A közbeszerzési piac már régóta várta az új közbeszerzési törvényt, amelynek beterjesztett javaslatához több mint száz módosító indítvány érkezett. Ezek egy része hibákat javít, egy része eleve nekiugrik mindennek, ami él és mozog, egy része félreértés, más része logikus. A képviselők közül többen – tekintet nélkül arra, hogy mi a célja az adott törvénynek, milyen tapasztalatok halmozódtak fel a múltban – kamikaze módjára képviselői módosító indítványokkal kívánnak magán- és közérdeket védeni.
Egyik képviselőnk indítványa szerint az építőipari recessziót úgy kellene megállítani, hogy csak igen alacsony mértékű biztosítékok lehessenek kiköthetők a szerződésekben. A teljesítés színvonala tehát nem számít, a lényeg, hogy a körbetartozásokat úgy tudjuk a legjobban csökkenteni, ha a fővállalkozóknak megkönnyítjük a dolgát, így forrás szabadul fel, s a jótállás és a szavatosság nem terheli annyira a rendszert. Benyújtását megelőzően senki sem kérdőjelezi meg, minek a közbeszerzésben mindenbe beleszólni, hanem éppen ellenkezőleg, azt sugallja, hogy a szabályokat még jobban szükséges szigorítani annak érdekében, hogy valamilyen éppen aktuális és ideillő célt támogatni tudjunk (3502/3.).
Egy másik (3506/16.) indítvány olyan lehetőséget vázol fel, mely automatikusan kötelezne minden ajánlatkérőt, hogy az összes jelentkezést, ajánlatot azonnal helyezze el honlapján, tekintet nélkül arra, hogy ennek milyen következményei vannak a piacon. A nyilvánosságra vonatkozó szabályok teljes félreértéséről van szó, a nemzetközi gyakorlat ismeretének hiányáról és arról a téveszméről, hogy milyen jó is a piacnak, ha mindenki mindent lát. Igen ám, de az ajánlatkérők a szerződéseket is épphogy elhelyezik esetenként kritikán aluli színvonalú honlapjukon. Az előterjesztők elfelejtettek utánagondolni, milyen kötelezettségeket kívánnak az összes közbeszerzési ajánlatkérő nyakába varrni, legyen szó kis önkormányzatról vagy multinacionális közszolgáltató cégről. A versenyre gyakorolt hatását, a szankciók hiányát senki sem elemzi, éppen ellenkezőleg. Csak azzal foglalkozunk, hogy minden kint legyen a neten, az senkit sem érdekel, hasznosul-e az adat, követhető-e, vagy éppen van-e értelme a szabálynak.
Még érdekesebb az őrzés-védelmi, takarítási szolgáltatások vagy az étkezési jegyek vásárlása elleni küzdelemről szóló módosító indítvány. Ezek vásárlását ugyanis be kellene tiltani – véli az előterjesztő –, úgy, hogy a helyettesítésüket az ajánlatkérőknek kellene megoldaniuk. A kórházak példáját alapul véve mivel az egészségügyben amúgy is forrástöbblet van, a legegyszerűbb arra kötelezni az intézményeket, hogy saját őrző-védőt foglalkoztassanak és takarítót alkalmazzanak, ez bizonyára nem fog nekik többe kerülni (3506/17.).
Briliáns elgondolás, hogy az eljárás során hozott döntésért felelős személyek kijelölésében és a testületek összeállításában a rotáció legyen irányadó. Felesleges is holmi szakmai tartalmat kölcsönözni a bírálóbizottságnak, nem is fontos, hogy ki mihez ért. A lényeg a javaslat értelmében, hogy aki éppen arra jár és még nem volt bizottsági tag, biztosan az lehessen (3502/22.).
Egy innovatív elképzelés (3502/31.) a bírálatot könnyíti meg, és az irreális kötelezettségvállalásokat csökkenti oly módon, hogy minden ajánlatkérőnek meg kell mondania, ha az áron kívül más bírálati szempontot is alkalmaz eljárásában, hogy mi az a minimum- és maximumérték, amelyet elfogad. Ily módon a beszerzési döntést az ajánlatkérő korlátozza oly módon, nehogy az ajánlattevőnek gondolkodnia kelljen ajánlatán. Beszerzésidegen és logikátlan, de tény, hogy az irreális vállalásokat csökkenti, kivéve, ha az ajánlatkérő maga irreálisan szélsőséges megoldást is lehetővé tesz, ami bizony növeli az irreális vállalások lehetőségét. De erről az előterjesztő megfeledkezik.
Nem érdekes, hogy a fizetésekre vonatkozó szabályok eddig is működésképtelenek voltak, ezeket is újra elő lehet írni, bár csak az építési beruházásokra – véli egy a korábbi szabályokat megkedvelő kezdeményező. A javaslattételben tehát nem akadályozó tényező, hogy egyébként jelenleg sem működő megoldásról van szó, amely ahhoz vezet, hogy ajánlattevők eltitkolják alvállalkozóikat az adminisztráció csökkentése érdekében (3502/43.).
Nem elegáns kezdeményezés, hogy kivételként kezelnénk a képviselőcsoportok beszerzéseit azok értékének egybeszámítása során. Mivel az indoklás alapján amennyiben a képviselőcsoportok beszerzéseit egybe kellene számítani, az „csorbítaná önállóságukat és mozgásterüket”, ezért nagyobb valószínűséggel egyáltalán nem kell vagy csak nemzeti eljárásrendben szükséges közbeszerezniük. Ezen az alapon azonban hatóságok, önkormányzatok, közszolgáltatók is joggal érezhetnék, ugyanez a szabály csorbítja önállóságukat. A közbeszerzés már csak ilyen, még ha országgyűlési képviselőcsoportról is van szó (3502/117.).
De elgondolkodtató az a kivételre vonatkozó javasat is, mely szerint nem kellene közbeszerezni a vezetéspszichológiai tanácsadás és személyiségfejlesztő képzés szolgáltatását, melyet eddig is vélhetően visszafogottan vettek igénybe ajánlatkérők (3502/ 121.).
A fenti javaslatok pártállástól és bizottsági véleménytől függetlenül sorakoznak itt azért, hogy felhívjuk a figyelmet a jogalkotás folyamatának egyik gyengeségére. A képviselői módosító indítványok szükségesek, de hogy valaki ellenőrzi-e egyébként a képviselőcsoportokból, hogy ki milyen témában és miért nyújt be módosító indítványokat, már szakmai kérdés. Ha csak a mennyiség számít, akkor tényleg a legjobb, ha a vezetéspszichológiai tanácsadás nem lesz közbeszerzés-köteles hazánkban.
A javaslatok eredetiben olvashatók a Parlament honlapján, a cikkben megadott iktatószámokon.
