Boltok forgalma: erre várt mindenki – a magyarok fogták magukat és elkezdték költeni a pénzüket

Két rossz hónap után a március már tényleg meghozta az áttörést a magyar kiskereskedelemben. Úgy tűnik, beindult a fogyasztás, már csak az a kérdés, hogy ez tartós marad-e.
2024.05.07. 08:30 Olvasási idő: 2 perc
Nagy Zsolt

Komoly baj lenne, ha hirtelen eltűnnének a járműadatok

Korunk járművei elképesztő mennyiségű hasznos adatot állítanak elő.
2024.05.06. 10:00 Olvasási idő: 6 perc
VG Elemző: Virovácz Péter

Hoztam is, meg nem is, azaz az idei év gazdasági bizonytalanságai

Vélhetően az első negyedév növekedési motorja inkább a beruházás lehetett, mintsem a fogyasztás.
2024.05.03. 10:00 Olvasási idő: 9 perc

Mikor érdemes eurót venni a nyaralás előtt? Fontos tanácsokat adnak a szakértők

Nem biztos, hogy érdemes halogatni a nyaraláshoz szükséges euró vásárlását, legalábbis a szakértő szerint a korábbi évek tapasztalata az, hogy a nyári hónapokban trendszerűen esik a forint árfolyama.
2024.05.07. 06:02 Olvasási idő: 6 perc
Podcast
Magyar gazdaság

Amerika gondjai minket is utolértek: egyre több az informatikus álláskereső

Lassan begyűrűznek Közép-Kelet-Európába is az amerikai IT szektorban tapasztalt leépítések.
2024. május 6.
Pénz- és tőkepiac

Erőre kapott a forint, de a dollár lesben áll

A japán jenben van fantázia, de csak a fekete öves spekulánsoknak ajánlott.
2024. május 3.
Pénz- és tőkepiac

Kriptopiaci adózás: minden szempontból megéri legálisan csinálni

A hazai adókörnyezet kifejezetten kedvező a kriptopiaci ügyletek számára, a hatóságok elől elbújni pedig gyakorlatilag lehetetlen – de nem is éri meg.
2024. május 2.
Turizmus

Miskolc sokkal jobb hely, mint gondolták

Tele van meglepetésekkel Miskolc, az oda utazók többsége sokkal jobban érzi magát, mint amire számított.
2024. május 1.

Nem tett semmi váratlant a forint

Az euróval szemben minimálisan gyengült a magyar fizetőeszköz.
2024.05.07. 07:24

Érik a korrekció a réz piacán?

A réz árfolyama egy minikorrekciót mutatott, ugyanis a hónapok óta tartó emelkedés kifulladni látszik.
2024.05.07. 06:57

Érettségi: a matematika feladatsoraival folytatódik a vizsga

A hétfői magyar nyelv és irodalom után kedden a matematikáé a főszerep.
2024.05.07. 08:45 Olvasási idő:

Gyermelyen átadták a felújított óvodát

Negyedmilliárdos EU-s támogatásból bővült az intézmény.
2024.05.07. 07:41 Olvasási idő:

Rossz idők jönnek az olajfinomítókra

Az EV-k terjedése visszafogja a benzinkeresletet.
2024.05.07. 08:02 Olvasási idő: 7 perc

Hszi Csin-ping hazánk előtt Szerbiába látogat: a kínai beruházások felpörgethetik a balkán ország gazdaságát

Hszi Csin-ping kínai elnök a héten Európába utazik: kedden Szerbiába látogat, szerdán Magyarországra jön.
2024.05.07. 09:29 Olvasási idő:

Vörös-tengeri válság: idén még fennakadásokra lehet számítani

Több hajózási társaság bejelentette, hogy elkerüli a Vörös-tengert, a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát.
2024.05.06. 20:13

A franciák nyakán marad az eladatlan konyak

Kiesik a legnagyobb piacuk, ha Kína megemeli a vámokat.
2024.05.06. 18:33

Bezzeg Olaszország megkapta az EU-tól a teljes covidos helyreállítási összeget - a maffia őszinte örömére

Ma már főként adócsalásokban utazik az 'Ndrangheta.
2024.05.06. 17:34 Olvasási idő:

A válságmentőalapból finanszírozna hadi kiadásokat Brüsszel

Az európai mentőalapnak már nincs mit megmenteni. Az EU tervei szerint a megmaradt pénzekből katonai beruházásokat finanszíroznának.
2024.05.06. 14:49 Olvasási idő: 11 perc

Nyereményjátékkal fehérítenék tovább a szerb gazdaságot

A játék újabb, egyben első idei fordulója április 8-án indult, azóta több mint 35 millió nyugtát szkenneltek be.
2024.05.06. 15:13 Olvasási idő:

Letartóztattak egy amerikai katonát az oroszok

A magánúton Oroszországba látogató katona állítólag meglopott egy nőt.
2024.05.06. 21:59 Olvasási idő: 3 perc

Baleset miatt máshogy jár a 4-es 6-os

A Széll Kálmán téren a megszokottól eltérő helyen lehet felszállni a villamosokra.
2024.05.07. 07:56 Olvasási idő:

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

Szerdán Magyarországra érkezik a kínai elnök, ezzel párhuzamosan pedig a legmagasabb biztonsági protokoll lép életbe
2024.05.06. 20:04 Olvasási idő: