Májusi eső a piacokon

A világ részvény- és egyéb kockázatos piacai lényegében a 2003-as iraki háború kitörése óta pozitív trendben vannak. Az azóta tartó emelkedésnek számos oka van, amely eddig mind egy irányba mutatva segítette a kockázatvállalást, és fenntartotta a befektetői étvágyat. A három éve elindult globális és összehangolt ralit alapvetően segítette annak bebizonyosodása, hogy az amerikai, valamint a nemzetközi gazdaság elkerüli a 2000. évet követő visszaesésnél súlyosabb recessziót, sőt bizonyos szegletei – például Latin-Amerika, Ázsia és azon belül is a 15 éves konjunkturális mocsárba ragadt Japán – igen biztató jövő előtt állnak. Ez volt az az időszak, amikor a világ két legjelentősebb hitelfelvevője, Brazília és Törökország élére olyan vezetők kerültek, akiknek a személye korábban megosztotta a befektetőket, viszont később példamutatóan kezdték rendbe szedni a tőkepiaci jelenlétük miatt kiemelkedően fontos országaik ügyes-bajos dolgait.

2003 elején még ugyanakkor Amerika és a világgazdaság számára a defláció esélye sem volt elhanyagolható, ami a világ vezető jegybankjait alacsony kamatok fenntartására sarkallta. A laza gazdaságpolitika eredményéről e rovat hasábjain már többször esett szó: a világot elöntő olcsó likviditás helyet keresett magának, amit a tőke-, az ingatlan-, valamint az árupiacokon meg is talált. A folyamatra rásegített, hogy a világgazdaság szemmel láthatóan érzékeny pontra, ún. „tipping point”-ra jutott: a gyorsan növekvő gazdaságok inputigénye az energia- és a nyersanyagpiacokon rövid távú kapacitáskorlátokba ütközött, az ebből adódó feszültségek pedig egyelőre csak szédítő áremelkedésben tudnak feloldódni.

Mindezzel párhuzamosan a pénzügyi innovációk folyamatosan újabb és újabb megtakarításokat csatornáznak be a fenti piacokra. A hazánkban is méltán népszerű garantált alapok azon túl, hogy tőkegarancia mellett kecsegtető hozamot kínálnak ügyfeleiknek, a mindennapi kisbefektető számára olyan piacokat is elérhetővé tesznek, amelyekről néhány éve még nem is álmodhatott. Az olajhoz, aranyhoz, fémekhez vagy ingatlanhoz kötött konstrukciók újfajta befektetői érdeklődést keltettek ezen árucikkek iránt, amelyek áremelkedése viszont jobb megvilágításba helyezte az ezeket termelő és exportáló országokat. A befektetők persze az egyre szélesedő palettán igyekeztek a kockázataikat megosztani, olyan piacokra is jelentős pénzt allokálva, ahol a piac mérete és likviditása viszont nem biztosítja a zökkenőmentes menekülést és pozíciózárást olyan esetekben, amikor arra igazából szükség lenne.

A májusi részvényárfolyam-esés és devizagyengülés szerte a világon egy ilyen likviditási eseményként értelmezhető. A világgazdaság és a nemzetközi vállalatok fundamentumai nem rosszabbak, mint fél éve voltak, az árfolyamesés bűnbakjának kikiáltott török líra mögötti gazdaság nem teljesít gyengébben, mint januárban, és a világ energiaigénye sem csökkent egyik napról a másikra olyan mértékben, ami indokolta volna az olajpiacon egyedül többletkibocsátásra képes Oroszország tőzsdéjének ilyen mértékű gyengülését. Mindössze arról van szó, hogy befektetői és spekulatív pozíciók átmenetileg olyan mértéket öltöttek, amelyek zárása ezeken a kétes likviditású piacokon ekkora sebességgel csak nagy tűzijáték közepette, jelentős veszteségek árán valósulhat meg. A tőkepiac furcsa logikája szerint ráadásul ilyen esetben az elszenvedett veszteség a befektetőket átmeneti kockázatcsökkentésre, pozíciózárásra kényszeríti, amelylyel csak növelik az ilyenkor amúgy is törékeny piacra nehezedő nyomást. Ilyen esemény bármikor lehet, különösen úgy, hogy a vezető jegybankok az idén inkább az ingyenpénzt osztogató csapok elzárásán ügyködnek. 2006 könnyen az izgága és az ingadozó tőkepiacok éve lehet.

A szerző a Budapest Alapkezelő Rt. befektetési igazgatója