Napjainkban, az orosz–ukrán háború időszakában folyamatosan áramlanak felénk olyan megfogalmazások és kifejezések, amelyekkel a megelőző évtizedekben alig-alig találkoztunk. Esetleg más értelmezésben használtuk, de csak ritkán katonai, háborús összefüggésben. A behívó, a tartalékos, a felszerelés, a tűzerő, a muníció, a fedezék stb. kifejezések félelmet keltő értelmet nyernek, különösen ott, ahol felbukkan vagy felbukkanhat egy közeli eszkaláció, kiterjedt háború réme. Nagy- és dédapáink emlékeiben élt a raszputyica (a járhatatlan sáros időszak a sztyeppén), amit elfelejtett a kollektív tudat, de ma újra ismert fogalommá vált. A kiképzés és a kiképzőtábor is ismert fogalom a háborús keretrendszerben. Pedig a kiképzőtábor a békés viszonyok közepette is értelemmel bír.
A gazdasági elemzők között szinte páratlan egyetértés mutatkozik abban, hogy Magyarország digitális transzformációja döntő jelentőségű a jövőbeni versenyképesség tekintetében, mondhatni, felzárkózásunk alapkérdése. Mindez elképzelhetetlen a gazdasági szereplők érdekeltsége, a megfelelő infrastruktúra, valamint a digitális átállást kanalizáló informatikus gárda – felkészült csapatok és fejlesztők –, illetve szolgáltató cégek nélkül. A legjobban az infrastruktúra terén állunk, az érdekeltség főképp a nagyobb és a nemzetközi piacon mozgó cégeknél adott. Az állami adminisztráció folyamatosan fejleszthető, a kkv-k zöménél a továbblépéshez új megközelítés és új eszközrendszer kell. Mindez sok ezer informatikai szakértőt igényel, változó tudásháttérrel.
Hogyan biztosítható mindez? Bár nagyobb egyetemeink szinte mindegyikén van valamilyen informatikai képzés, az itt végzettek pedig aktuálisan a legmagasabb tudásszinttel rendelkeznek, a kibocsátás azonban néhány év alatt jelentősen nem növelhető. Mi lesz az olyan igényekkel, ahol a középszintű fejlesztői tudás is elégséges; kielégíthető-e az ipar informatikai humánkapacitás-igénye? Itt jön képbe a „békés” kiképzőtábor, az informatikai képzés bootcampje. Az informatikai cégek vagy önálló vállalkozások új képzési formája, ahol legtöbbször „vállalati előrendeléssel” képeznek programozókat, rendszergazdákat és szoftverfejlesztőket. Egy-egy Magyarországra települt multi szinte már előre „megvesz” egy-egy kiképzett osztályt. Gyors, hatékony és rugalmas forma, változó tudástartalommal, felsőoktatási kötöttségek nélkül. Kifejezetten alkalmas azoknak, akiknek van informatikai vénájuk, de nem kívánnak többéves rendszeres képzésben részt venni, vagy esetleg ez utóbbiból már lemorzsolódtak. Gyors képzés, gyors elhelyezkedés, amely tisztán piaci finanszírozással is megéri szervezőnek, oktatónak és tanulónak egyaránt. A piaci cégek egyre több ilyen végzettségű szakértőre tartanak igényt. A képzés kiterjesztésének azonban két látható korlátja van: az elérhető oktatói kapacitás, illetve a képzés előfinanszírozása. Az első kérdésre az egyetemekkel kooperáló bootcamp ad választ, míg a másodikra egyfajta diákhitel-konstrukció alkalmazása nyújthat megoldást. A piaci modell megvan, következő lépésként a terjedést akadályozó korlátokat kell lebontani.
A válasz az informatikai „kiképzőtábor” (bootcamp) meglétére tehát: igen, igen, igen!
