A járvány hatására bekövetkezett rövid visszaesést követően az idei év első három negyedévében az építőipari termelés ismét 10 százalék feletti nőtt – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter hozzátette: a foglalkoztatást tekintve is jelentős előrelépést ért el az ágazat, 376 ezer embernek ad munkát, 120 ezerrel többet, mint 2010-ben. Azt is kiemelte, hogy a szektor a járvány alatt is növelni tudta munkavállalói számát, tehát a munkahelyvédelem szempontjából kulcsfontosságú területté vált.

Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

Varga Mihály felhívta a figyelmet:

további növekedés várható az építőiparban, ezt a rendelésállomány is alátámasztja, amely 13 százalékkal magasabb az előző évihez képest.

Az ágazat kihívásairól szólva a miniszter elmondta: a járványhelyzet és az energiaárak emelkedése mellett a szakemberutánpótlásról is gondoskodni kell továbbképzéssel, átképzéssel, a munkaszervezés javításával és a jövedelmek növelésével.

A béremelést segítve a kormány jelentősen, 750 milliárd forinttal csökkenti a munkát terhelő adókat a jövő év elejétől – emlékeztetett a tárcavezető.

Szintén lehetőségeket rejt magában az alapanyagipar fejlesztése és az árverseny erősítése az építőanyagpiacon. A pénzügyminiszter arra is kitért, hogy szükséges lépés a versenyképesség javítása érdekében az építőipar digitalizációja és az eszközpark megújítása is, amelyhez a kormány eddig is jelentős ösztönzőket, támogatásokat biztosított, erre a jövőben is számíthatnak az ágazat szereplői.

Véget érhet a felújítási rémálom az építőiparban

A Velux vezérigazgatója, David Briggs, aki többek között azt is elárulta a VG-nek, miért és hány százalékkal emelik jövőre a fogyasztói árakat.