Terjedő egyenlőtlenség: tények és ellentmondások

Az anyagiakat nézve Florida sokkal egyenlőtlenebb társadalmat képvisel, mint Kuba. A dolgot azonban akkor nézzük helyesen – amennyiben csak Florida és Kuba között lehet választani –, ha nem azt állítjuk, hogy az USA tagállamában túl nagy az egyenlőtlenség, hanem akkor, ha kijelentjük, hogy Kubában túl nagy a szegénység.

Globális szinten nézve nehéz azzal a megállapítással vitatkozni, hogy az egyenlőtlenség a világ egyik legsúlyosabb politikai, gazdasági problémája. Számomra ugyanakkor nehéz elképzelni egy olyan, alternatív politikai rendezést vagy gazdaságpolitikát, amelyet az utóbbi ötven évben alkalmazva transzferálni lehetett volna a mai gazdag államok jólétét a mai szegény országokba.

Könnyű vázolni olyan alternatívákat – például a második világháború utáni francia vagy olasz választásokon a kommunisták győzelmét –, amelyek nyomán elszegényedtek volna a ma a gazdag Északhoz tartozó országok. Olyan alternatíva is elképzelhető, amelynek révén gazdagabbá váltak volna a szegény országok: például ha Teng Hsziao-ping már 1956-ban Kína vezetője lett volna, és nem csak 1976-ban. Arról vizionálni azonban, hogy a Dél az északi államok rovására lehetett volna gazdagabb, nos ehhez egy teljes lélektani forradalomra lett volna szükség.

Valójában nem is kellene amiatt aggódnunk, hogy egyesek gazdagabbak, mint mások. Vannak, akik keményebben dolgoznak, az intelligenciájukat ügyesebben alkalmazzák, vagy egyszerűen csak eléggé szerencsések voltak, és jó időben voltak jó helyen. Azt az alternatívát azonban nem látom, hogy milyen politikai-gazdasági rendezéssel lehetne egyes egyének viszonylagos gazdagságát megfeleltetni a viszonylagos morális erejüknek vagy más érdemeiknek. A probléma, amelyet viszont kezelni kell, az a szegénység és a társadalombiztosítás, nem pedig az egyenlőtlenség.

Az egyes társadalmak szintjén mindazonáltal az egyenlőtlenség súlyos és fenyegető politikai-gazdasági problémaként jelentkezik. Az Egyesült Államokban a legalább négyéves felsőfokú képzéssel elérhető átlagos jövedelemtöbblet a három évtizeddel korábbi 30 százalékról 90-re növekedett azokéval szemben, akik nem tudtak egyetemi végzettséget szerezni. Ennek az az oka, hogy a gazdaságnak a magas szintű képzettség iránti igénye meghaladta az oktatási rendszer képességét ilyen képzettség tömeges nyújtására. Mivel pedig a szervezett oktatás keretében megszerezhető tudás viszonylagos hiánnyá vált, ezért a vele járó jövedelemtöbblet gyorsan emelkedett, s ez alátámasztotta a bérek és a javak egyre egyenlőtlenebb elosztását.

A Princeton Egyetem két kutatója, Ceci Rouse és Orley Ashenfelter kimutatta, hogy akik alulképzettek, azok nem azért tanultak keveset, mert nem találták volna kifizetődőnek az erőfeszítést. Azt is kimutatták, hogy egyévnyi tanulási többlet többet hozott azoknak, akiknek gyenge volt a képzettségük, mint azoknak, akik magas szintű tudással rendelkeztek. Ennek folytán az átlagos képzettségi szint emelését célzó erőfeszítés Amerikát összességében is gazdagabbá tette volna, és megteremtette volna a jövedelmek, illetve a javak egyenlőbb elosztását.

Hasonló a helyzet az amerikai nagyvállalati vezetőkkel és közeli munkatársaikkal, akik ma tízszer annyit keresnek, mint egy generációval korábban. Ez nem azért van így, mert az erőfeszítéseik, a tárgyalási és a menedzselési ismereteik ma tízszer annyit érnek, hanem mert a társaságban érdekelt többi fél kevésbé bizonyult képesnek arra, hogy korlátozza a csúcsvezetőket és a pénzügyi menedzsereket a létrehozott új érték nagyobb hányadának elsajátításában.

Hasonló példákra másutt is bukkanhatunk. Minden országban láthatjuk, hogy az egyenlőtlenségnek a legújabb generáció idején tapasztalt növekedése nagyrészt a szociális szférába irányuló beruházások és a szabályozás elégtelenségére vezethető vissza, az olló tágra nyílását pedig nem kísérte a gazdaság átfogó növekedése. A dolog úgy néz ki, mintha a gazdaságban és a társadalomban végbemenő változások nem hoztak volna nagyobb összesített gazdagságot, hanem csak a javak felfelé irányuló újraelosztását, a sikeres jobboldali osztályharc eredményeként.

Ennek az egyenlőtlenségnek aggodalomra kellene okot adnia. Bill Gates, Paul Allen, Steve Ballmer és más milliomosok-milliárdosok a Microsoftnál briliáns, keményen dolgozó és egyszerűen csak dúsgazdag vállalkozók. A megszerzett vagyonuknak azonban csak az első 5 százaléka igazolható mint a vállalkozásra és cégalapításra irányuló ösztönző. Az ilyen vagyonok fennmaradó 95 százaléka ezzel szemben sokkal nagyobb boldogságot és lehetőséget teremtene, ha egyenlően lenne elosztva az amerikai polgárok között.

Egy egyenlőtlen társadalom nem tud segíteni, ezért igazságtalan marad. A legfontosabb, amit egy társadalomban a szülők meg akarnak teremteni a gyermekeiknek, az a jó start az életben, és minél gazdagabbak, annál jobb az indulás. Ezért azok a társadalmak, amelyek esélyegyenlőséget hirdetnek, nem engedhetik meg, hogy az eredményül kapott egyenlőtlenség túl nagy legyen.

A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2007

@ www.project-syndicate.org