Az elmaradt világvége után

Pedig nem tévedett, aki a globális gazdaság gyengélkedésére számított egy évvel ezelőtt. Az a vélemény viszont nem jött be, amely szerint ennek szükségszerű következménye az olyan tömeges csőd, amit a piacok akkoriban áraztak. Bár a gazdasági aktivitás igen szerényen alakult tavaly, a vállalati profitráták mégis viszonylag magas szintre álltak be történelmi összehasonlításban. A legjobban teljesítő eszközosztályok – szöges ellentétben az egy évvel ezelőtti konszenzussal – az európai állami és banki kötvények, valamint a török részvények voltak, de a részvénypiacok úgy általában is tisztességes hozamot produkáltak.

A szép befektetési eredmény egyrészt az év elején tartott kiárusításnak, másrészt a gazdaságpolitika határozott fellépésének volt köszönhető. Sokan sokszor fogalmaztak meg kritikát, hogy a döntéshozók csak szépségtapaszokat ragasztgattak ide-oda, időt nyertek, tologatták a problémákat, és „végleges” megoldás nem született. Kétségtelen, a tavalyi év ennek jegyében indult és így is végződött, kezdve az európai intézményépítéstől az amerikai költségvetési egyezségig. Kicsit tényleg olyan volt a legtöbb válságintézkedés, mint az alkohol: nem válasz a problémára, csak elfelejtettük tőle a kérdést. Utólag viszont azt látjuk, hogy az a kevés is elegendőnek bizonyult arra, hogy a bankrendszer, a tőkepiacok és az állami pénzügyek kibillenjenek a 2011 végi rossz egyensúlyból, és az így elindult pozitív spirál a kamatozó eszközök felértékelődését eredményezte. Külön figyelemreméltó, hogy a globális kötvénypiacok e remek teljesítményt milyen alacsony kilengések mellett tudták nyújtani.

Az elmaradt világvége után a kötvények hozama már nem olyan vonzó, továbbra is előnyük viszont, hogy ezek a piacok nagyon stabilak voltak, legalábbis idáig. A nyomott kamatszinthez képest a részvénypiacok olcsónak tűnnek a tavalyi emelkedés után is: a részvénykockázati prémium 6-7 százalék körül van a fejlett piacokon, szemben a sok évtizedes 4 százalékos átlaggal. Egy felületes kockázat-hozam összevetésben mégis rosszul néznek ki a részvények, pusztán a kötvények közelmúltbeli sima áralakulása miatt. A nagy kérdés az, hogy fenn tud-e maradni a kötvénypiacok alacsony volatilitása, különösen akkor, ha akár az infláció, akár a növekedés felfutása miatt a kamatszint megindul fölfelé.

Úgy néz ki, hogy míg tavaly a kötvénypiacon, idén a részvények között kell keresni a befektetési lehetőségeket. Itt a fő kockázat a vállalati jövedelmezőség romlása, amellyel igazolódna a jelenlegi árazás. Ennek ellene szól, hogy a konjunktúraciklusnak mégiscsak fellendülő szakába értünk, ha másért nem, mert Amerikát leszámítva gyengül a költségvetési megszorítás keresletvisszafogó hatása globálisan. Másodszor, bár az elemzők gyakran túl optimisták az év elején, a várakozások idén feltűnően kevéssé szóródnak, ami némi reménységgel tölthet el. Végül, a profitráták talán fenntarthatatlanul magasnak tűnnek (főleg Amerikában), azonban ennek nagyrészt az alacsony forrásköltség az oka, ami rövid távon jó eséllyel fennmarad, sőt tovább csökkenhet. Az elmúlt évben a cégek kihasználták az alacsony kamatkörnyezetet, és hosszabb távra vontak be forrást ezeken a szinteken, a régebben (drágábban) fölvett finanszírozás pedig folyamatosan fut ki a mérlegekből. Ez azt is jelenti, hogy a vállalati sajátrészvény-visszavásárlásokhoz is rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, ami jótékony hatást fejtene ki a részvények iránti keresletre.

Ahogy tavaly a kötvényeknél, úgy idén a részvényeknél is csökkenthető a kockázat azzal, ha sok kreatív, egymástól független egyedi befektetési ötletet valósítunk meg ahelyett, hogy egész piacokon vagy széles indexekben keresnénk kitettséget.