Háborúban áll a világ
Az új típusú koronavírus (Covid-19) elleni küzdelem teljes körű háborúnak nevezhető. Úgy tűnik, Kína megnyerte az első ütközetet. Emellett Hongkong, Tajvan, Szingapúr és Japán is elért sikereket a járvány visszaszorításában, ami kétségkívül a 2003-as SARS-járvány kezelése során szerzett tapasztalataiknak köszönhető. Európa és az Egyesült Államok ezzel szemben éppen csak felébredt a sebezhetetlenség illúziójából. Emiatt a járvány nyugat felé terjed.
A legsúlyosabban érintett nyugati országnak eddig Olaszország számított, amelynek különösen erős gazdasági kapcsolatai vannak Kínával. Az olasz kormány behúzta a kéziféket, az egész országot karanténba zárta.
Sok állami és magánadósság-kötelezettséget (például a lakbérek, kamatok megfizetését) felfüggesztettek. Olaszország megpróbálja lelassítani a gazdaság óráját, amíg a koronavírus-járvány el nem múlik.
Németországban eddig ugyan igen kicsi a járvány miatt elhunytak száma, azonban a fertőzések száma olyan gyorsan emelkedik, mint máshol. A válságra válaszul a német kormányzat bevezette a csökkentett munkaidő után járó támogatást, és hiteltámogatást, hitelgaranciákat vagy adóhalasztást nyújt a bajba jutott vállalatoknak.
Donald Trump amerikai elnök szükségállapotot hirdetett. A kongresszus 8,3 milliárd dolláros programot hagyott jóvá a járvány megfékezését célzó erőfeszítések finanszírozására. Még ennél is nagyobb összegű forrás vár azonban a szenátus jóváhagyására.
Globálisan az mondható el, hogy nem minden, a válságra adott válasz tekinthető megfelelően célzottnak, míg mások nem elég erőteljesek. A legaggasztóbb azonban az, hogy
néhány kormányzat arról győzte meg magát, hogy csak lassítani tudja a vírus terjedését, ahelyett, hogy olyan intézkedéseket hozna, amelyek a járvány teljes megfékezéséhez szükségesek.
Gazdasági fronton elmondható, hogy a súlyos recessziót már nem lehet elkerülni, néhány közgazdász szerint a kormányoknak keresletet erősítő intézkedéseket kellene hozniuk. Ez az ajánlás azonban nem megfelelő, hiszen a világgazdaság egy eddig nem látott kínálati sokktól szenved. Az emberek nem dolgoznak, mert betegek vagy karanténba vannak zárva.
Ilyen helyzetben a kereslet élénkítése csupán az inflációt növelné, ami potenciálisan stagflációhoz (növekvő árak melletti gyenge vagy csökkenő GDP-növekedéshez) vezethetne, ahogy ez történt az 1970-es évek olajválsága során, amikor egy fontos termelési inputból hiány mutatkozott.
Még rosszabb, hogy
a keresletoldali intézkedések akár kontraproduktívak is lehetnek,
mivel az emberek közötti személyes kapcsolatfelvételt bátorítanák, ami így aláásná a vírus terjedésének megakadályozását célzó erőfeszítéseket. Mi jó származna abból, ha az olaszok pénzt kapnának arra, hogy többet költsenek, ha közben a kormányzat bezárta az üzleteket, és mindenkit otthonmaradásra kötelez?
Ugyanez igaz a likviditási támogatásokra is. A világ már most is kellő mértékű likviditásban úszik, a nominális kamatok szinte mindenhol zéró közeli szinten vagy az alatt vannak. További kamatcsökkentések talán segíthetnék a tőkepiacokat, azonban ezek rohamot idéznének elő a készpénzért.
A gazdasági tevékenységek drámai mértékű visszafogása – amit az epidemiológusok szükségesnek tartanak a járvány elleni küzdelemben – elkerülhetetlenül
szétzilálja a tőkepiacokat,
miután a jegybankok által folytatott, túlzottan olcsó pénzre irányuló politika, illetve a kockázatok szétosztása fenntarthatatlan buborékokat hozott létre. Nem megfelelő időszakokban merítették ki eszköztáraikat, így a jegybankok felelősséget viselnek azért, hogy ez a buborék most kipukkadt.
Valójában olyan fiskális intézkedésekre lenne szükség, amelyek megmentik a cégeket és a bankokat a csődtől, és amelyek segítségével gyorsan talpra tudnak állni, amint a járvány befejeződik. A politikai döntéshozóknak számos, adókedvezményre vagy állami garanciára vonatkozó megoldást kellene mérlegelniük, hogy elősegítsék a rászoruló cégek hitelfelvételét. A legígéretesebb megoldásnak azonban a csökkentett munkaidő után járó támogatás számít, amelyet már kipróbáltak, teszteltek Németországban. Ez a munkaerő alulfoglalkoztatását kompenzálja ugyanazon csatornákon keresztül, mint amelyeket már a munkanélkülieknek járó támogatás esetében használnak. Szinte semmilyen költséggel nem jár, mivel megakadályozza azokat a veszteségeket, amelyek a megnövekedett reál-munkanélküliségből adódnak. Minden országnak le kellene másolnia ezt a német modellt a munkahelyek elvesztésének megakadályozására.
A legfontosabb azonban, hogy minden kormánynak követnie kellene a kínai példát a koronavírus-járvánnyal szembeni közvetlen intézkedésekterén.
Senkit nem gátolhat ezekben az erőfeszítésekben a források hiánya.
A kórházi intenzív részlegeket ki kell bővíteni, átmeneti kórházakat kell létesíteni, a védőfelszereléseket, maszkokat tömegesen kellene gyártani és mindenki számára biztosítani. Ezen túlmenően a közegészségügyi hatóságoknak biztosítaniuk kell az eszközöket, erőforrásokat az üzemek és más nyilvános helyek fertőtlenítésére. A higiénia megteremtése alapvető feladat. Különösen fontos a lakosság széles körű tesztelése. Minden egyes fertőzéses eset azonosítása sok életet menthet meg. A járvány előtti kapituláció egyszerűen szóba sem jöhet.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
