Félelemmel átitatott gazdaság

Vajon ez azért van, mert - mint a G8 vezetői el akarták hitetni - a befektetők feldobott hangulatban vannak, és bíznak abban, ahogy a vezetők irányítják a globális gazdaságot? Vagy a patologikus félelem hatásáról van szó, amely alacsonyan tartja a kamatlábakat, és ezáltal fenyegető problémák garmadáját képes elfedni?

Az infláció szerint kiigazított, mesésen alacsony, hosszú lejáratú kamatok szerepe túlságosan nyilvánvaló a globális gazdaság nagyszámú gyenge pontjainak leplezésében. A száguldó lakásárak sok országban hozzájárulnak a fogyasztói kereslet felpumpálásához. Az IMF nemrég közzétett tanulmánya szerint a globális áremelkedés kétharmada a csökkenő kamatokkal indokolható.

Európa mindebből kevésbé profitált, bár az ottani gazdaságok sokkal rosszabbul állnának, ha a hosszú lejáratú kamatok az utóbbi 25 év átlagának megfelelő szintre emelkedtek volna. Latin-Amerika - a hatalmas adósságteher és a felemás reformok ellenére - gazdasági boomot élt át az utóbbi években, mert az alacsony kamatok kezelhetővé tették az adósságokat, és az erős globális fogyasztás megemelte a térség által exportált nyersanyagok árait.

Vajon a magas olajár most miért nem kényszerítette térdre a világgazdaságot, mint tette korábban oly sokszor? A válasz ismét az alacsony kamatszintben lelhető meg. Rendes viszonyok között a magas olajár hamar átcsap magas inflációs várakozásokba, amit a kamatlábak gyors emelkedése követ minden lejáraton. Most viszont - a Fed rövid lejáratú kamatainak sorozatos emelése ellenére - a jóval fontosabbnak tekintett hosszú lejáratú ráták varázslatos módon tovább süllyednek.

Az alacsony kamatkörnyezetnek Amerika volt a legnagyobb haszonélvezője, miután szemlátomást mindenki úgy veszi kölcsön a pénzt, mintha az hamarosan elfogyna. Az emelkedő ingatlanáraktól felbátorodó lakástulajdonosok hatalmas adósságállományt halmoztak fel, a szövetségi kormány mintha csak az ablakon dobta volna ki a fiskális óvatosságot, az ország összességében a globális megtakarítások háromnegyedét szívja fel. Mivel azonban a kamatok továbbra is alacsonyak, a növekedés pedig erős, az amerikaiak nevethetnek azokon az intelmeken, hogy könnyel-

műségükkel a tönkremenetelük magvait hintik el.

Ha a hosszú lejáratú kamatok oly sok gazdaságot segítenek a vízen járásra emlékeztető helyzethez, akkor mégis miért olyan alacsony a rátájuk, és vajon tartósan ilyenek maradnak? Lehet, hogy a helyzet sokkal törékenyebb, mint azt velünk számos gazdaságpolitikus el akarja hitetni. Lehet, hogy az emberek éppen kevéssé biztonságosnak érzik a hosszabb távú jövőjüket, semmint ellenkezőleg, akár a terrorizmus, akár egy globális járvány vagy egy berobbanó pénzügyi válság miatt. Lehet, hogy a befektetők is aggódnak a hosszabb távú kilátások miatt, ezért az általuk biztonságosnak vélt kötvények és egyéb instrumentumok irányába tülekednek. Más, meggyőző magyarázat nincs.

Annyi bizonyos, hogy a feltörekvő piacokon szokatlan takarékossági hullám söpört végig. Ennek során a kormányok helyreállították a tartalékaikat, és javították a makrogazdasági mérlegadataikat. Arra azonban senki sem számíthat, hogy ez tartósan így is marad. Maga Alan Greenspan, a kamatügyek csalhatatlannak tartott jósa is "talánynak" minősítette a kialakult helyzetet. A történelem azt sejteti, hogy a globális technológiai boom hatásának még át kell járnia a gazdaságot, miközben az amerikai termelékenységnövelés kisugárzása mindenütt emeli a növekedési rátákat. Normális körülmények között a gyors globális növekedés magas hosszú lejáratú kamatokhoz vezet, hacsak a gondolkodásuk mélyén az emberek nem váltak nagyon idegessé.

Tegyük fel, hogy a befektetők aggódnak amiatt, hogy egy kis valószínűségű katasztrófa a következő 5-10 év során bekövetkezik. Tegyük fel továbbá, hogy a befektetők hisznek abban, hogy a növekedés erős marad, de a dolgok esetleg - tényleg csak esetleg - szétesnek. Ebben az esetben teljességgel lehetséges a nagyon alacsony kamatlábak és az erős növekedés együttes fennmaradása.

Egyes közgazdászok emlékeztetnek a vidám 50-es és 60-as évekre, amikor Európa, Japán és az USA prosperált, miközben a kamatlábak általában a gazdasági növekedési ráta alatt maradtak. Mivel azt az időt utólag a globális növekedés aranykorának tartjuk, miért kellene aggódnunk - kérdezik -, ha most is ugyanazt a jelenséget látjuk?

Amit azonban az optimisták elfelejtenek: azok az évtizedek a biztonság nagyfokú hiányának jegyében teltek el. Sokan ténylegesen féltek a harmadik világháború kitörésétől, számos történész szerint alapos okkal. Akkor az apokalipszis kilátása tartotta olcsón a hitelfelvételt. Szerencsére a befektetők sötét félelmei akkor nem váltak valóra, és csak reménykedhetünk, hogy ez most sem lesz másként.

Ha azonban a mai, rekordala-csony szintű kamatok mélyén a biztonság hiánya húzódik meg, akkor a G8-csoport vezetőinek óvatosabbnak kellett volna lenniük az öndicsérettel. A befektetők kollektív pszichéje notóriusan törékeny dolog. Ha valamikor megnyugszanak, a kamatlábak magasba szöknek, ez pedig vad forráspontra juttathatja a globális gazdaság most még lappangó egyensúlyhiányait.