Nobel-díjas közgazdász: öt év a pokol tornácán
A pénzügyi dereguláció – a könnyű pénzzel egyetemben – túlzott kockázatvállalásra csábított. A monetáris politika nem képes életre kelteni a gazdaságot, bár a könnyűnél is könnyebb pénz révén elkerülhető a pénzügyi rendszer teljes összeomlása. Emiatt nagyobb a fiskális politika – a kormányzati kiadások növelésének – jelentősége. Ezek voltak a konszenzus fő pontjai.
Öt év elteltével akadnak ugyan, akik gratulálnak egymásnak, amiért sikerült elkerülni egy újabb globális válságot, Európában és az USA-ban senki sem állíthatja, hogy visszatért a jólét. Az Európai Unió épp most keveredik ki a dupla (esetenként tripla) aljú recesszióból, és több országban még mindig zsugorodik a gazdaság. Sok EU-tagállamban a GDP továbbra is kisebb – vagy alig nagyobb –, mint a válság előtt. Közel 27 millió európainak nincs állása.
Amerikában 22 millióan vannak, akik csak szeretnének teljes állásba dolgozni. A munkaerőpiaci részvétel olyan alacsony szintre süllyedt, amilyen csak a nők tömeges munkaerőpiaci megjelenése előtt volt. Az amerikaiak többségének jövedelme és vagyona is kisebb, mint a válság előtt. Egy átlagos, teljes munkaidőben dolgozó férfi munkás keresete több mint 40 éve nem volt ilyen alacsony.
El kell ismerni: történtek lépések annak érdekében, hogy a pénzügyi piacok helyzete javuljon. Szigorodtak a tőkemegfelelési követelmények – de messze nem a szükséges mértékben. A kockázatos határidős eszközök – a pénzügyi tömegpusztító fegyverek – egy részét lecserélték, javítva ezzel az átláthatóságot és csökkentve a rendszerszintű kockázatokat, de továbbra is nagy tételben kereskednek velük az OTC-piacokon, ami azt jelenti: alig tudunk valamit legnagyobb pénzintézeteink némelyikének kockázati kitettségéről.
A „ragadozó” hitelezési és gyalázatos hitelkártya-praktikák egy részét sikerült visszaszorítani, de hasonló mértékben kizsákmányoló gyakorlatok továbbra is léteznek. A dolgozó szegényeket továbbra is túlságosan gyakran zsákmányolják uzsora-hitelkamatokkal. A piacot uraló kereskedelmi bankok továbbra is nagyobb díjakat kérnek a kereskedőktől a bank- és hitelkártyás fizetések után, mint az egy valódi verseny esetén indokolt lenne. Ezek egyszerűen adók, a belőlük folyó bevételek a privát vagyonokat gyarapítják ahelyett, hogy a köz javát szolgálnák.
Más problémákkal nem is foglalkoztak, és némelyik még súlyosabbá is vált. Az amerikai jelzálogpiac továbbra is lélegeztetőgépen van: Barack Obama kormánya még csak javaslatot sem tett egy új rendszerre, amely a hitelezést felelőssé tenné, és valódi versenypiaci feltételeket szabna. A pénzügyi rendszer még koncentráltabbá vált, súlyosbítva azoknak a bankoknak a problémáit, amelyek nemcsak ahhoz túl nagyok, hogy bedőlhessenek, de ahhoz is, hogy irányíthatók és felelősségre vonhatók legyenek. Bár egymást követik a botrányok, egyetlen felsővezetőt sem vontak még felelősségre. A hitelminősítőket összesen két magánperes eljárásban vonták felelősségre. De amit fizettek, csupán a töredéke annak a veszteségnek, amit okoztak. Ennél is fontosabb, hogy az alapvető probléma még mindig ugyanaz: a visszás ösztönző rendszer, amelyben a hitelminősítőket az általuk minősített cégek fizetik.
A bankárok azzal hencegnek, hogy visszafizették az államtól a válság kirobbanásakor kapott hiteleket. De említést sem tesznek arról, hogy a kormánytól kapott, zéróközeli kamatú hatalmas kölcsönből bárki dollármilliárdokat csinálhatott volna – egyszerűen úgy, hogy visszahitelezi a pénzt a kormánynak. Azt sem említik, mibe került a bankmentés a gazdaságnak: Európa és az USA teljes vesztesége bőven meghaladja az 5000 milliárd dollárt.
Közben kiderült: azoknak van igazuk, akik szerint a monetáris politikai eszközök nem elegendőek a válság kezelésére. Igen, mindannyian keynesiánusok vagyunk – de csak túl rövid időre. A fiskális ösztönzés helyét megszorítások vették át, amelyek – előre látható módon – lerontották a gazdasági teljesítményt.
Európában vannak, akik örülnek, hogy talán már elhagyták a gödör alját. A GDP-növekedés újraindulásával a recesszió – amely definíció szerint két egymás utáni negyedéves zsugorodást jelent – hivatalosan véget ért. De egy gazdaság, amelyben a legtöbb ember jövedelme kevesebb, mint 2008 előtt volt, minden szóba jöhető értelemben továbbra is recesszióban van, ahogy az a gazdaság is – mint a spanyol és a görög –, amelyben a munkaképes lakosság 25 százaléka (és a fiatalok 50 százaléka) munkanélküli. A megszorítás elbukott, a teljes foglalkoztatáshoz való visszatérésre esély sincs. (Nem meglepő módon a kevésbé agresszív megszorításokat alkalmazó Amerika kilátásai jobbak.)
A pénzügyi rendszer talán stabilabb, mint öt éve volt: de ez nem nagy érdem, ha figyelembe vesszük, hogy annak idején a szakadék szélén billegett. A kormánytisztviselők és bankárok most gratulálnak egymásnak annak alkalmából, hogy a bankszektor immár újra nyereséges, és hogy – nagy nehezen – javult kissé a felügyeletek hatékonysága is. De inkább az előttük álló további tennivalókra kellene koncentrálniuk. A pohár legfeljebb negyedéig telt meg, a legtöbb ember számára háromnegyed részben üres.
Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org
