A felmelegedéstől olvadnak a nyugdíjbefektetéseink is

Peren kívüli egyezséggel – és ebben egy történelmi jelentőségű mondattal – zárult novemberben egy ausztrál fiatalember, Mark McVeigh és a hazájában működő kereskedelmi dolgozók nyugdíjalapjának 2018 óta tartó pere. A klímaváltozással a világon szinte leginkább sújtott ország egyik hatalmas, 42 milliárd dollárt kezelő befektetési alapja kénytelen volt elismerni, hogy „a klímaváltozás anyagi, közvetlen és folyamatos pénzügyi rizikót” jelent az alapnak, amelyben kereskedelmi dolgozók tízezrei gyűjtik megtakarításukat a nyugdíjas éveikre.

Beismeréssel felérő gesztus, hogy egy ekkora vagyonnal, hatalommal és jogi apparátussal rendelkező szervezet a peren kívüli egyezséget választotta egy magánszeméllyel szemben. Mindez azért történelmi jelentőségű, mert a cég ezzel a pénzügyi szektorban az elsők között ismerte el, hogy hosszú távú befektetési politikájában nem mérte fel a klímaváltozás hatásait és kockázatait.

Ha eddig bárki is úgy gondolta, hogy a klímaváltozás elsősorban az olajvállalatok, az energia- és közműcégek, az autógyártók és az iparvállalatok számára okoz fejfájást, és a pénzügyi szakemberek légkondicionált irodáikban messze vannak a változások közvetlen hatásától, most egyértelmű jelzést kaptak, hogy ők sem kivételezettek.

Kevesen gondolnak bele, hogy a most takarékoskodó munkavállalók jó része a 2050-es években megy nyugdíjba, amikorra a legtöbb klímával kapcsolatos vállalás és célkitűzés szól. Persze nem hirtelenjében, 2049 szilveszter éjszakáján változik meg a környezetünk, hanem abban a harminc évben, amely addig eltelik. És az is biztos, hogy a változás gyökeres lesz.

Minek kell megváltoznia ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímacélt? Mi történik akkor, ha ez mégsem sikerül? Mely szektorok, régiók és cégek fognak felértékelődni? Melyek lesznek azok, amelyek részben vagy teljesen elvesztik mostani jelentőségüket és értéküket? Aki mostanában kezdi el gyűjteni a pénzét egy nyugdíjalapban, néhány évtizeddel előre tervezve, joggal várhatja el – ahogy Mark McVeigh is –, hogy az intézmény, amelyre a pénzét bízza, aktívan és felelősen mérje fel a változásokat és a kockázatokat, és azt, mennyire más világ vár ránk. Rengeteg tényező változik, de ezekből számos elem és hatás kiszámolható. Léteznek már modellek, elemzések, amelyek segítenek a tervezésben.

A pénzügyi szektorban három jelentős hatással kell számolni.

A legszembetűnőbb, amit a fenti ausztrál példa is érzékeltet: a következő évtizedekben a pénzügyi szereplők által kezelt portfóliók óriási változásokon mennek keresztül. A most értékesnek tartott vállalatok hol lesznek harminc év múlva egy teljesen más környezetben, és mennyit fognak érni a részvényeik? Hogyan lehet felfedezni azokat a cégeket és iparágakat, amelyek még nem léteznek, vagy csak csírájukban, és majd akkoriban hozhatják a legnagyobb hozamot? Hogyan lehet mindezt beépíteni a mai portfóliókezelésbe, és ehhez milyen segítő eszközök léteznek?

A második nagy hatás maguknak a pénzügyi szereplőknek a működéssel kapcsolatos kihívásai. Hány bankfiókra lesz szükség? Mennyi munkát végez majd el valamilyen mesterséges intelligencia? Hogyan változnak a működési költségek a klímaváltozás hatására?

A harmadik hatást a pénzügyi szereplők a saját értékükhöz kapcsolódóan szenvedhetik el. Attól függően, hogyan árazzák be az első hatást, és milyen lépéseket tesznek a második területén, a saját értékük – és ezzel összefüggésben hosszú távú működésükhöz elengedhetetlen pénzügyi forrásaik elérhetősége – is drasztikusan megváltozhat. A nem kellően felkészült szereplők óriásit bukhatnak, magukkal rántva kormányokat, intézményeket, cégeket és magánbefektetők millióit.

A 2008–2009-es pénzügyi válságban számos pénzügyi szereplő ment tönkre, de rengeteget megmentettek válságkezelő intézkedésekkel. A mostani járvány okozta válság megoldásához Brüsszel és a nemzeti kormányok is nagyrészt a pénzügyi szektoron keresztül juttatják el forrásokat a gazdaság szereplőinek, ami a pénzügyi szereplőknek is segítség.

A klímaváltozás nagyon más lesz ebből a szempontból: kevéssé valószínű, hogy hasonló egyszeri, központi mentőcsomagokkal kimenthetők lesznek a vesztesek. De jó hír, hogy a klímaváltozás nem meglepetésszerűen következik be, mint a pénzügyi lufi kipukkanása vagy egy ismeretlen vírus globális felbukkanása. Már most tudjuk, hogy eljön, sőt részben már itt is van. Azok, akik most lépnek, gyökeresen új megközelítést alkalmaznak és új folyamatokat alakítanak ki, nem pusztán megússzák a krízist, hanem az új környezet meghatározó szereplőivé válhatnak. Az új programokon keresztül pedig új piacokhoz, lehetőségekhez és forrásokhoz juthatnak, azaz összességében felértékelődhetnek. Ezt jelenti a fenntartható befektetés és a fenntartható pénzügyi gondolkodás a mai gazdasági szereplőknek. Mark McVeigh ösztönösen átlátta ezt – pedig csak arra kereste a választ, mennyit fog érni a nyugdíja.

A változáshoz szükséges számítások és modellek már rendelkezésre állnak, és egyre pontosabbak lesznek. Már csak a felismerés és az elkötelezettség hiányzik.