FDI-trendek a világban – és néhány hazai vonatkozás
A külföldi közvetlen tőkebefektetések (foreign direct investment – FDI) jelentőségét a globális gazdaságban nem szükséges külön részletezni. Nyitott gazdaságként pedig Magyarország különösen nagy mértékben támaszkodik a beáramló közvetlen külföldi tőkeberuházásokra, amelyek a jelenlegi magyar külpolitika sarokkövének számító gazdasági konnektivitás egyik fő dimenzióját jelentik. A magyar gazdaság, és azon belül a hazai beruházásösztönzés külső környezete ugyanakkor számottevő változásokon megy keresztül. A növekvő geopolitikai feszültségektől kezdve az autóipar helyzetén át a digitális és zöldtechnológiák okozta átalakulásig egyre több tényező és folyamat van hatással arra, hogy Magyarország mennyire tud vonzó helyszín maradni a külföldi közvetlen tőkeberuházások számára.
Mindenekelőtt érdemes kiemelni, hogy az FDI mérésére vonatkozóan több módszertan is létezik, ezért időnként előállhat az az érdekes helyzet, hogy a különböző szakmai műhelyek által készített statisztikák merőben eltérő képet mutatnak. Ezzel együtt a rendelkezésre álló kimutatások együttesen alkalmasak a rövid, de különösen a hosszú távú trendek beazonosítására. Az egyik ilyen érdekes, hosszú távú folyamat, hogy a globális FDI 2010 óta inkább stagnál, és nem tud lépést tartani a világkereskedelem és a GDP bővülésével, ami pedig a korábbi évtizedekben még jellemző volt. Vagyis a határon átnyúló közvetlen tőkebefektetések lassuló globalizációja közel másfél évtizedes folyamat, amit nem az elmúlt évek válságai és a világgazdaság növekvő töredezettsége váltott ki. Ez az elhúzódó stagnálás azonban nem érintett egyformán minden ágazatot. A 2000-es évek közepétől megfigyelhető, hogy a zöldmezős külföldi tőkeberuházásokon belül a szolgáltatások súlya növekszik, és nem csupán a hagyományos szolgáltató szektorokban, hanem a gyártó iparágakban is.
Ennek eredményeként az elmúlt két évtizedben a gyártási tevékenységbe történt beruházások aránya gyakorlatilag megfeleződött világszinten.
Az okok között szerepel, hogy a szolgáltatásokhoz kapcsolódó, kevesebb fizikai beruházást igénylő, digitális gazdasági tevékenységet a multik kisebb nemzetközi termelési hálózattal is meg tudják valósítani. Mindez megkérdőjelezi a gyártásnak a hagyományos FDI-ra és globális értékláncokra épülő fejlődési modellben betöltött központi szerepét. A Covid-járványt követően a trend felgyorsulni látszott, amit megakasztott a 2023-as év, amikor ismét nőtt a gyártó iparágakba érkező FDI. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a „visszapattanás” átmeneti fluktuációnak vagy trendfordulónak minősül-e.
Érdekes fejlemény az egymilliárd dollárnál nagyobb beruházási volumennel megvalósuló, ún. megaprojektek számának látványos növekedése az elmúlt két és fél évben. A legtöbb nagyberuházás elsősorban az energetikai átmenethez, és azon belül az elektromobilitáshoz, illetve a mikrocsipgyártó kapacitások bővítéséhez köthető. Az energetikai átmenethez kapcsolódó nagyberuházások számának drasztikus emelkedése már önmagában jelzi, hogy a fenntarthatósági célkitűzések és igények az FDI-áramlások egyik fő mozgatórugóivá léptek elő. A fenntarthatóság, mint FDI-projekteket formáló tényező, ugyanakkor nem csak abban nyilvánul meg, hogy a megújuló energiatermelésbe több beruházás érkezik. A fenntarthatósági szempontokat más szektorok vállalatai is egyre inkább figyelembe veszik a beruházási helyszín kiválasztásakor, az ezt támogató jogszabályi háttér és infrastruktúra megléte vagy hiánya egyre jobban befolyásolni fogja egy adott ország vagy régió versenyképességét.
Mindezek mellett a geopolitikai feszültség napjainkban tapasztalható növekedése is hatással van a globális FDI-áramlásokra. A nyugati multicégek egyre gyakrabban telepítik új zöldmezős beruházásaikat közelebb a hazai piacaikhoz, ami felerősítheti az értékláncok regionalizálódását. Ezzel párhuzamosan a kínai vállalatok beruházásai a fejlett gazdaságok felől egyre inkább olyan fejlődő országok felé tolódnak el, amelyek politikailag közelebb állnak Pekinghez, illetve amelyek exportplatformként szolgálhatnak az USA és Európa piacainak ellátásához. A Kínába érkező FDI alakulását vizsgálva szintén érdekes tendencia figyelhető meg. A statisztikák azt mutatják, hogy világszinten Kína már csupán 3 szzalékkal részesedik az összes új zöldmezős beruházásból, ami drasztikus visszaesés a 2000-es éveket jellemző 15 százalék körül szinthez képest. Mindez nem jelenti azt, hogy Kína elveszítené a globális gyártásban betöltött fontos szerepét, mivel az ország részesedése a világ termeléséből és áruexportjából továbbra is stabilnak mondható.
A „világ gyára” tehát nem zsugorodik, hanem a globálisan integrált termelési modell helyett működésében egyre nagyobb szerepet kapnak a belföldi gyártási hálózatok.
A beruházásösztönzés szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy a fenti változások ellenére az új beruházási helyszínt kereső vállalatok alapvetően ugyanazokat a tényezőket vizsgálják, mint korábban. A hazai döntéshozóknak is elsősorban a vállalati értékteremtés átalakulására kell figyelniük, amely már az USA–Kína kereskedelmi háború és a Covid-járvány előtt megkezdődött. A növekvő geopolitikai feszültség kétségkívül felértékeli az önellátást és a technológiai szuverenitást, ám ennek ellenére a digitalizáció és a fentarthatóság marad az a két tényező, amely a háttérben alapvetően meghatározza a vállalati értékteremtést és azt, hogy mit keresnek a cégek egy új beruházás helyszínének kiválasztásakor. A gyártás lassuló globalizációja miatt Magyarországnak is érdemes egyre nagyobb figyelmet fordítania arra, hogy termeléshez kapcsolódó szolgáltatási tevékenységeket vonzzon, ami akár illeszkedhet is a multik kevésbé összetett értékláncok felé elmozduló stratégiájába. A lehetőség azonban csak akkor használható ki, ha az alapok rendben vannak, vagyis az ország kifejezetten vonzó beruházási környezettel tud hozzájárulni a vállalati értékteremtéshez.
