Az Európa-ház lakásai és tulajdonosaik
A bölcsőtől a sírig vizsgálja a környezetvédelem a termékek és szolgáltatások pályáját, minőségbiztosítási előírásokkal támogatva meg életciklusaik nyomon követését. A hús-vér embereknél a lélektanban használatos ilyen felosztás – és beszédes eszköz a monetáris politika döntéseinek magalapozásában.
Az Európai Központi Bank második alkalommal elvégzett vizsgálódása az euróövezet magánháztartásainak vagyonáról, pénzügyi eszközökhöz fűződő viszonyáról mellékszálként a különböző életkorokra jellemző adatokkal is szolgált. A felvételhez Magyarország és Lengyelország is csatlakozott, a 2014-ben „Miből élünk?” elnevezéssel elvégzett felmérés hazai eredményeiről beszámolt a Világgazdaság. Az áttekintésből kiderül, hogy az emberek vagyoni helyzete között az országon belül óriási különbségek vannak.
Magyarországon a felvétel eszmei időpontjában, 2014. október 1-jén a háztartások 84,2 százaléka lakott tulajdonosként a lakóhelyén. Az arány igen közel áll a Szlovákiában észlelthez (85,4), és némileg meghaladja Spanyolország mutatóját (83,1). Ellenben Németországban a saját lakásában a háztartásoknak mindössze 44,3 százaléka lakott, Ausztriában 47,7 százalékuk, s a magyarországi lakástulajdonosok aránya messze meghaladja a franciákét és a hollandokét is (58,7, illetve 57,5 százalék).
Az euróövezeten belül tehát feltűnően nagy különbségek vannak az „elsődleges lakóhelyül szolgáló ingatlan” tulajdonlásában. A háztartásokat vizsgáló felvétel első fordulóját elemezve a német Bundesbank statisztikusai megállapították: a kulturális, intézményi adottságok mellett ennek egyik lehetséges magyarázata a lakásbérleti díjak és a jelzáloghitelek piacának eltéréseiben rejlik. Nyolc országban a gyermekeket nevelő házaspárok nagyobb valószínűséggel rendelkeztek saját lakással, mint az egyedülállók, ami arra vezethető vissza, hogy például a szinglikhez viszonyítva náluk már véglegessé vált a családok létszáma. Eszerint gazdaságossági megfontolások szólnak a tulajdon mellett. Ugyanakkor igen gyenge kapcsolat mutatható ki a munkanélkülilét és a lakástulajdonlás között: vagy azért, mert ezt az állapotot az érintettek váratlan, átmeneti időszaknak tekintik, amit a segélyek révén átvészelnek, vagy mert csak végső esetben hajlandók feláldozni hajlékukat. S az euróövezet egészére jellemző, hogy a felsőfokú végzettségűek körében alacsonyabb a saját lakással rendelkezők aránya, mint az alacsonyabb iskolázottságúaknál (ami esetleg a nagyobb mobilitásukkal függ össze).
A felmérés következő hulláma azt mutatta, hogy a háztartás fő keresőjének életkora szerint az euróövezetben lakástulajdonnal jobbára az idősebbek rendelkeznek. A 16–34 évesek korosztályában arányuk 30 százalékra rúgott, a 45–54 évesek körében ennek több mint kétszeresére, s a 66–74 éveseknél tetőzött 72 százalékkal – ezt követően némiképp visszaesik. A tagozódás összhangban áll a nettó vagyon középértékének alakulásával: a legfiatalabbaknál ez 16 300 euró, a 65 éveseknél ennek tízszeresével csúcspontra jut, majd mérsékelt csökkenést mutat. Ellenkező ívet ír le a kötelezettségek alakulása, amelyek a 35–44 éveseknél a legmagasabbak. A saját lakás megszerzésében az öröklés Franciaországot kivéve az egész unióban lényeges volt, szerepe a tehetőseknél eleve jelentős. Magyarországon a háztartások 59 százaléka vásárolta az ingatlant, egynegyedük építette, 12,8 százalékuk örökölte, a többiek ajándékba kapták.
Mivel az euróövezetben a saját lakás tulajdonosainak aránya feltűnően magas az önfoglalkoztatottak és a nyugdíjasok esetében, meglehet, hogy az ingatlan az aktív kor lezárulása utáni évek egyfajta elővigyázatossági megtakarítási formájaként fogható fel. Az emberi életpályákból leszűrhető tanulságok szerint a háztartások hiteleket jövedelmeik jövőbeli emelkedésének reményében vesznek fel, vagy lakás, tartós fogyasztási cikkek megszerzése végett. Adósságokat általában fiatalabb korban vesznek a nyakukba. Az euróövezetben minden második háztartás nyilatkozott úgy, hogy bevételei és kiadásai egyensúlyi állapotot mutatnak, és csak minden tizediknél haladták meg a tartozások a bevételeket. A többiek megtakarításokkal büszkélkedhettek. Az már más lapra tartozik, hogy legértékesebb vagyontárgyuk, a lakásuk a maga életpályájának melyik szakaszában tartott: elaggott-e már, vagy sem. Miként az is, hogy a hitelekbe bonyolódók mennyire helyesen mérték fel erejüket – a bankjuk megítélésén túl.
