Értelmetlen vita

A magyar kormányt korábban azért marasztalta el a bizottság, mert a benyújtott program nem volt reális, illetve mert a bizottsági és tanácsi ajánlásokat nem vette figyelembe. Ezt a magyarországi politikusok és médiumok érthetően elutasításnak értékelték. Most viszont a testület a programban szereplő számokat hitelesnek, a helyzetelemzést reálisnak, a vállalt menetrendet teljesíthetőnek, a tervezett intézkedéseket pedig megfelelőnek nyilvánította. Akkor ezt joggal tekinthetjük elfogadásnak és nem csupán tudomásulvételnek, ahogy egyesek fogalmaznak. Ez egyébként is értelmetlen játék a szavakkal. A bizottság ugyanis véleményt mond a programról – ez most kedvező volt –, és ajánlásokat fűz hozzá. Ez kerül együtt a pénzügyminiszteri tanács asztalára, ez a testület hozza meg a végső döntést. Tehát sem túlértékelni nem szabad, sem alábecsülni nem érdemes azt, ami kedden történt. Annál is inkább, mert a bizottság nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a vállalt menetrend maradéktalan betartása a döntő. Az ajánlások szerint már a 2007-es költségvetésnek is ezzel kell összhangban lennie, az esetleges terven felüli bevételeket a hiány csökkentésére szükséges fordítani, s haladéktalanul hozzá kell látni a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer reformjához.

Az Európai Bizottságnak nem volt ellenvetése azzal szemben, hogy Magyarország 2009-re teljesíti a követelményeket. Azt javasolja a tanácsnak, hogy fogadja el a korábban vállalt 2008-as időpont módosítását. A bizottság nem igényelte, de a konvergenciaprogram egyeztetése során egyetértéssel fogadta a magyar kormánynak azt a vállalását, hogy félévenként írásban számol be a folyamatok alakulásáról. Ez tehát egyes állításokkal ellentétben nem valamiféle büntetés, hanem a jobb együttműködés eszköze.

Biztoskollégáim körében visszatetszést keltettek azok a magyarországi nyilatkozatok, amelyek Joaquín Almunia biztost azzal vádolták, hogy a módosított program benyújtásának szeptember 1-jei határidejével szabálytalanul kedvezett Magyarországnak, a bizottsági döntés időzítése pedig az önkormányzati választási eredmények befolyásolására irányult. A valóság az, hogy az elmúlt években jó néhány ország kapott halasztást a stabilitási vagy konvergenciaprogram benyújtására. Legutóbb például Portugáliának és Németországnak adott a testület négy, illetve öt hónapos haladékot a választások közelsége miatt. Megjegyzem, ez ellen egyetlen portugál vagy német európai parlamenti képviselő sem emelt szót.

Ami pedig a napirendre tűzés időpontját illeti, ez mindig az illetékes főigazgatóság értékelésének elkészültétől függ, ez általában a benyújtástól számított két-három hét. Az elkészült anyagot értelmetlen lett volna visszatartani, hiszen számos példa mutatja, hogy az mindig kiszivárog a sajtónak. A bizottsági döntés viszont egyértelmű helyzetet teremtett.

A konvergenciaprogram végrehajtásának sikere, azaz Magyarország pénzügyi egyensúlyának a helyreállítása, hazánk mielőbbi felzárkózása és fenntartható fejlődése nem pártpolitikai ügy, hanem az egész ország érdeke. A bizottsági vita során is teljes volt az egyetértés abban, hogy Magyarország számára – bármilyen fájdalmas is – nincs más kiút, mint az, amelyet a konvergenciaprogram tartalmaz. Magyarország érdeke ezért azt kívánja, hogy a sorsáért felelősséget érző politikai erők a pártszempontokon túllépve ne akadályozni, hanem segíteni igyekezzenek a konvergenciaprogram és az abban előirányzott reformok végrehajtását.

A szerző az Európai Bizottság tagja