A most már teljes egészében hatályba lépő, tavaly decemberben megjelent kormányrendelet ugyanakkor több ponton is hagy mozgásteret a pénzügyi szolgáltatóknak, ezáltal a szándékoltnál visszafogottabb lehet a hatása. Egyrészt a már most is élő, a hitel/fedezet arányra vonatkozó előírások nem határozzák meg, hogy a fedezetül felajánlott ingatlant milyen szempontok alapján kell értékelni, vagyis a kiindulási összeg meghatározásánál marad némi játéktér. Hasonló a helyzet a hitelezhetőségi limit meghatározásánál is: mivel annak, illetve számítási alapjának meghatározása teljes egészében a szolgáltatók dolga, nagyon nehéz megbecsülni a szigorítások várható, tényleges hatásait.
A legnagyobb problémát viszont kétségkívül a jogszabály időzítése jelenti. A bankok és más pénzügyi szolgáltatók ugyanis már maguktól is régen (és drasztikus mértékben) szigorították a feltételeket a lakossági hitelezési piacon, többek között azért, mert az elmúlt bő másfél évben – a túlzottan agresszív hitelezés nyomán – csúnyán megégették magukat.
Ennek megfelelően kissé elkésettnek tűnik a jogalkotói szigor. Egy gyakorlatilag álló piacot viszont tovább fékezni már nem érdemes, hiszen ezzel csak azt érik el, hogy tovább húzódik majd az egyébként is lassúnak tűnő újraindulás.
