Reflexiók a paksi baleset okán

Ami az atomerőmű balesetével kapcsolatos félelmeket illeti, az itthoni reagálások azzal az általános bizalmi válsággal függenek össze, amelyek több mint negyedszázada az atomerőművek építésével, üzemeltetésével szemben kialakultak, és amelyek eredményeként - bár a gazdasági racionalitások ezt aligha indokolják - a világon befagyott az atomenergiának mint viszonylag olcsó energiahordozónak a gazdasági hasznosítása. Az utóbbi években mintha ismét többet beszélnénk erról, de a közvélemény és az uralkodó politikai szemlélet továbbra is súlyos kockázatokat érzékel, így az adott technikai-technológiai feltételek mellett egyelőre aligha számíthatunk a 60-70-es évek építési boomjára.

Visszatérve a paksi baleset közvetlen hatásaihoz, az aggodalmakhoz, hogy lesz-e villamosenergia-hiány, s számíthatunk-e áremelkedésre, különösebb vizsgálat nélkül is kijelenthetjük: ilyen hatások aligha várhatóak. Az önmagában is külön vizsgálati téma lehetne, miért van az, hogy szinte minden, kisebb-nagyobb természeti katasztrófa - jelen esetben az atomerőművel történtek - kapcsán a közvélemény első reakciója arra irányul, vajon milyen többletterheket és milyen áremelkedést hoz a bekövetkezett esemény.

A baleset várható kihatásaival összefüggésben fontos tudni, hogy a paksi atomerőmű négy darab, egyenként 460 MW teljesítményű egységből áll, amelyből az egyik a karbantartás során megsérült. A kiesés időtartama nehezen becsülhető. A pesszimista megítélések szerint ebben az évben már nem is fog üzemelni. 2002-ben az erőmű 13,9 TWh villamos energiát termelt. Amennyiben a sérült blokk kiesését egész évre számítjuk, Paks 2003. évi teljesítménye 3,3 TWh-val csökken, s a tavalyi 13,9 helyett csupán 10,6 TWh lesz. Ez komoly kiesés és jelentős veszteség vállalati szinten, de nemzetgazdasági kitekintésben nem ennyire drasztikus. 2002-ben a rendelkezésünkre álló hazai erőművek 8500 MW kapacitást képviseltek, a kieső kapacitás tehát a meglévőnek alig több mint 5 százaléka. Annyi, mint a tavalyi import teljesítménye. Ráadásul a meglévő erőművek kihasználtsága körülbelül 50 százalékos. 2002-ben a maximális csúcsterhelés közel 6000 MW volt, tehát az import nélküli rendelkezésünkre álló kapacitástartalék 2500 MW. Arra a kérdésre tehát, okoz-e komolyabb ellátási problémát az atomerőmű egy blokkjának esetleg egész éves kiesése, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nem.

Nehezebb megválaszolni, hogy a villamosenergia-ellátásban kulcspozícióban levő paksi erőmű - amely az átlagos költségek alatt termel egységnyi villamos energiát - egy blokkjának kiesése okozhat-e áremelkedést. Az biztos, hogy csak drágábban hozzáférhető hazai vagy importforrás "van kéznél". Ugyanakkor a villamos energia előállításának költségét az egész rendszer működésének milyensége determinálja, így egy-egy blokk szerepe nem meghatározó súlyú az árszínvonal meghatározásában. A villamosenergia-rendszer sajátosságaiból adódóan az árak hosszabb trendjükben követik a tényleges ráfordításokat. Mindezeken túl a lakossági szférában hatósági árak vannak, így az esetleges átmeneti költségemelkedés nem jelent automatikus drágulást. De ami leginkább a villamos energia árának emelkedése ellen szól, az az, hogy a piac néhány hónapos részleges liberalizációja világossá tette: a kialakult hazai áraknál jóval olcsóbban is lehet villamos energiát importálni. Az év első negyedében a behozatal mennyisége megduplázódott. Ez a körülmény a hazai villamosenergia-rendszer magas működési költségeire utal. Az átlagos költségek csökkentésére tehát igen jelentős tartalékok vannak, amelyek a paksi erőmű egy blokkjának kiesésével járó költségtöbbleteket többszörösen ellentételezhetik, csak élni kellene velük.