Integráció – vasúton is

Merthogy a „harmadik vasúti csomag” európai parlamenti elfogadása az „integrációs-építési” folyamat egészét tekintve is jelentős állomás. Arról a folyamatról van szó, ami az EU-s egységes piac 1993-as bevezetése óta halad előre, a távközlés és információs technológia uniós szintű piaci liberalizálásától a pénzügyi szolgáltatások elsöprő hányadának felszabadításán át az energiaszolgáltatások liberalizációjáig. A közlekedésben a légi, a vízi és a közúti fuvarozás (néhány, részben bővítéssel is összefüggő átmeneti kivételtől eltekintve) szintén mindinkább a piaci verseny szabad területe lett.

Mindennek nagy része alig több mint egy évtized alatt zajlott le. Cserébe soha annyi embernek nem volt még telefonja, és soha olyan nagy tömegek nem repültek még, mint e fejlemények következtében. Ez önmagában azonban csupán a szolgáltatási oldalon érdekes. Fontosabb folyománya mindennek, hogy a határokon átívelő szolgáltatások egyúttal magát az integrációt is erősítik. A társadalmi és gazdasági élet újabb és újabb területeire, szektoraira terjesztve ki az egymáshoz kapcsolódás, az összefonódás integratív hatását is. Ebben a folyamatban lehet újabb kötőanyag, ha a vasúti szolgáltatás is beáll a sorba.

A mostani eset kapcsán mindemellett két dologra talán nem árt külön is emlékezni. Az egyik, hogy meghirdetése idején milyen nagy szkepszis vette körül. 2004-et írtak akkor, már egy éve hatályban volt az első (teherforgalomra vonatkozó) „csomag”, ennek a végrehajtásával egy sor tagállam szinte szabotázsszerűen késlekedett, a „második csomagot” pedig akkor még formálisan el sem fogadták. „Hová siet a bizottság?” – tették fel sokan a kérdést, úgy vélvén, hogy Brüsszel „már megint” a valóságtól elrugaszkodva szövi álmait, miközben a napi valóság az ambíciók harmadának sem adott addig esélyt.

Nos, késlekedés valóban volt, de ma már az „első csomag” igenis mindenütt gyakorlatba átültetett valóság, a „második csomag” teljesítése pedig éppen az idei év adottsága. És három évvel meghirdetése után a „harmadik csomag” magva is jó eséllyel még az idén kötelező európai törvénnyé válhat. Ismét tanújelét adva annak, hogy az integráció mindenkor ellenszélben halad előre, de ha adott a képzelőerő és az elszánás, akkor mégiscsak halad.

Felmerül persze a kérdés, hogy jogos-e ünnepelni akkor, amikor a csomag azon része, ami belátható időn belül a belföldi forgalomban is liberalizálta volna a vasúti személyszállítás szolgáltatását, a parlamenti voksolásban még megbukott. Nos, ennek kapcsán látni kell – és ez a másik tanulság –, hogy a kérdés kényes problémákat vet fel. Ha a liberalizálás elősegíti, hogy ugyanazon utastömegek belföldön is jobb minőségű szolgáltatásban részesülhetnek, illetve kedvezőbbé válhat az árszint (mint az történik a légi közlekedésben a fapadosok megjelenésével), akkor létjogosultsága is igazolt. Ha viszont azt nézzük, hogy a vasútnál hatalmas tömeget foglalkoztató szektorról, óriási eszközállományban megtestesülő vagyonról van szó, akkor helyesnek tűnik a felelős módon történő eljárás is.

Más kérdés, hogy a parlament által most elvetett verzió ez utóbbi elvárásnak már megfelelni látszott: végül is 15 évet adott volna a teljes belföldi nyitásra. A félelem a következményektől azonban láthatóan még nagyobb volt. De – tegyük hozzá – nem sokkal nagyobb! A jelenleg 785 képviselőt számláló Európai Parlamentben csak 35 voks híja volt, hogy a javaslatból e téren is törvénytervezet legyen. Ez borítékolni látszik, talán nem kell majd túl sokat várni, hogy a felvetés e része is az integrációs folyamat részévé váljon. Immár az összefonódó vasúti szolgáltatás oldaláról is erősítve az EU-integráció további kohézióját.

A szerző a Bruxinfo EU-szakértője