Egykulcsos egyszerűsítés?

A nemzetközi tőkemobilitás erősödése, a telephelyválasztásért folytatott globalizálódó verseny, valamint a versenyképességi szempontok egyre erőteljesebb előtérbe kerülése éleződő adóversenyt kényszerítenek ki a fejlett és feltörekvő gazdaságokból. Ennek az Európai Unióban jelentkező egyik sajátos vetülete az alacsonyabb termelési költségű, mérsékeltebb bérszínvonalú közép- és kelet-európai államok lépései az egykulcsos adórendszer bevezetésére. Az erőteljes demonstrációs hatás, a környező országok versenyképességi és tőkevonzási képességének erősödése nálunk is felvetette azt a gondolatot, hogy érdemes lenne követni a többi országot az egykulcsos adórendszer kialakításában.

Az egykulcsos adórendszer egyik fő előnye átláthatósága, egyszerűsége, ez jelentős versenyképességi tényező, különösen, ha összekapcsolódik a kiadások csökkentésével és racionalizálásával. Az egykulcsos adórendszer egyszerűsíti az adóadminisztrációt, ez csökkenti az adóigazgatás költségeit és erősítheti az adótörvények betarthatóságát, mérsékelve az adóelkerülésre fordított erőfeszítést. További előnye, hogy közelíti a névleges és effektív adóterhelést, ezáltal javíthatja az adórendszer valós progresszivitását, illetve csökkentheti a kivételek és mentességek köréből eredő veszteségeket.

Az egykulcsos adórendszert azonban több probléma is jellemzi. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy egy hatékony és igazságos adórendszertől többféle szempont teljesülése várható el: egyszerűség, átláthatóság, hatékonyság, vertikális és horizontális méltányosság, progresszivitás. Az egykulcsos adórendszer ezek közül néhányat teljesít (egyszerűség, átláthatóság), de többeket (méltányosság, mérsékelt progresszivitás, jövedelemarányos közteherviselés) a többi rendszerrel szemben kevésbé hatékonyan kezel.

Másrészt az adórendszer versenyképességre gyakorolt hatása szempontjából az egyszerűség és átláthatóság mellett legalább olyan fontos az összes állami elvonás (járulékok, illetékek és egyéb elvonások) szintjének alakulása. Amennyiben a béreket terhelő járulékok, a közvetett adók szintje változatlanul magas marad, illetve súlyos torzulásokat eredményező adók vannak a rendszerben (pl. helyi iparűzési adó), akkor ezek semlegesíthetik az egykulcsos adórendszerre történő áttérésből eredő előnyöket. Az egykulcsos adórendszertől várt előnyök elérhetők a mai adórendszer struktúrájának fenntartásával, annak mélyreható átalakítása mellett.

Végezetül figyelembe kell venni, hogy az adórendszer és a versenyképesség között összetett, nem lineáris kapcsolat van. Ezt jól mutatja, hogy azon országok is a versenyképességi lista elején állnak, amelyekben magas az adóelvonás mértéke, és meglehetősen bonyolult adórendszert alkalmaznak. Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy az adóbevételek szintje mellett legalább olyan fontos a kiadások és a kormányzati szektor szerkezete és minősége a versenyképesség alakításában, mint az adórendszer felépítése. Amíg itt nem történik komoly változás, addig bármilyen adóreform hatása elenyésző lesz.

A megfogalmazott szempontok miatt az egykulcsos adórendszerre történő áttérés nem megoldás a felmerülő problémákra. Különösen nem abban az esetben, ha az áttérés legfőbb szempontja ismételten a költségvetés bevételi szempontjainak kielégítése, az adóbevételek meglévő kiadási szinthez történő igazítása. Ebben az esetben az egyszerűbbnek, átláthatóbbnak tűnő adórendszer addicionális torzulásokat eredményez, miközben a tervbe vett bevezetésének fő céljai nem teljesülnek.

Ez nem jelenti azt, hogy az adórendszer ne szorulna átfogó reformra, amelynek keretében át kellene gondolni a közvetett és közvetlen adók arányát és mértékét, közelíteni a névleges és tényleges adóterhelés mértékét, csökkenteni a kivételek és mentességek körét, egyszerűsíteni az adóadminisztrációt és az adóztatás rendjét. Magyarországon azonban az adóreform a kiadási oldalon kezdődik, és a mostani egyensúlyi és növekedési problémák mellett előfeltétele az államháztartási redisztribúció erőteljes mérséklése.

A szerző az ICEG Európai Központjának igazgatója