Problémája van? Vessen ki adót!
Problémája van? Vessen ki adót!
Amilyen egyszerű ez a logika, olyannyira sikerült az elmúlt három évben tökélyre fejleszteni. Őrületes szerencsénk van, hogy az árvízi mentést nem így igyekszik megoldani sem a kormány, sem az önkormányzatok, adónyomtatványokból ugyanis a tudomány mai állása szerint elég nehéz torlaszt állítani a víznek.
Körülbelül ennyire lehet hatásos az adózás a szórakozóhelyek lecsendesítésében. Még akkor is, ha a kereskedelmi törvény friss módosítójának szerzői, köztük Rogán Antal – belvárosi polgármestereként is – azt javasolják, hogy a szórakozóhelyekre kivetett „felügyeleti díj” haszonélvezői, maguk az önkormányzatok, csak a területek éjszakai nyitva tartásával összefüggő többletfeladatokra költhessék a bevételt.
Nehéz lenne tagadni, Budapest az elmúlt években komoly hírnevet szerzett szórakozóhelyeivel. Csak úgy, magától. Miközben turisztikai szakemberek még mindig arra igyekeztek rávenni a huszonéveseket, hogy a Rudasban áztassák magukat, a fiatalok inkább a szomszédos Romkertbe ülnek be. Lehet ezt szeretni, vagy nem, lehet átkozni a Lonely Planetet, hogy felfedezte a világnak ezt kultúrát, de tény, ezek a fiatalok – legyen szó brit legénybúcsúzókról vagy Mark Zuckerberg Facebook-vezérről – komoly pénzeket hagynak itt látogatásaik során.
Olyan komoly pénzeket – amelyeknek egy része nyilvánvalóan így is valamilyen adó formájában az államkasszában köt ki –, hogy az elmúlt évek összes próbálkozása kudarcba fulladt: hosszabb időre nem sikerült bezáratni helyeket, éjszakára nem sikerült elnémítani az egyre élénkebb várost. Nyilvánvalóan azért, mert ez nem érdeke sem a fenntartónak, sem az önkormányzatoknak.
Mi a megoldás? A ki- vagy áttelepítés, a helyi lakók és a szórakozóhelyek egymásra uszítása aligha. Egy újabb adótól is legfeljebb a sör lesz drágább, de nem lesz nyugodtabb a Kazinczy utcában élők álma.







