál a Forrásba. Ezen rendező elvek alapján állítottuk össze az első, összesen 6,15 milliárd forintra értékelt pakettet a BorsodChem, az Antenna Hungária, a Mol, valamint három cukorgyár részvényeiből. Ami az utóbbiakat ért kritikát illeti, meggyőződésem, hogy a Forrás apportérték felett tudja majd eladni a részvényeket. Minden bizonnyal a piac csattanós választ ad majd az említett szervezetek számításaira. Ezek a hírek a pakettet próbálják leértékelni, és elbizonytalanítják a kárpótoltakat.

>> A Forráson kívül milyen na-gyobb tranzakciókat készítenek elő?

- Mivel még nincs véglegesen elfogadott üzleti terv, a teljesség igénye nélkül csak néhányat említenék. A Dunaferr Rt.-ről és a Bábolna Rt.-ről már elkészült a kormány-előterjesztés, az előbbit reményeink szerint még az idén megtárgyalja a kabinet, az utóbbira várhatóan csak jövőre kerülhet sor.

>> Mit tud mondani elöljáróban a dunaferres tüntetők aggályaira?

- Véleményem szerint a Dunaferr privatizációs koncepciójába beilleszthető a dolgozók, illetve a város lakosságának kérése, azaz hogy az önkormányzat és az állam minősített tulajdonos maradjon 25 százalék plusz egy szavazatnyi részesedéssel. A potenciális invesztálótól tőkebefektetést várunk, mivel a fejlesztésekhez forrásra van szükség, és a hitelállományt is csökkenteni lehetne. A környezetvédelmi problémák megoldását, valamint a továbbfoglalkoztatás vállalását garanciákkal és szankciókkal együtt építenénk be a szerződésbe. Betartásukhoz pedig a minősített kisebbségi tulajdonosok is hozzásegíthetnek. A Dunaferrnél a hatékony működéshez szükséges belső tartalékok feltárására már beindult a program. A Dunaferr és a munkavállalói szervezetek tárgyalásain ésszerű kompromisszumra van szükség.

>> Ezt pedig, az ÁPV Rt. székházánál tartott dunaferres tüntetést látva, bizonyára nem lesz könnyű elérni egyik félnek sem. De nemcsak a Dunaferrnél vannak feszültségek, hanem a Volán autóbusz-társaságoknál is. Nemrég a buszvezetők is az ÁPV Rt. székháza elé vonultak. Szakszervezeteik pedig azt kérték, hogy a Volán-társaságoknál a nemzetgazdasági átlaghoz igazítsák a béreket. Szerintük azonban az ÁPV Rt. csak általános választ adott, a bérfelzárkóztatást későbbre jelezte, januárra sztrájkot hirdettek. Ezek után változtat-e az ÁPV Rt. az álláspontján?

- Magyarországon a helyi és helyközi személyszállítást a huszonnégy cégből álló Volán-társaságcsoport végzi. A cégek jelenleg félpiaci gazdasági környezetben és szabályozási keretek között működnek. Az árbevétel nem nyújt fedezetet az amortizációra, mivel a tarifaemelés régóta elmarad az inflációtól. A fejlesztésekre nem jut forrás. A gondokat csak némileg enyhíti a rekonstrukciós támogatás. A kormány például a múlt héten hozzájárult, hogy az ÁPV Rt. a reorganizációs keretéből másfél milliárdot adjon a Volán-társaságok autóbusz-beszerzésére.

>> A bérfelzárkóztatásra azonban már régóta nem jut. Így fokozatosan leszakadtak.

- Ez valóban így van. A szakszervezetek ki is dolgozták a bérfelzárkóztatási programot, de szerintünk összetett problémáról van szó, amit komplexen kell kezelni. Alágazati programra és összehangolt munkára van szükség. Ez meg is indult a pénzügyi, a gazdasági és közlekedési, valamint a foglalkoztatási tárca, illetve az ÁPV Rt., a közlekedési szakszervezetek, valamint a munkaadók képviselőinek részvételével. Ettől egyrészt a szakszervezeti igények kezelését várjuk, másrészt, hogy a társaságok két év múlva privatizálható helyzetbe kerüljenek. Mivel azonban az Európai Unió sem fogadja el, hogy a közszolgáltató társaságok veszteségét az állam finanszírozza, az ÁPV Rt. a Volán-társaságok működési feltételeinek, gazdálkodásának bemutatására, valamint a rövid és hosszú távú teendők meghatározására meghívásos pályázati eljárást indított. A privatizáció megindulásáig pedig átmeneti vagyonkezelésre van szükség a Volán-társaságok esetében. Az átvilágítást követően kormány-előterjesztés készül, amely bemutatja a közérdekű szolgáltatási ágazat szabályozásának jövőbeni lehetőségeit. Megítélésünk szerint a Volán-társaságok privatizációja 2005-ben és azután megvalósítható. Működési feltételeiket azonban előbb szabályozási oldalról kell rendezni.

>> Mely társaságok privatizációra történő előkészítésén dolgoznak még?

- A jövő évi terveknek megfelelően további cégek értékesítését készítjük elő. Egyebek között a Malév Rt., a Mahart Rt., a bankcsomag - a Postabank Rt., a Földhitel- és Jelzálogbank Rt., valamint a Konzumbank Rt. - tartozik ide. A jövő évi tervekben szerepel a Mol tízszázalékos pakettjének értékesítése is.

>> Úgy hírlik, hogy a feladatokhoz is igazodva változik az ÁPV Rt. szervezete is. Milyen módosításokról van szó?

- Egyrészt a vezetési modellen tervezünk kisebb módosítást végrehajtani. Mivel az ÁPV Rt.-hez tartozó társaságok 1300-1400 vezetője (első számú vezetők, valamint a vezetőtestületek tagjai) komoly erőforrást jelent, a velük való gazdálkodást - beleértve a javadalmazásukat, az ösztönzőrendszereket - humánpolitikai feladatnak tekintjük. Ezért ennek irányítását vezérigazgató-helyettesi szintre kívánjuk emelni. Ezért javasoltunk új modellt. Amennyiben a kormány hozzájárulását megkapjuk, négyről ötre emelkedik a vezérigazgató-helyettesek száma.

>> A jelenlegi négy vezérigazgató-helyettes milyen területeket felügyel?

- Egy-egy a jogi, illetve a pénzügyi területet, kettő pedig a tranzakciósat.

>> Melyik a két tranzakciós terület?

- A szervezeti átalakulás részeként szakítottunk a korábbi ágazati típusú ügyvezetőségekkel, és folyamatvezéreltté alakítjuk át a szervezeti rendszert. Az értékesítési ügyvezetőség a 2003. évi programban lévő cégekkel foglalkozik, a később eladni tervezettek a privatizációt előkészítő ügyvezetőséghez kerülnek. A speciális feladatok (környezetvédelem, ingatlanügyek és egyebek) pedig külön ügyvezetőséghez tartoznak. Januártól már ilyen szervezetben működik az ÁPV Rt. Módosul a szervezeti és működési szabályzatnak a működésre vonatkozó része is. A teamrendszerű működés privatizációt előkészítő bizottságokat feltételez, amelyekben a belső és külső (például minisztériumi) jogi, pénzügyi és egyéb szakértők vesznek majd részt.

>> Jelenleg hányan dolgoznak az ÁPV Rt.-nél, és terveznek-e létszámváltoztatást?

- Az ÁPV Rt.-nél mintegy 220-an dolgoznak. A megnövekedett feladatoknak megfelelően jövőre 25-30 érdemi munkatárssal tervezzük bővíteni a létszámot.

>> Ezek szerint nincs zárórahangulat. Pedig nemcsak az előző kormány, de a most kormányzó koalíció is a privatizációs szervezet vagyonkezelő szervezetté alakítását készítette elő. Az ÁPV Rt. esetleges szétbontásával, illetve utóéletével most nem foglalkoznak?

- Az ÁPV Rt.-nek soha nem volt olyan perspektívája, mint most, hogy 3-4 évre előre lássa helyzetét. Mindig volt időközi szervezeti változás, és gyakran lebegtek különböző koncepciók a szervezet jövőjét illetően. Ezeknek most nincs semmi esélye, hiszen 2006-ig intenzív privatizációs szakasz következik. A jogutód kérdése most nincs napirenden. A majdani jogutód feladata kettős lesz, a még megmaradó állami vagyon működtetése, valamint a privatizációból adódó követelések kezelése. Ez azonban későbbi feladat, így nyugodt, alkotó légkörben tudunk most dolgozni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.