Nyersanyagpiaci szuperciklus a láthatáron?
A nyersanyagpiaci kapacitásbővítő beruházások jellemzően lassabban valósulnak meg, mint más iparágakban, ezért a kínálat nagy lemaradással alkalmazkodik a meglóduló kereslethez. A 2020-as években a zöldszabályozások és az ESG gyakorlati alkalmazása a hagyományos ipari nyersanyagok kitermelését költségesebbé teszi. A lassúbb kapacitásbővítés további tartós áremelkedést vetít előre számos nyersanyag piacán.
A nyersanyagárak emelkedése kihívás elé állítja a monetáris politikát. Egy klasszikus keresleti sokk, amely emeli az árakat és a kibocsátást, a jegybankot egyértelműen szigorításra késztetné. Ezzel szemben a kínálati sokkok, így például a nyersanyagárak emelkedése, jóval összetettebb folyamat a monetáris politika szempontjából.
A nyersanyagárak kiemelkedően fontosak a végtermékek árképzése szempontjából, ezzel egyidejűleg egy nyersanyagokat importáló gazdaságban jelentkező költségnövekedés a reálgazdasági aktivitást csökkenti.
Ezért ilyen esetben a jegybankok akkor szigorítanak, ha az inflációs várakozások olyan mértékben növekednek, hogy az inflációs ráta tartósan cél fölé emelkedése várható. Egy nyersanyag árának az emelkedésére önmagában a monetáris politika nem reagál, mert az árnövekedés egy év után kiesik a bázisból, másrészt egy kis nyitott ország jegybankjának szigorítása nem hatna a világpiaci nyersanyagárra. Más a helyzet, ha a nyersanyagár növekedése az inflációs várakozások emelkedésén keresztül másodkörös inflációs hatásokhoz vezet. Ha például a világpiaci olajár tartósan, éveken keresztül emelkedik, és ez más termékek és szolgáltatások árába is begyűrűzik, akkor a jegybank nem nézheti tétlenül a nyersanyagárak emelkedését. Muszáj lépnie, hogy az inflációs várakozásokat visszahúzza az inflációs célra.
Noha a gazdaságpolitika ágai hatnak a nyersanyagárakra, a jegybankok önmagukban nem képesek ezt a sokkot kezelni.
Ha egy nyersanyag piacán akár a kínálati korlátok, akár a költségvetési politika az infrastrukturális beruházásokon vagy egyéb beruházásösztönző politikákon keresztül nyersanyagpiaci áremelkedést generál, akkor a monetáris politika lépése önmagában hatástalan. Például az USA több ezermilliárd dolláros infrastrukturális beruházása esetén nem sok esély van az ipari nyersanyagárak jelentős csökkenésére csupán a monetáris politika szigorításával.
Fontos azt is látni, hogy a nyersanyagok financializálódása is kiemelten hat az árakra. A nyersanyagokhoz kapcsolódó befektetési termékek, azok pozicionáltsága egyre jelentősebben befolyásolja a világpiaci nyersanyagárakat. 2020-ban, a tavaszi tőzsdekrach után, a gazdaságpolitikai bejelentések hatására a legtöbb nyersanyag esetében jelentős long, azaz áremelkedésre játszó pozicionáltság alakult ki. A világ jegybankjainak tartós ultralaza monetáris politikája és likviditásbővítése pénzügyi oldalon támogatja az új szuperciklust. Fel kell ismerni, hogy a mennyiségi lazítás és a nulla közeli kamatpolitika ilyen hosszú távú alkalmazása destruktív erőket is képes beindítani a gazdaságban. Érdemes leszögezni: ahol az inflációs várakozások horgonyzottsága sérül, ott a jegybankoknak lépniük kell, de önmagában ez nem oldja meg a problémát, ideális összhangra van szükség a költségvetési politikával.
