Az elmúlt tíz évben úgy tűnt, a külföldi befektetők hazánkba csalogatásának ürügyén szemérmesen szemet kellett hunyni a vállalatokat különféle szempontból ellenőrző hatóságoknak is. Sokszor hallott panasz volt a kisebb, hazai tulajdonú konkurensektől, hogy egyes cégek nagyságuknál fogva már olyan fontosnak tűnnek, hogy rájuk talán nem is ugyanazon szabályok vonatkoznak. Elég, ha csak az ünnepnapi nyitva tartásokra, a túlórák és pihenőnapok elszámolására vagy a termékek árának megfelelő és egyértelmű jelzési kötelezettségére gondolunk.
Az ellenőrök most mintha felismerték volna: olyan nagy összeget fektettek be a hiper- és szupermarketek üzemeltetői, hogy az mára komoly kilépési korlátot jelent a piacon. Emiatt gyors kivonulással reálisan többé nem fenyegethetnek, s a szoros versenyben a távozás már aligha okozna tartós nehézséget a lakosság ellátásában vagy a foglalkoztatásban.
Mindennek felismerésében alighanem közrehatott a költségvetés rendkívül rossz helyzete is. Ilyenkor a kormány minden forintra odafigyel, s tekintve a sokszor vásárlói szemmel igencsak elbizakodottnak tűnő láncokban uralkodó kereskedelmi morált, a bírságolás valóságos aranybányának látszik. Ráadásul ezzel a köz bevételei úgy növelhetők, hogy a szavazópolgárok kevesebb mint egy esztendővel a választások előtt azt érzik, hogy az állam végre tényleg az ő érdekükben (is) cselekszik.
Sőt, a lépés komoly szimpátiát vált ki a kisebb boltok üzemeltetőiben is, akik pontosan tudják, mekkora hasznot jelenthet egy hipermarketben szokásos forgalomnál akciósan eladni egy-két lejárt fogyaszthatósági idejű terméket. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a legtöbb gond az élelmiszerekkel, azok közt is különösen az olcsón kínált, eleve gyenge minőségű áruval van, a sikertörténet teljes lesz. Ezek ugyanis a magyar termelők piacából haraptak ki egy jókora szeletet.
Nem tudom, ki volt, akinek a fejében végre megragadt a korábban a civil oldalról olyan sokszor már felvetett keményebb ellenőrzés gondolata, de a mostani szigorított akciósorozat az elmúlt évek talán legjobb gazdasági és politikai lépése. Ráadásul sokat segíthet más iparágak sötétebb foltjainak felszámolásában is. A multikra (is) kivetett sokmilliós bírságok ugyanis azt üzenik, hogy nem lehet korlátok nélkül semmibe venni a fogyasztók érdekeit. A szigorítással végre megszűnőben van az az anomália is, hogy a néhány száz forintos parkolási díj meg nem fizetése, vagy az APEH jussának késve utalása főbenjáró bűnnek számít, míg romlott húst árulni, a kiírt árnál többet számlázni - sokmilliós haszon reményében - szinte büntetlenül lehetett.
Szerencsére a szemlélet terjedni látszik a hivatalok közt. Jó példa erre az építőiparban a lakáshivatal által kiötlött kivitelezői minősítés, bár nehezen érhető, miért a másik oldalról fogja meg a problémát a hivatal. Sokat segítene a piac tisztulásán ugyanis, ha a hatóságok a jók kiemelése helyett a szabályok betartatásán is ügyködnének. Egyfajta konszernfelelősség bevezetésével a lakások eladása után viharos gyorsasággal megszűnő projektcégek egykori tulajdonosain is behajtható lenne a javíttatás költsége.
Az sem világos, hogy a rosszul kivitelezett otthonoknál a használatba vételi engedély kiadásának - igencsak ritkán előforduló - megtagadásán kívül miért nem lehet bírságolni is a kókler vállalkozókat. Alighanem sokat segítene az is, ha a kivitelezők és a fővállalkozók mellett a rossz minőségben elkészülő projekteket hitelező bankok névsorát is rendszeresen közzétennék: az imázsromlás veszélye arra ösztönözné a hitelintézeteket, hogy jobban nézzék meg, mire adnak pénzt.
Alaposan körülnézve bárki tudna újabb példákat hozni, hogy a kiskereskedelemnél tapasztalthoz hasonló szigorú fellépéssel hol lehetne még úgy állami többletbevételhez jutni, hogy közben a piac tisztul, fehéredik, a fogyasztók és a becsületes hazai vállalkozók pedig jól járnak.
Ehhez persze a különböző érdemi ellenőrzést végző hivatalok "operatív állományának" látványos megerősítésére volna szükség. Csakhogy ez a létszámbővítés - szemben sok más állami pozíciókkal - végre nem vinné, hanem hozná a pénzt az adófizetőknek, legalábbis a vállalkozási morál tartós megszilárdulásáig. Bízzunk benne, hogy az ellenőrzési divat hamarosan minden hatósághoz elér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.