Előrejelzés vagy befektetés?

Makrogazdasági elemzőként jómagam is sokféle „kereslettel” találkozom, így felmerül a kérdés, milyen „kínálat” felel meg a legjobban az adott igényeknek, és hogyan értékelhető egy adott elemző munkájának eredményessége. A makroelemzői, illetve akár a szélesebb értelemben vett elemzői munka két különböző céllal működhet. Ezek kombinációjaként természetesen számos köztes megoldás létezik, de e kettő között jelentős tartalmi különbségek lehetnek, sőt szükségszerűen kellenek, hogy legyenek. Egyrészt az elemzők ötleteikkel, megfigyeléseikkel befektetési ötleteket, stratégiákat készítenek, amelyeket akár a belső, akár a külső partnerek felhasználhatnak. Másrészt az elemzői várakozásokban megjelenik a várt jövőbeli makrogazdasági helyzetkép, amely a befektetési döntések mellett tervezéshez is felhasználható.

E két cél azonban gyakorta eltérő tartalmú. A befektetési javaslatok a várható hozam maximalizálásáról szólnak, és egyetlen mérőeszköz a javaslatok összesített teljesítménye, illetve alaposabb mérlegeléskor az ehhez tartozó kockázat mértéke. Ezt az irányvonalat jelöli, hogy az elmúlt években számos befektetési bank az elemzőket „kváziportfólió” felállításával méri, illetve stratégákat alkalmaz, akik az önálló fundamentális értékelés mellett technikai szempontokat is figyelembe vesznek, illetve relatív értékelést végeznek a releváns befektetési lehetőségekhez képest.

Találunk arra is példát, hogy a kezdeti lendület után a stratégák, illetve a kváziportfóliók szerepe lecsökken, esetleg megszűnik, miután világossá válik, hogy a fundamentális elemzők munkája nem valamely abszolút vagy relatív várható hozam minél pontosabb „jóslása”, kereskedése, hanem az adott befektetési eszköz rejtett értékeinek, kockázatainak a felderítése. Az már a befektető feladata, hogy az így kapott információt saját döntéshozatali folyamatában felhasználva következtetést vonjon le, fejlettebb befektetői magatartás viszont a stratégák munkáját feleslegesnek tartja, hiszen az az ő döntéshozatalát helyettesítené.

Az előrejelzések ezzel szemben a legnagyobb valószínűséggel bekövetkező jövőbeli eseményt célozzák, ezek azonban csak abban az esetben hordoznak magukban befektetési lehetőséget, ha a piaci árakban foglalttól eltérő jövőbeli forgatókönyvet tételezünk fel.

E két cél általában eltérő elemzési tartalmat kíván meg. Míg az előrejelzés egy stabil és nagy valószínűséggel bekövetkező forgatókönyv feltérképezése, a befektetési javaslat esetében a magasabb várható hozam a cél.

Előrejelzés esetében általában nem jelent problémát, ha az a piac által várt forgatókönyvhöz hasonló, de egy befektetési javaslatnál a piaci átlagos hozamot jelentené, így egy ilyen befektetési javaslat értéke nulla. Utóbbi esetében tehát kifejezetten cél, hogy azt keressük, hol tehetnénk szert extrahozamra, azaz mi lesz a következő piaci mozgás iránya. A jelenlegi helyzetben például egy előrejelzés tartalmazhat 7 százalékos év végi kamatszintet, de amennyiben a határidős kamatokban ez már tükröződik, úgy ennek nincs befektetési javaslatként értéke. Egy alacsonyabb kamatszintet tartalmazó befektetési javaslat azonban értékelhető, amenynyiben az egy logikus és konzisztens érvrendszer mentén mutatja be, miért várható e forgatókönyv megvalósulása.

Egy adott elemzés értékelésénél tehát elsősorban azt érdemes eldönteni, hogy azt milyen céllal írták. A jegybank inflációs jelentése például igyekszik megbízható előrejelzést adni, míg egy befektetési javaslat esetében azt érdemes megvizsgálni, hogy az a piaci árfolyamszintekhez képest milyen forgatókönyvet mutat be. Előfordulhat például, hogy egy elemzőnek csak minden harmadik ajánlása teljesül, de hosszabb távon így is túlteljesíti a piaci átlagot, jobb teljesítményű, mint az előrejelzőként megbízható, de kockázatot nem vállaló és az extrahozam lehetőségét eleve kizáró kollégája.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza