BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó irány az EU-pályázati intézményrendszer átalakítása?

A kormány tervei szerint jelentősen átalakul az uniós pályázati intézményrendszer a 2014–2020 közötti uniós költségvetési időszakra. Az átalakítás központi elemeként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jelentősen veszít jelenlegi szerepéből, ugyanis az operatív irányítás, a projektmenedzsment és a pályázatkiírás átkerül az adott területért felelős szaktárcákhoz. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint fontos, hogy az átalakítás miatt ne alakuljon ki bizonytalanság a rendszert napi szinten működtető szakapparátus körében.
2013.02.09., szombat 16:00


Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára
„A forrásvesztés elkerüléséért 2010-ben csak arra volt lehetőség, hogy a felrajzolt pályán felgyorsítsuk a kifizetéseket. Ezt a feladatot végrehajtottuk, ma ötször annyi forrást helyezünk ki az Új Széchenyi Terv keretében, mint korábban bármikor. Jövőre új periódus kezdődik, amelyben lehetőségünk van a koncentrált forrásfelhasználására, új célok kijelölésére. Az intézményrendszeri kérdések korántsem elsődlegesek. A legfontosabb, hogy végleges megállapodás szülessen a pénzügyi keretről, ezt követi a felhasználási szabályrendszer. Az intézményrendszer számomra nem szervezeti struktúra, hanem szakemberek kérdése, akik nélkülözhetetlenek akár a mai, akár a jövőb eni fejlesztéspolitikai szervezetben.”



Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója
„Az éves felhasználás legalább 50 százalékos emeléséhez jól működő, az EU előírásainak megfelelő projektek sorát kell elindítani, sikeresen lezárni. A gyors, következetesen végigvitt döntések mellett elsődleges a kiszámíthatóság. A bizonytalanság teret ad a pestisként terjedő kijáró embereknek, cégeknek, és szétveri a 2004 óta akárhogy is, de működő rendszert. Egy bizalmi válság pont most katasztrofális lehet. Perdöntő, hogy minden egyes, a munkáját értő ügyintéző – mindegy, milyen szervezeti formában, de – a rendszerben, a feladata mellett maradjon, s legalább ugyanilyen fontos, hogy egy pályázóképes szervezetet se tántorítson el a háttérben felsejlő káosz a projekt benyújtásától, megvalósításától.”

Heil Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökhelyettese 2002 és 2007 között
„Tény, hogy az EU-források kifizetési sebessége a szükséges felét is alig éri el. Ezermilliárdok vannak komoly veszélyben. Az NFÜ már nem az, ami volt, ugyanis szakemberei jó részét 2010-ben elzavarták, viszonya a minisztériumokkal pedig megromlott. Mindamellett 2004 óta tudjuk: a tárcák nem tudnak fejlesztést menedzselni. Azok az EU-országok, ahol ez a rendszer, rosszul teljesítenek. Az NFÜ szétverése ezért nem hozhat javulást, a miniszterek politikai pozícióinak erősödése és a remélt gyorsítás között nem lehet pozitív összefüggés. Nem több főnök, hanem több szakember kellene. Ők viszont a halálra ítélt NFÜ-t pillanatok alatt cserbenhagyhatják. A pályázók mindettől semmi jót nem várhatnak.”

Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa
„Az NFÜ és több más EU-s forrásokkal foglalkozó háttérintézmény működése valóban sok kívánnivalót hagy maga után. Különösen a sokat hangoztatott nem túl ügyfélbarát „hivatali” hozzáállás, a folyamatos késések (bírálás, kifizetés stb. esetében), valamint az EU által elvárthoz képest túlbürokratizált eljárások terén. Erre azonban rossz válasz, hogy a 2014-2020-as ciklusra új intézményrendszer áll fel, miközben a jelenlegi hétéves periódus kifutó projektjeit a mostani keretek között kezelik. Ez csak gyengíteni fogja mindkét szervezeti struktúrát, mivel a hozzáértő, megfizethető munkaerő, mely egy jól működő szervezethez kell, szűk keresztmetszet lesz. Mint a mostani helyzet mutatja, most is az.”

Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára
„Minden olyan átalakítást üdvözlünk, ami a jelenlegi helyzetet pozitív irányban befolyásolja, azaz amelynek eredményeként több szerződést lehet megkötni, és a meglévő szerződésekre kifizetett összeg emelkedik. A kormányzatnak ezen sokáig nem szabad gondolkodnia, hanem mihamarabb cselekednie kellene. A jelenlegi átalakítás kapcsán a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a változások miatt egy időre »leállhat az élet«, a forráselosztás folytonosságát az átmeneti időszakban is biztosítani kell. Nem téveszthetjük szem elől, hogy az uniós pályázatoknak meghatározó szerepük van gazdasági életünk valamennyi szereplőjére, egyeseknek a fejlődéshez és a versenyképességhez másoknak a túléléshez nyújthatnak forrást.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.