Koreai kilátások

Három évük van a tárgyaló feleknek arra, hogy tető alá hozzanak egy betartható megállapodást az észak-koreai atomfegyverprogram felszámolásáról, hozzákezdjenek megvalósításához, és - mindennek fejében - megtegyék az első lépéseket a gazdaságilag súlyosan elgyengült ország talpra állítására. Azért három év, mert akkor lesz esedékes a következő amerikai elnökválasztási kampány, amelyben a jelenleg kormányzó garnitúra már aligha lesz érdekelt.

Condoleezza Rice külügyminisztert ugyan sokan tippelik a következő republikánus elnökjelöltnek, de valószínűleg kevesen veszik ezt komolyan. Rice közvetlen érdemének tekinthető viszont a 13 hónapja megszakadt koreai tárgyalások felújítása, s ebbe belejátszhat, hogy elejét kell venni a nemzetközi terrorizmus és a "lator államok" kapcsolatfelvételének. Személyesen ő járult ahhoz hozzá, hogy Washington hangnemet váltson (tartalmat már nem annyira), és néhány fontos gesztust tegyen. Közéjük tartozik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szuverenitásának elismerése; annak kijelentése, hogy az USA sem megtámadni, sem elfoglalni nem akarja a KNDK-t; a tárgyalási forma rugalmassá tétele; törekvés "közös szótár" kialakítására; a 2003-ban megkezdett tárgyalások eddigi kudarcában nem érintett Christopher Hill államtitkár kinevezése küldöttségvezetővé - a szót értés igénye is az ő vesszőparipája.

Itt van rögtön a "denuklearizálás" kifejezés, értve ezen a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételét. Mi számít ide Északon: csak a plutónium alapú bombagyártás felszámolása, vagy az urándúsításé is? És Délen: az amerikai atomfegyverek kivonása (1991-ben megtörtént), vagy a hordozóeszközöké is? És ez csak az erdő széle. (SzH)