A dollár kötéltánca

Néhány hónapos nyugalom után ismét felborzolta a befektetők és a politikusok idegszálait az amerikai valuta hirtelen gyengülése, amelynek során húszhavi mélypontra esett az euróval szemben. Elemzők nagyjából egyetértenek abban, hogy az amerikai hálaadási ünnep miatti alacsony likviditás elősegítette ugyan a dollár gyengülését, a mélyben azonban a régóta feszítő fundamentális okok játszottak szerepet: az amerikai folyó fizetési mérleg óriási hiánya, amelyet kénytelen-kelletlen az ázsiai országok – főként Kína – és az olajtermelő közel-keleti államok finanszíroznak.

A közgazdasági tankönyvek szerint ezt a helyzetet – lebegő árfolyamok mellett – automatikusan helyreállítaná a dollár gyengülése, csakhogy a világgazdaságban egyre nagyobb szerepet játszó Kína továbbra is a dollárhoz köti valutáját, és nem hagyja azt feltértékel(őd)ni. A kínai exportoffenzíva fenntartása mellett teszi ezt azért is, mert egy felértékeléssel automatikusan elvesztené értékét az általa felhalmozott dollártartalék, amely épp az elmúlt hetekben lépte át az 1000 milliárdos szintet. Ezért aztán Peking nem nagyon tehet mást, mint hogy szorgalmasan átváltja jüanra az országba beérkező amerikai valutát, és jegybanki kötvények kibocsátásával igyekszik azt sterilizálni. Csakhogy ez a belföldi kamatszint emelkedésével egyre költségesebb vállalkozás, így fokozódik a nyomás a jüan felértékelésére. A kínai vezetés persze egyre idegesebb ennek lehetséges következményei miatt, ezért ha meglévő dolláreszközeitől nem is válik meg egyelőre, a tartalékként felhalmozott új dollárbevételeinek a korábbi 75-80-nal szemben most csupán 65-70 százalékát fekteti az amerikai instrumentumokba.

Mivel az utóbbi időben számos jegybank – az orosz, a svájci, az olasz vagy az Egyesült Arab Emírségeké – is jelezte, hogy tartalékaiban leépítené a dollárt, más ázsiai országok pedig versenyképességi okok miatt igyekeznek elkerülni saját valutáik felértékelődését a jüannal szemben, az egyetlen kézenfekvő megoldás, ha a biztonságot kereső tőke euróban jegyzett eszközökben talál menedéket, amely felhajtja a közös európai valuta árfolyamát. A folyamatot erősíti, hogy miközben az amerikai gazdaság érezhetően lassul, a fogyasztásra is hatással levő ingatlanárak pedig a tengerentúlon elkezdtek esni, Európában már az amerikait meghaladó a növekedés, a német kilátásokat jelző Ifo-index például 15 éves csúcson van. Ráadásul míg az Európai Központi Banktól hamarosan újabb kamatemelést várnak, addig az amerikai kamatpálya nagyjából elérhette csúcspontját.

Van-e ok aggodalomra ebben a helyzetben? Ha a dollár gyengülése fokozatosan történik és ellenőrzés alatt marad, akkor az hozzájárulhat a globális egyensúly lassú javulásához, az amerikai folyó fizetési deficit és a nemzetközi dollártartalékok apadásához. Európa ugyan most az árnyoldalát kénytelen elszenvedni annak, amiért részben életre hívta az eurót, nevezetesen, hogy legyen egy alternatív tartalékvaluta, de az ilyenkor szokásos politikusi aggodalmak ellenére a viszonylag jó formában lévő európai vállalatok várhatóan képesek lesznek megbirkózni a romló exportfeltételekkel.

Sok függ azonban attól, hogy a dollártartalékok milyen erővel zúdulnak a tőkepiacra, illetve, hogy a kínai hatóságok végül mikor és milyen mértékben lazítanak árfolyam-politikájukon. Hisz ne feledjük, a jüan esetleges felértékelése – a már említett pozitív hatásokon túl – megdrágítaná a Kínából származó olcsó importot, amely eddig mérsékelte a fejlett országokban az inflációs nyomást, és hozzájárult a kamatszint alacsonyan tartásához. Ha mindez túl gyorsan, esetleg pánikszerűen történne, az a világgazdaság egészére katasztrofális hatással járna. Csak remélni lehet – de kizárni sajnos nem –, hogy nem ez a forgatókönyv válik valóra.

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője