Zsiványságok a gazdasági patriotizmus mögött

A gazdasági nacionalizmus jelenleg kivételesen erős. Az amerikai kormányt magát is meglepte az az össznépi ellenállás, amely az ország kikötőinek egy dubai cég általi átvételével szemben bontakozott ki. Lengyelországban populista ellentámadás indult a bankok külföldi tulajdonlásával szemben. Franciaország megakadályozza, hogy közüzemi vállalatokat vegyen át az olasz Enel. Más európai kormányokkal együttműködve a franciák erősen agitálnak az ellen, hogy a luxemburgi székhelyű Arcelor acélipari vállalatot átvegye egy indiai acélmágnás által ellenőrzött holland cég.
Ezeknek a balszerencsés, határokon átnyúló vállalati felvásárlásoknak a védelmezői attól tartanak, hogy a 20. század legrosszabb időszakainak baljós fuvallata érezhető a levegőben. Egy dühös olasz miniszter az „1914. augusztusi” forgatókönyv szerinti populista, nacionalista mozgósításról beszélt. Jobb analógia kínálkozik 1933-ból, Hitler hatalomra jutásának évéből, amikor a világ leghíresebb közgazdásza, John Maynard Keynes kiállt a „gazdasági önellátásért”.
Az 1914-es és az 1933-as analógia egyaránt rámutat a most folyó vita legfőbb jellemzőjére: a protekcionizmus igazolásában kulcsszerepük van a biztonsággal kapcsolatos aggályoknak. Senki sem tartott az amerikai kikötők külföldi birtoklásától addig, amíg a létesítmények egy brit cég tulajdonában voltak. Az új félelmek azon alapultak, hogy Dubai révén az iszlám fundamentalizmus és a terrorizmus számára nyílna bejutási csatorna.
A nemzetközi viszonyok szétzilálódását az első és a második világháború előtt jelentősen gyorsította, hogy a kormányok előszeretettel használták hatalmi eszközként a gazdaságot. A Marokkó miatti 1911-es diplomáciai válság idején a franciák például spekulációs támadást intéztek a német pénzügyi piacokon. A harmincas években mind Francia-, mind Németország felhasznált gazdasági technikákat saját biztonságának erősítésére. Az Egyesült Államok ugyanebben az időben az energia- (főleg olaj-) szállítások visszafogásával igyekezett korlátozni a japánok ázsiai terjeszkedését.
A biztonság miatti növekvő aggodalmakat az Egyesült Államokban nagyrészt a terrorizmus által támasztott kihívások táplálják. Ezekkel azonban aligha lehet megmagyarázni az európaiak idegességét és protekcionista reakcióikat.
Európa esetében két, egymásnak ellentmondó magyarázat létezik. Az első szerint az új keletű aggályokat lélektani okokra vezetik vissza. E szerint Francia- vagy Lengyelországban az emberek, akik aggódnak a nemzet hanyatlása miatt, igyekeznek valaki mást hibáztatni emiatt. Az 1930-as években különösen erős volt ez az érzés, amikor a nagy válságra adott populista válasz a „nemzetközi tőke sötét erőinek” tulajdonította az elnyomorodást. E magyarázat modern változata szerint a világ olyan gyorsan változik, hogy az már magát a nemzetbiztonságot, sőt a nemzeti identitást is veszélyezteti.
Egy alternatív értelmezés viszont azt sugallja, hogy a félelmek valós problémából erednek. E szerint a fejlett államok gazdasági növekedése – Norvégia kivételével – még most is nagyrészt az importált energiától függ. Mivel minden ország fél a környezetszennyezéstől vagy az atomenergia biztonsági kockázataitól, ezért elhanyagolták a saját kapacitások kiépítését. Az ebből eredő sebezhetőséget jól jelzi az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítások januári csökkentése, amely Közép- és Nyugat-Európában is veszélyeztette az ellátást. Az eset főleg Lengyelországban váltott ki aggodalmakat, ez pedig tovább tolta a jobboldali populista kormányt a gazdasági nacionalizmus felé vezető úton. Traumatikus élményeik a nyugat-európaiaknak is vannak az elektromos hálózati zavarokkal és áramkimaradással kapcsolatban. Adódik tehát a kérdés: vajon ellátási problémák esetén egy olasz cég az otthoni vagy a franciaországi fogyasztókat kapcsolja-e először le?
A gazdasági nacionalizmus fenti két forgatókönyve valójában összefügg: minél racionálisabb a félelem, annál jobban használható politikai eszközként. A félelem állami közbelépésért kiált, ezt pedig szeretik a politikusok, mert növekszik a szolgáltatásaik iránti kereslet. Rámutatnak a problémára, utána megpróbálják eladni a nemzeti hatáskörükben meghatározott megoldást.
Egy mai politikus különösen sikeres volt abban, miként lehet az energiaellátás miatti félelmeket a politikai vízió középpontjába helyezni. Vlagyimir Putyin szerint az energiaellátás biztonsága igazolja az állam masszív gazdasági beavatkozásait. Az utóbbi időben az orosz elnök oly mértékben terjesztette el az átpolitizált energiaellátásról vallott nézeteit, hogy az már nemcsak az oroszokat, hanem az európaiakat is idegessé teszi. Mindez megerősíti a helyzetét Oroszországban, de könnyen találhat követőkre másutt is.
Aggódnunk kellene azon piacok hatékonyságvesztése miatt, ahol a gazdasági nacionalizmusból eredő korlátozásokat léptettek életbe. De főleg aggódnunk kellene amiatt, hogy a piacok összeomlása vagy manipulálása miatti félelem olyan akciókat vált ki, amelyek inkább siettetik az ilyen összeomlást. A félelem növeli a biztonság iránti igényt, amely végül maga válik bénító hatásúvá.

Copyright: Project Syndicate, 2006
@ www.project-syndicate.org