Tizenhárom évvel ezelőtt Argentína a tönk szélére került. Valutája, a peso olyan szinten volt a dollárhoz kötve, amely jóval meghaladta értékét. Külső adóssága fenntarthatatlan volt. Továbbá az USA nyomásgyakorlása megakadályozta a gyenge argentin kormányt abban, hogy újratárgyalja a mentőprogramot, amelyről még az IMF is tudta, hogy megvalósíthatatlan. Most, amikor Görögország számos hasonló kihívással néz szembe, érdemes áttekinteni az argentin válság tanulságait. Akkor a válságkezelő intézkedéseket „gazdasági és politikai téveszmének neveztük”. Azt állítottuk, hogy „minden további költségvetési kiadáscsökkentés súlyosbítja a recessziót, fokozza a társadalmi feszültségeket; (…) sem az IMF, sem senki más nem tanácsolná azt bármely fejlett országnak, hogy egy ilyen mazochista, önpusztító politikát folytasson. Itt az ideje ennek leállítására”.
A legtöbb részben igazunk volt. Valóban ideje volt annak, hogy ezt a politikát leállítsák. A kormány gyorsan megbukott, és helyébe egy olyan kabinet lépett, amely leértékelte a valutát, és leállította az adósságtörlesztést. Az erre az esetre széles körben hangoztatott katasztrófa-forgatókönyv azonban mégsem valósult meg. A gazdasági válság valóban elég súlyos volt, azonban már elérte mélypontját. Pár hónappal később beindult a növekedés, amelynek üteme a következő öt évben elképesztő mértékű, átlag 8 százalékos szintet érte el.
Egy dologban, miszerint egyetlen fejlett országtól sem követelnék meg ennek a káros politikának az alkalmazását, azonban tévedtünk. A közgazdászok talán tanultak a történelemből, a politikusok azonban úgy tűnik, hogy nem. Az IMF a rövidlátó politikusok nyomására ismét – most Görögország esetében – egy olyan programot támogatott, amelyről tudni lehetett, hogy nem fenntartható és nem szolgálja az adott ország érdekét.
A görög érdekek feláldozása az európai vagy a rendszerszintű pénzügyi stabilitás nevében akár a helyes irány lehetett volna az IMF számára, azonban a válság már túllépett azon a szinten, amikor ezeket az intézkedéseket még igazolni lehetett volna. Most, hogy az eredményeket felmutatni képtelen és népszerűtlen görög kormányt leváltották, itt az ideje annak, hogy Európa megoldja a pénzügyi gondokat. Ezt pedig nem a teljesíthetetlen adósságvisszafizetés kikényszerítésével lehet elérni.
Az első tanulság, amelyet levonhatunk az argentin válságból, arról szól, hogy ha a közgazdaságtan melletted áll, akkor figyelmen kívül hagyhatod a katasztrófát jósló politikusokat. A közgazdászok nagy többsége (Németországon kívül) egyetért abban, hogy Görögország adósságát le kellene írni, és lazítani kellene a görög költségvetési politikát. Alig fér ahhoz is kétség, hogy ezt vallják az IMF vezető közgazdászai is.
Az argentin válság második tanulsága, hogy a politikai zűrzavarok rövid időszaka meglepően kevesebb kárt tud okozni, mint a téves intézkedések hosszú ideig tartó értelmetlen alkalmazása. Az a tény, hogy a görög tőzsde esik, és a kötvényhozamok emelkednek, szinte semmit sem jelent; a gazdaság zsugorodása és a görögök szenvedésének hét éve után ugyanis még egy jelentős volatilitás sem ok arra, hogy kitartsanak a megbukott politika mellett. Az argentin tapasztalatok azt mutatják, hogy a politikai váltás után meglepően gyorsan tud a gazdaság kilábalása beindulni. A görög adósság újrastrukturálására vonatkozó megállapodás kiegészítve egy stabil, reformpárti kormányzattal gyorsan helyreállítaná a bizalmat, és fellendítené a gazdaságot.
A harmadik tanulság pedig egy figyelmeztetés Görögország számára. Eszerint el kell ismernie azt, hogy saját maga okozta a fundamentális problémáit. A növekvő deficit és fenntarthatatlan adósság súlyos gondok, így a nem megfelelően működő állami szektor, a versenyképtelen magánszektor, és annak az elitnek a tünete, amely ahelyett, hogy szembenézne a kihívásokkal, az államot arra használja fel, hogy a hozzá lojális embereket álláshoz juttassa.
Az új görög kormánynak nem kellene az EU-t vagy Németországot bűnbakként beállítania. Görögországnak radikális strukturális reformokra van szüksége.
Azt azonban le kell szögezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy az új kormánynak meg kell valósítania minden olyan intézkedést, amelyről még elődei döntöttek. A minimálbér emelésére vonatkozó tervek például gondot jelenthetnek.
Hasonlóképpen széleskörű tapasztalatok mind a fejlett, mind a fejlődő országokban azt mutatják, hogy a privatizáció gyakran vezet katasztrófához, ha azt egy pénzügyi válság kellős közepén alkalmazzák. A hatékonyság fokozása helyett ez inkább azzal a következménnyel jár, hogy az állami eszközök gyakran nyomott áron bennfentes egyénekhez, cégekhez kerülnek. A privatizáció leállítása teljesen ésszerű dolognak tekinthető.
Ettől függetlenül Görögországnak sok teendője van. Kormányának együtt kellene működnie az IMF-fel egy olyan program kidolgozásán, amely a verseny erősítését, az oligopóliumok felszámolását és a vállalkozások, valamint az innováció támogatását szolgálja. Emellett a fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelem terén egy jelentős programra is szükség van, egy New Dealre a cserbenhagyott generáció számára.
Az egy évtizedig tartó nyersanyagpiaci boomnak köszönhetően Argentína levegőhöz jutott, azonban az ország gazdasági és politikai bajainak alapvető okait nem kezelte. Több mint egy évtizeddel később e téren nem sok minden változott. Görögország esetében nem valószínű, hogy egy nyersanyagpiaci boomnak köszönhetően fellélegezhetne. Ha az ország a fenntartható kilábalás útjára akar lépni, akkor nincs sok vesztenivaló ideje.
Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org
Raquel Fernández a New York University közgazdász professzora
Jonathan Portes a londoni National Institute of Economic and Social Research igazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.