Egyenlőtlenség és elégedetlenség

Manmohan Szingh indiai miniszterelnök egy Újdelhiben tartott decemberi nemzetközi tanácskozáson kijelentette, hogy az egyenlőtlenség problémája akkor is kiéleződhet, ha az abszolút szegénységet visszaszorítja a növekedés. E feszültség politikai és társadalmi szempontból is rendkívül destabilizáló hatású lehet. „Ezért Indiának lépéseket kell tennie a szociális és gazdasági egyenlőtlenség csökkentésére, mégpedig a növekedés, az egyéni vállalkozási kedv és a kreativitás sérelme nélkül.”

Hasonlóképpen szólt januárban, a davosi Világgazdasági Fórumon a brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, aki kijelentette, hogy „a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a jövedelemelosztás révén lehet békésebb világot teremteni”. Beszédében később a mezőgazdasági kivitel útjában álló akadályok lebontását követelte, hogy segíteni lehessen a fejlődő államok szegényein.

Ezek az érvek tágabban is értelmezhetők: ha az emberek hisznek abban, hogy részesedhetnek a gazdasági növekedés gyümölcseiből, fontosnak tartják a társadalmi békét. Ha nem, fokozódik a társadalmi nyugtalanság veszélye. Ezt a feltételezést azonban a szociológusok nehezen tudják igazolni, sőt megjelentek az egyenlőtlenség és a társadalmi nyugtalanság korrelációjáról készített statisztikai elemzések, amelyek megállapítják, hogy ezzel ellenkező hatás érvényesül: kevesebb a konfliktus azokban a társadalmakban, amelyekben nagyobb az egyenlőtlenség, mert a gazdagok képesek jobban ellenőrzés alatt tartani a szegényeket.

Két közgazdász, Alberto Alesina és Roberto Perotti kimutatta, hogy a számottevő egyenlőtlenséggel jellemezhető országok általában fokozottabb társadalmi instabilitást mutatnak; ezt le lehet mérni például a politikai vagy a családon belül elkövetett gyilkosságok számán. Adódik tehát a kérdés: igaz-e, hogy az egyenlőtlenség társadalmi nyugtalansághoz vezet?

Véleményünk szerint nem az egyenlőtlenség ténye vezet társadalmi szembenálláshoz, hanem az, hogy az érintettek ezt milyen okokra vezetik vissza. A szemben állás oka lehet az elárultság érzése, például az, hogy mások nem teljesítik korábbi ígéreteiket, vagy nem viselkednek tisztességesen. A mások szándékaiban való bizalom egy működő gazdaság központi eleme. Az ügyvédek számtalan szerződést szerkesztenek, a bíróságok sok időt töltenek azzal, hogy ezeknek érvényt szerezzenek, de az intézmények képtelenek mindent lefedni. A legtöbb gazdasági kapcsolat a jó szándékon nyugszik, és azon az igen fontos indítékon, hogy akkor is helyesen cselekedjünk, ha éppen senki sem ellenőriz bennünket.

A megbízhatóság aligha tekinthető általánosnak, s emiatt az üzleti világ nagyrészt azokon a kifinomult ismereteken alapul, hogy kik azok, akikben igazán megbízhatunk, és kik azok, akikben egyáltalán nem. A szerződéseket a korlátozott megbízhatóság feltételezésével állítjuk össze, és olyan jól átgondolt intézményeket hozunk létre, amelyek alkalmasak az emberi tisztesség hullámhegyeinek és -völgyeinek kezelésére. Ha ezek az intézmények jól működnek, akkor érezhetjük azt, hogy az alapvető tisztesség van túlsúlyban, akkor is, ha az emberekben nem mindig lehet megbízni.

A Zürichi és a Müncheni Egyetem kutatói – az Econometrica című szaklap idei januári számában – elemezték, az emberek miként építik ki gazdasági kapcsolatrendszerüket azon ismeretükre alapozva, hogy kiben és milyen körülmények között lehet megbízni. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a jó teljesítmény prémiummal való jutalmazása akkor is kiemelkedő teljesítményt eredményezhet, ha a jutalom összege nincs meghatározva a munkaszerződésben. A munkavállalók ugyanis tudják, a jutalmat akkor is megkapják, ha a pénz esetleges visszatartása nem ütközne jogi akadályokba. Ebből az a következtetés adódik, hogy az informális rendezés a valóságban is kiállja a próbát, mert erősíti az egymás iránti jó szándék érzését.

Ezzel éles ellentétben állnak a megbízhatóságon alapuló viszony összeomlása nyomán kialakult, súlyos egyenlőtlenséggel terhelt helyzetek. Ezekben az esetekben az elkeseredettség társadalmi összeütközésekhez vezethet, ez főleg gyors gazdasági változások idején fenyeget. A sebesen globalizálódó világban például a dolgozóknak el kell hagyniuk az őket régóta foglalkoztató munkaadókat, akikkel korábban jó bizalmi viszonyt építettek ki, de az is előfordul, hogy közvetlen felette-seiket cserélik le. Ekkor az egyenlőtlenség érzete erősebb, mert az emberek ezt a korábban tapasztalt jóakarat elvesztéséhez kapcsolják.

Amit Szingh, Lula és más vezetők valójában akarnak, az nem más, mint a bizalom és az együttműködés megerősítése a gyorsan változó gazdaság viszonyai között. Ha ennek eléréséhez sikerül megfelelő törvényeket, ösztönzőket és gazdaságpolitikát kimunkálniuk, akkor eredményül kaphatják az egyenlőtlenség mérséklődését, s ez – remények szerint – megerősíti a bizalom és megbízhatóság érzését.

A szerző a Yale Egyetem közgazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2006

@ www.project-syndicate.org