November 12-én jelent meg az IMD Versenyképesség-kutató Központ legfrissebb tehetség- és versenyképesség-elemzése (Talent Competitiveness Report). Három fő területen 31 mutatót vizsgáltak, ezek egy része statisztikai adat, a többi pedig kérdőíves felmérésből származik. Az utóbbiak aránya elég nagy (54,8 százalék). A három terület a humán vagyonba történő beruházások, az ország vonzereje és a jövőre való felkészültség. A megállapításokat ismertető sajtótájékoztatón a kutatók azt hangsúlyozták, hogy az idei eredmények azért különösen fontosak, mivel a világgazdaság egyrészt válságban, másrészt jelentős átalakulásban van. A változások közepette pedig a sikerhez vezető út megtalálása a rendelkezésre álló tudástól és képességektől függ leginkább.
A 63 országot felölelő rangsort negyedik éve Svájc vezeti. Ennek oka a magas színvonalú oktatási rendszer, az ország szakembervonzó és -megtartó képessége, amely a magas béreknek és a jó életminőségnek köszönhető. A második helyen Dánia található, s az első tíz helyből nyolcat európai országok foglalnak el. A két nem európai ország a nyolcadik helyen lévő Kanada és a kilencedik Szingapúr. Németország idén a 11. helyre szorult, az Egyesült Államok a 15. Az ázsiai országok teljesítménye változó: például Japán a 38., Korea a 11., Kína a 40. helyre került.
A V4-országok pozíciója nem túl kedvező: Csehország a 39., Lengyelország a 35., Magyarország az 50. és Szlovákia a 61. helyen található.
A 63 országból 25 rontotta, 27 javította pozícióját. A többi helyezése nem változott. A V4-országok között Lengyelország két hellyel előbbre, Magyarország öt, Szlovákia négy hellyel hátrább került, a csehek megőrizték 2019. évi helyüket. Rontotta helyzetét Ausztria, Finnország, Belgium és Franciaország is. Hangsúlyozni kell, hogy a tehetségek tekintetében elért jó helyezés nem jelenti azt, hogy ezek az országok automatikusan gazdaságilag is sikeresebbek. A jó helyezések elsősorban arra mutatnak rá, hogy az egyes országok milyen tudás- és tehetségvagyonnal rendelkeznek, amelyre támaszkodva, ha jól hasznosítják, jó megoldásokat tudnak találni. Ez pedig azért fontos, mert elemzések bizonyítják, hogy a folyamatban lévő technológiai változásokat azok az országok tudják sikerrel kezelni, amelyek képesek tudással, innovációval versenyezni. Ebből az is következik, hogy nemcsak a tudásberuházások, hanem az országok tudásmegtartó képessége is fontos versenyképességi tényező. Ezért vizsgálja a tanulmány például az agyelszívás mértékét. Hiszen nem elég a képességeket kifejleszteni és folyamatosan, például felnőttképzéssel erősíteni, hanem meg is kell tudni tartani a jó szakembereket. Kelet-Európa oktatási rendszere például jó, de mégis jellemző a térségre a szakemberek elvándorlása – mutat rá a tanulmány. 
Szintén figyelemre méltó, hogy a dél-európai országok jövőre való felkészültsége gyenge. Olaszország a 39., Spanyolország a 43., Görögország a 36. helyre került. A V4-országokban viszont – Csehország kivételével – a humánvagyon-beruházásokban elért pozíciók, valamint a vonzerőben és a jövőre való felkészültségben elért helyezések közötti szakadékra kell felfigyelni.
Néhány kiemelt mutató szerint vizsgálva a helyezéseket, hatalmas különbségeket jeleznek az adatok Ausztria és a V4-ek között, egy kivételével. A arányában Ausztria kevesebbet költ oktatásra, mint Magyarország és Lengyelország, és közel annyit, mint Csehország. Azonnal meg kell azonban jegyezni, hogy az egy főre jutó osztrák reál-GDP csaknem háromszorosa a magyar és a lengyel értéknek, és kétszerese a csehének (Eurostat, 2019). Viszont a megélhetési költségek tekintetében a V4-ek pozíciója messze jobb, mint az osztrák helyezés. Persze ez a jó pozíció elsősorban a külföldi befektetők szempontjából jelent nagy előnyt. 
A V4-országok között elsősorban a szlovák és a magyar pozíciók rosszak, de Lengyelország is több mutatóban, például a légszennyezettséget illetően vagy a tudományos területeken végzettek arányában, rossz pozícióban van.
A magyar adatok az oktatási ráfordításokon túl a tudományos területen végzettek arányát tekintve kedvezők.
Ezzel szemben a szakember-elvándorlási és a nyelvtudási pozíciónk kiugróan gyenge. A 113 oldalas tanulmány arra figyelmeztet, hogy nem elég kiképezni a szakembereket.
Fontos a folyamatos továbbképzés, azaz a felnőttképzés is, de még fontosabb a jó szakemberek megtartása.
Ehhez pedig – mások mellett – vonzó életminőségre és motiváló szervezeti kultúrákra is szükség van.
