Janukovics győzelme
Az átmenet azonban aligha lesz zökkenőmentes: az ellenzék vezére, Julija Timosenko „bírói szürrealizmusnak” bélyegezte a határozatot, kijelentve, hogy a jelenlegi hatalom valamennyi szerve illegitim.
Ukrajnában 2004-ig a Szovjetunió utódállamainak többségére jellemző elnöki rendszer működött. A változást az a „narancsos forradalom” hozta, amely a jelenlegi államfő, Viktor Janukovics akkori riválisát, Viktor Juscsenkót juttatta az elnöki székbe.
Az államfői hatalom korlátozásaként a parlamenthez került a miniszterelnök és a miniszterek kinevezésének joga. Az alkotmánymódosítást Janukovics hívei is támogatták, bízva abban, hogy az megnehezíti majd Juscsenko dolgát az ország élén. Így is történt: az államfő ötéves terminusát gyakorlatilag megbénították a parlamenttel és az akkori miniszterelnökkel, Timosenkóval vívott csatározások.
Janukovics azonban ez év februárban Juscsenkót és Timosenkót is legyőzve megnyerte az elnökválasztást. Hívei a hatalom gyors konszolidálását követően rögtön kezdeményezték az elnöki rendszer helyreállítását, az alkotmánybíróságtól kérve a 2004-es változtatások törvénytelenné nyilvánítását. Sikerük azt jelentheti, hogy Janukovics nagyobb elszántsággal vághat neki az IMF-hiteltől függő gazdaság megreformálásának.











